K.O. – 90 éves lenne Rényi Tamás

K.O. (Juhász Jácint)

Rényi Tamás 90 éves lenne. 1929. május 29-én született, 1980. július 28-án halt meg, szívinfarktusban. Különleges hangvételű rövidfilmekkel (pl.: Óriás) indult, tucatnyi nagyjátékfilmet rendezett (néhánynak forgatókönyvét is jegyezte), dolgozott a televíziónak. A Legenda a vonaton (1962), a Sikátor (1966), A völgy (1968), a Makra (1974), a K. O. (1978), az Élve vagy halva (1979) című alkotásaival – vagyis nagyjátékfilmes életművének felével – beírta a nevét a magyar filmtörténetbe.

Rényi Tamás filmjeinek zömében a munkásosztály sorsdrámáival foglalkozott, erős atmoszférateremtő tehetséggel, mélységében ábrázolva a korszakot (az 50-es, 60-as és 70-es évek) és annak központilag, párt akaratra "szakralizált" embertípusát, bátran eljutva az egyéni érvényesülés lehetetlenségének bemutatásáig (Sikátor, Makra, K.O.). Nem termelési filmeket, a munkásosztály "átnevelését" célzó kurzusműveket készített, hanem valódi hús-vér figurák sorsának megfestésével, a "szabadság" és "szükségszerűség" pártközponti fogalmait újradefiniálva az egyén válságfilmjeit. A téma iránti fogékonysága személyes indíttatásból is fakadt: mielőtt felvették volna a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, 1947-1950 között a Goldberger-gyár lakatosaként, majd a textilvállalat tanműhelyének vezetőjeként dolgozott. Már első nagyjátékfilmjében, a Legenda a vonaton-ban (1962) túllépett a munkásábrázolás (az 50-es évek propagandafilmjeiből származó) kliséin (ezt a nóvumot a moszkvai filmfesztiválon ezüst díjjal jutalmazták), de ebben még csak felvillantotta a lehetőségét annak az érzékeny kritikának, amit a később a Sikátor (1966), a Makra (1972) és a K.O. (1978) című filmjeiben sikerült megfogalmaznia.

Rényi Tamás rendező (b), Palásthy György, a rendező első asszisztense (j2), Pécsi Ildikó és Sinkovits Imre a Legenda a vonaton forgatásán. Forrás: MTI/Bojár Sándor

A Legenda a vonaton után kissé kisiklott pályája, következő három filmje (Mindennap élünk, Déltől hajnalig,Tilos a szerelem) esztétikai szempontból és a témafelvetés erejét tekintve visszaesés volt az ígéretes kezdethez képest. A Sikátor-ral, a külvárosi mélyvilágot egy furcsa és tragikus szerelem történetén keresztül hitelesen bemutató filmjével találta meg ismét a hangját, majd (A Völgy háborúellenes parabolája, a Krebsz, az Isten balatonszutykosi szépségversenyes szatírája és a társadalmi izolációt lakásügyeskedős történetbe ágyazó Reménykedők után) a Makrá-val jutott a csúcsra.

Rényi Tamás, és a Sztanek szerepét alakító Bánsági Ildikó a Makra forgatásán. Forrás: MTI/Friedmann Endre

Az egyaránt az ötvenes években játszódó Sikátor és a Makra című alkotásaival Rényi az első filmesek között volt, akik merészen fogalmazták meg azt a gondolatot, hogy a szocialista ember tulajdonképpen bukásra ítéltetett. A Makra, "konszolidált" címszereplőjének (Juhász Jácint) kiábrándult öngyilkosságával ugyanis nem kevesebbet állított, mint hogy a kommunista rendszer eredményei az egyén szempontjából elégtelenek. Egy olyan ember dobja el magától az életet, akinek (a szerelmi okokat leszámítva) semmi oka nem lenne rá, a rendszer biztosította kereteken belül sikeres az önmegvalósításban: van állása, lakása, menyasszonya, szeretője.

Nem is csoda, ha a film forgatásakor már Balázs Béla-díjas, később Érdemes Művész Rényi filmjét jóformán betiltották. A Makra 1972-ben készült, de csak két évvel később engedték moziba, és 1973-ban a rendező feje fölött vitatkozott a filmről a gyártó Budapest Játékfilmstúdió igazgatója, Nemeskürty István és a "mindenható" Filmfőigazgatóság vezetője, Kondor István.

Makra (Juhász Jácint és Csomós Mari) Forrás: Filmarchívum

A film mihamarabbi bemutatását sürgető Nemeskürty nehezményezte is, hogy Rényit kizárták a Filmművészeti Tanács 1973. június 30-i vitájából, s azzal érvelt, hogy a Kondor által követelt "finomításokat" (főleg az 1956-os események, az azokban részt vevő Vali (Csomós Mari) személye, s főleg Makra öngyilkosságának körülményei, vagyis hogy "Makra személyében a munkásosztály, mint olyan követ el öngyilkosságot") nehéz lenne kivitelezni, mivel azok részei a film alapjául szolgáló regénynek (itt ügyes taktikával említette Nemeskürty, hogy márpedig a Sikátor-t is jegyző Kertész Ákos kötetét állami díjakkal ismerték el, tehát "államvezetésünk kultúrpolitikailag fontos, támogatandó műnek ítélte").

A huzavonába Rényi jóformán belebetegedett. Gazdag Gyula idézte fel a Filmvilágnak adott 1988-as interjújában:

A film betiltása körüli időben egyszer a filmgyár udvarán találkoztam Rényi Tamással. Második infarktusa után, betegágyból kelt fel, félhalottként, hogy új filmjének utolsó felvonását felsőbb „javaslatra, kérésre" újrakeverje. „Ezt csinálták velem" – mondta reszketeg hangon

Rényi utolsó előtti alkotása, de utolsó "munkásfilmje", a K.O. (1978) részben ebből a rossz tapasztalatból, a kibontakozás ellehetetlenítésének személyes élményéből táplálkozott.

K.O. (Juhász Jácint és Cserhalmi György) Forrás: Baska Barbara magángyűjtése

A K.O. két, munkáscsaládból származó ökölvívó, az örök második Csungi (Cserhalmi György) és az olimpiai bajnok favorit Vörös Jóska (Juhász Jácint) rivalizáló barátságának története. Pontosabban az ő történetükön, a budapesti világbajnoki keretválogató döntő tétmérkőzésén keresztül szól arról, hogy tulajdonképpen lehetetlen a szocializmusban érvényesülni. A családos, tehetséges, de folyton hátráltatott, vidékre "száműzött" Csunginak egyszer sikerül felülkerekednie a ringben barátján, az egyetlen emberen, akit még nem sikerült legyőznie, de a pontozók oda sem figyelnek, hiába számol rá a bíró kétszer is Vörösre, automatikusan a kedvencüket hozzák ki győztesnek.

Én tévedtem, fiam. Nem tudtam, hogy itt csak akkor lehet nyerni, ha agyonverjük a másikat

- mondja Csungi edzője (Inke László), s ma is úgy tűnik, ez az útószinkronnal felvett indulatos mondat nem csupán a sportra, de az egész szocialista Magyarországra vonatkozott.

Nem mintha Vörös sokkal jobb helyzetben lenne Csunginál. Mindent a sikernek rendelt alá, a feleségével megromlott a viszonya, legnagyobb ellenfele az egyetlen barátja, s a szakágazat vezetői, de még a csendőrpertut ráerőltető sportriporter is számon kéri rajta az engedmények (lakás, pénz) ellenére tanusított "egyénieskedését". Mert amikor az eredményeket hozó, önmagára egyéniségként hivatkozó Vörös edzőjét elküldik, onnantól egyedül edz, amiért korhatáron felüli sorkatonasággal büntetik, majd felkészületlenül küldik ki a katowicei Európa-bajnokságra (a film egyik sporttörténeti vonatkozása, hogy Csungi egyik csapattársát, Hörcsögöt az 1975-ös esemény bronzérmese, a hatszoros magyar bajnok Orbán Sándor alakította; Rényi egyik életrajzi párhuzama pedig az, hogy mivel a filmművészeti igazgatója a fiókjában felejtette a mentesítő levelét, kénytelen volt tanulmányait a sorkatonasággal párhozamosan végezni).

K.O. (Juhász Jácint) Forrás: Inkey Alice

A Csungit felesége és gyerekei miatt irigylő Vörös annak ellenére nem válik ellenszenvessé, hogy a budapesti tétmeccs előtt nyílt színen duruzsol a pontozók és a szakvezetők fülébe. Ő testesíti meg a késő Kádár-kor azon feltörekvő embertípusát, aki ha kell, ügyeskedéssel jut előbbre, és azt a magányos embert, akinek már csak veszítenivalója lehet, ezért képes elveken és embereken átlépve törtetni célja felé – erkölcsi megszégyenülését azzal orvosolja, hogy barátja fülébe súgja: "te voltál a jobb".

Juhász Jácintnak ezt a mondatot valószínűleg nem is esett nehezére kimondani. A valós időben felvett, háromszor 3 perces meneteket a két színész ugyanis élesben, a verseny lázában bokszolta végig, valódi ütésváltásokkal – ez pedig a magyar filmművészet kiemelkedő sportteljesítménye, és a hazai "method acting" egyik csúcsa is (mielőtt másodszor rászámolnak Vörösre, Cserhalmi a kontrából indított jobbossal mintegy "véletlenül" találta állcsúcson Juhászt, aki talpon maradt ugyan, de kisebb agyrázkódást szenvedett; a felvevőgép nem állt le, a színész mosolygott, amíg a bíró eljutott a nyolcig). Nem is szólva az operatőr Zsombolyai János kiemelkedő kamerabalettjéről, amelynek köszönhetően a film végi 10 perces sportjelenet izzásig telik feszültséggel.

K.O. (Cserhalmi György) Forrás: Baska Barbara magánygyűjtése

Persze Rényi a küzdelem izgalma előtt is erős atmoszférát teremt, fokozatosan emelve a néző feszültségérzetét. Csak egyetlen este eseménye: Csungi bátyja az NDK-ból tér haza, mert az apjuk (egykor maga is ökölvívó bajnok) beteg, de nem akarja megoperáltatni magát, a nővérük zsörtölődik a férjével, apa és fia megmérkőznek egymással (Zsombolyai ismét fantasztikus íveket ír le kamerájával a kerti bokszmérkőzés alatt), s ha Csunginak sikerül felülkerekednie Vörösön, akkor "Drakula bácsi" (akit méltatlanul tolt arrébb a szakágazat, még egy edzői státuszt sem kapott, de most ő adja át a válogató díjait) talán hajlandó kés alá feküdni. Mindez kiváló tempóban kibontva, helyet hagyva a humornak, a kortárs magyar filmben rendhagyóan hiteles párbeszédeknek és a csontig hatoló egyéni drámáknak.

Rényi Tamás Forrás: Baska Barbara magángyűjtése

A K. O.-ban nincs kiütéses győzelem, a nézőnek mégis az az érzése támad, hogy a filmben többen is padlóra kerültek. "Tudod az első pofon a legnagyobb, aztán a többit lassan megszokod" - énekli az LGT a film elején, ami viszont épp arról szól, hogy az igazságtalanul kiosztott pofonokat, a gáncsoskodást nem lehet megszokni.