100 éves lenne Fellini: így hatott a magyar filmművészekre

Fellini és Donald Sutherland mint Casanova

100 éve, január 20-án született Federico Fellini, olyan, a világ mozgókép-művészetére ható filmek alkotója, mint az Országúton, Az édes élet, a 8 és fél, a Fellini-Róma és az Amarcord. A centenárium kapcsán magyar filmeseket kérdeztünk meg arról, milyen emlékeik vannak a legendás rendezőről. Tímár Péter elmondta, miért került a Csinibaba híres jelenetébe Anita Ekberg Trevi-kútban való fürdőzése Az édes élet-ből, Sopsits Árpád Fellini hatásáról és filmtörténeti jelentőségéről beszélt, a cannes-i Arany Pálma-díjas és Oscar-jelölt Jankovics Marcell a rokonszenvéről, a most Oscar-legjobb tízbe került Tóth Barnabás a kedvenc anekdotáját osztotta meg, az Oscar-díjra jelölt Koltai Lajos pedig személyes történeteket.

Tímár Péter, az Egészséges erotika és a '90-es évek nagy magyar sikerfilmje, a Csinibaba író-rendezője ezt válaszolta megkeresésünkre:

Bár a pályám első részében főleg kísérleti filmeket készítettem, de a jó játékfilmek, mint átlagos nézőt, nagyon érdekeltek.

"Fellinit szerencsére a szocializmusban is szerették, és ezért minden filmje előbb-utóbb műsorra került a 60-as, 70-es és 80-as években is. Tulajdonképpen a formabontó filmdramaturgiájával lett egy új generáció kedvence, és ezért került be a Csinibabá-ba az a jelenet, amiben – persze kis túlzással – felforgatja a nézők rezignált, a szocialista világra csak unottan bámuló világát. "Az édes élet" cím nálunk a vágyak metaforájává vált. Az Amarcord című mozija volt a legnagyobb hatással rám, talán a filmesztétikai vagányságával és rejtélyes életszerűségével. Ez volt a minta számomra, amikor valamiért rászántam magam, hogy megpróbálkozom játékfilm-forgatókönyvet írni, ti. hogy a groteszk kötelező forma ebben a műfajban. A többi filmjét is kedveltem, mindegyikben volt valami teljesen egyéni. Az És a hajó megy című filmjének az elejét tanítottam is, mert abban zseniálisan összefoglalja a mozgókép fejlődésének történetét.

Ahogy megmozdul a lefényképezett világ, majd hangja lesz és színessé is válik. Szóval nagy példaképem ő, és amikor 1998-ban megjelent Charlotte Chandler Én, Fellini című könyve, szinte le sem téve olvastam el. A könyv interjúszövegéből jöttem rá, hogy – minden nagyképűség nélkül – sok dologban rendkívül hasonlóan gondolkodunk. „Őszintén szólva nem tudom megmagyarázni, miért készítek filmeket"- mondja Fellini. Ezzel én is pont így vagyok, hiszen nem is akartam filmrendező lenni. Vagy ez az idézet tőle: „Számomra mindennek az érzelem és az ösztönös megérzés az alapja. Olyan vagyok, akár egy szakács, akinek a konyhája tele van minden földi jóval, ismerős és ismeretlen finomsággal. – Mit főzzek ma?- kérdezem, aztán megszáll az ihlet, keverek, kavarok, és létrejön egy vadonatúj étel". Vagyis egy mozi. Ezzel is teljesen egyetértek, már ami a filmkészítés lényegét jelenti."

Sopsits Árpád író-rendező (Céllövölde, Torzók, A martfűi rém) épp a legújabb, 42 karcsapás című filmjén dolgozik, ő arról beszélt, mi ihlette meg Fellini művészetében, és kérdeztük a legendás mester filmtörténeti jelentőségéről is.

Nincs filmje, amit ne láttam volna, meghatározó inspiráció számomra a mai napig. A rajongója vagyok.

"Fiatal alkotóként az volt a célom, hogy ötvözzem Fellini vizualitását Bergman drámaiságával. Ezzel sajna adós maradtam. Szeretem az életszeretetét. Lenyűgözött, hogy mennyire szabadon gondolkodik a moziról és a létről, ahogyan variálja a különböző elbeszélői formákat. Tudott stílust váltani, többféle módon megszólalni: minden filmje "fellinis", összetéveszthetetlen kézjegye van, de nem ragaszkodott mereven egyetlen stílushoz. Országúton, Nyolc és fél, Amarcord, Casanova: ezeket a filmjeit szeretem a legjobban. A filmtörténészek általában a francia új hullámhoz kötik, 1958-60 közé datálják a modern szerzői film kezdetét, de szerintem az 1954-ben bemutatott Országúton már mérföldkőnek számító eltávolodás - még ha nem is radikális - volt az olasz neorealizmustól, egyfajta költőiség és személyesség felé. A fasizmus lelkét pedig senki nem ábrázolta olyan különös drámaisággal, mint ő az Amarcord-ban, egyszerre volt groteszk és nevetséges, félelmetes és gyomorszájon vágó."

Anita Ekberg és Marcello Mastroianni Az édes élet-ben Forrás: Farabola/Leemage

Jankovics Marcell, a Fehérlófia, a János vitéz és Az ember tragédiája rendezője rokonlelket látott Felliniben:

Fellini számomra az első (egyben az utolsó) a nyugat-európai filmrendezők közül. Minden filmjét láttam, elfogultan szeretem őket.

"A legjobban a Rómá-t és az Amarcord-ot, de az élcsapatban van a Satyricon és a Casanova is. Minden filmjében van olyan epizód, részlet, ami zseniális, amiért szívesen újranézem őket. Szerettem olvasni az írásait, forgatókönyveit, interjúit, olvastam róla több könyvet, bírom a "figuraterveit". Azzal áltatom magamat, hogy sok tekintetben hasonlóak vagyunk. Azt nyilatkozta egy helyütt, hogy rajzfilmes szeretett volna lenni. Azok a filmjei, amelyek a leginkább fellinisek, díszletekben játszódnak (sokszor még a tenger sem igazi), és a színészeit is úgy válogatta, vagy a felismerhetetlenségig átmaszkolta (Donald Sutherlandet Casanovává), és fantasztikus kosztümöket tervezett nekik.

A saját valóságát teremtette meg. Igazi szerző filmes volt. A rajzfilmes fehér papírra álmodja a filmjeit, ő is erre törekedett. A Tragédiá-m (Jankovics Az ember tragédiája című, Madách nyomán készült, 1983-ban megkezdett és 2011-ben bemutatott monumentális rajzfilmje - a szerk.) római színét neki ajánlottam (van egy filmszalagos változat sorozat formátumban, annak a római epizódjának a főcímébe írtam az ajánlást). Egyik rajzolt nőalakja szerepel is a Sors kerekén alágördülő alakok között.

Máig az a véleményem, hogy Fellini halálával meghalt a filmművészet is.

Federico Fellini és Marcello Mastroianni a 8 és fél forgatásán Forrás: Archives du 7eme Art / Photo12

Tóth Barnabásnak már két filmje is felkerült az Oscar-díj tízes rövidített listájára: a Susotázs a legjobb élőszereplős rövidfilm kategóriában, az Akik maradtak pedig legjobb nemzetközi filmként. Ő ezt írta megkeresésünkre:

Fellinitől a kedvencem az Amarcord; a fáramászós, nőért kiabáló kétségbeesett szereplővel nagyon könnyen azonosultam kamaszon.

"Az Országúton-t anyukám túlhype-olta, így az már kicsit csalódás volt, a nagy művész-élet-összegzős filmjeit újra meg kell néznem, mert nagyon régen láttam őket. Sajnos óriási a lemaradásom mind a klasszikus, mind a mai filmek terén, de sokat szeretek olvasni a moziról, és a kedvenc anekdotám, mikor Mastroinanninak forgatókönyv "gyanánt" Fellini mindössze egy péniszt rajzolt a tengerparti homokba a filmtervével kapcsolatban, amire Marcello azonnal igent mondott."

Fellini és Donald Sutherland mint Casanova Forrás: Collection Christophel

Koltai Lajos, a Maléna című munkájáért Oscar-díjra jelölt operatőr (és rendező) éppen a Nyolc és fél-t nézte, amikor felhívtuk: egy vetítéssorozat keretében tartandó bevezetőjéhez nézte újra. Személyes történeteket osztott meg Felliniről:

1969-ben, amikor lediplomáztam a főiskolán, kaptam egy ösztöndíjat: kiutazhattam a velencei Biennáléra.

"Egy hónapon keresztül fotóztam a várost Szőllősinének, a Főiskola művészettörténet tanárának (tananyag is lett belőle), úgyhogy mindig volt nálam fényképezőgép. Bejutottam a Satyricon vetítésére, és a fotósok közt én is felmentem a színpadra, és egészen közelről fotóztam Fellinit és Giuseppe Rotunno operatőrt, akivel később barátok lettünk. Évtizedekkel később a római Cinecittában, a Teatro Cinquében, azaz az 5-ös stúdióban forgattam Az óceánjáró zongorista legendája című filmet. Fellini rengeteget forgatott itt. Az óceánjáró zongorista legendája rendezője (és Fellini nagy tisztelője), Giuseppe Tornatore elmesélte nekem, hogy amikor néhány évvel korábban a Puszta formalitás-t forgatta ugyanitt Roman Polanski és Gérard Depardieu főszereplésével, egyszer csak bejött valaki a felvételek közben.

Fellini az Amarcord forgatásán a Cinecittàban Forrás: AFP

Tornatore mániákus a forgatásokon, utálja, ha megzavarják, de aztán meglátta, hogy Fellini az, a jellegzetes kalapjában. Fellinitől ekkor tudták meg a szomorú hírt, hogy leáldozott a filmgyártásnak a Cinecittában, a stúdióban napi tévéműsorokat fognak forgatni. "Olyanok vagytok, mint egy marék japán katona, akiknek nem szóltak, hogy vége a háborúnak" - mondta Fellini, akit akkor láttak utoljára a Cinecittában, többé nem készített filmet, és nemsokára meghalt."