A Tenet is csak lassan töri meg a jeget az észak-amerikai mozikban

_scene 034 cable on floor JOHN DAVID WASHINGTON ROBERT PATTINSON
Merry-Go-Round AKA Tenet
Vágólapra másolva!
A biztató premierhétvége után, forgalmazása második hétvégéjén 6,7 millió dolláros (2 milliárd forintos) bevételt hozott az észak-amerikai mozikban a Tenet című Christopher Nolan-film.
Vágólapra másolva!

A Warner Bros. produkciójától azt várják, hogy a pandémia miatti hat hónapos szünet után visszacsalogatja a nézőket az újra megnyíló filmszínházakba. A Tenet című kém-sci-fit 2910 moziban játsszák Amerikában és Kanadában. A premierhétvégén 20,2 millió dollárért (6 milliárd forintért) váltottak rá jegyet az észak-amerikai nézők.

A hétvégén csak a The Broken Hearts Gallery című romantikus vígjátéka debütált Észak-Amerikában.

A Sony filmje, amelynek rendezője Natalie Krinsky, executive producere pedig Selena Gomez, a több mint 2200 moziban, ahol játszották, 1,1 millió dolláros (332 millió forintos) jegybevételt produkált péntektől vasárnapig.

John David Washington és Robert Pattinson Forrás: Melinda Sue Gordon/Warner Bros. Entertainment

A stúdió elnöke, Adrian Smith biztatónak nevezte az adatokat, mint mondta, úgy gondolják, szép lassan felfut majd a jegybevétel, ahogy egymás után nyitnak újra az észak-amerikai mozik. Jelenleg a mozik mintegy kétharmada működik újra az észak-amerikai piacon. A két legnagyobb helyszín, New York és Los Angeles mozijai azonban még zárva tartanak a járvány miatt, és ez a helyzet Észak-Karolinában, Michiganben, Új-Mexikóban, valamint a nagyvárosok közül Seattle-ben és Portlandben is.

A hétvége további filmjei között szerepelt Az új mutánsok a Disneytől, amelyet harmadik hete játszanak a mozik, és péntektől vasárnapig 2,1 millió dollárért (633 millió forintért) váltottak rá jegyet a nézők.

Russell Crowe Téboly című thrillere pedig 1,5 millió dollárral (452 millió forinttal) növelte mozis bevételeit forgalmazása negyedik hétvégéjén. Paul Deragarbedian filmpiaci elemző szerint most minden hét egy újabb teszt, amely jelzi, hogy mit gondol a közönség a moziba való visszatérésről. "Úgy vélem, a nézők lassan visszatérnek" - mondta, hozzáfűzve, hogy egyelőre még nem lehet azokat a normákat használni, amelyek alapján korábban elemezték a piacot. Például a hagyományos tízes bevételi toplistát sem közlik még a szokatlan piaci helyzet miatt.

A nemzetközi piacon jóval biztatóbb a helyzet. A Tenet a hétvégén újabb 30 millió dollárt (9 milliárd forintot) gyűjtött jegybevételekből, amivel globális bevétele már 207 millió dollárnál (62 milliárd forintnál) jár.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!