Ragyogás: bolyongás az elme sövénylabirintusában

Negyven évvel ezelőtt mutatták be az amerikai mozik Stanley Kubrick filmjét – pszichológiailag hiteles, nyomasztó és felkavaró látleletét az őrületről. 

Ma már a horrorfilmek megkerülhetetlen, páratlan művészi igényű, kiemelkedő hatású mozgóképeként tartják számon, de bemutatásakor a Ragyogás meglehetősen vegyes kritikákat kapott – akadt, aki rögvest felismerte benne a remekművet, s akadtak olyan fanyalgók is (ők voltak többen), akik már azzal sem tudtak mit kezdeni, hogy Stanley Kubrick horrort rendezett. Igaz, utóbbiak sem azért, mert szemellenzős módon magát a műfajt nézték volna le, hanem mert felültek annak a véleménynek, miszerint Kubrick "pragmatikus gondolkozású alkotó, akinek nehézségei vannak a természetfölötti világ igazi megértését illetően...túl sokat gondolkodik, és túl keveset érez, ezért nem képes arra, hogy filmjével igazán torkon ragadjon bárkit is".

Ez a felvetés a film alapanyagát szolgáltató, a zsigeri félelem és szorongás mestereként számon tartott horrorírótól, a "rémkirály" Stephen Kingtől származik, aki okkal neheztelt Kubrickra, amiért voltaképp kihagyta a forgatókönyv megírásából – nem csupán félresöpörve King korai filmnovelláját, de alapvetően megváltoztatva a történet koncepcióját, átkalibrálva a fókuszt a "ragyogó" kisfiúról az őrületben elveszett apjára, az emberi gonoszságot feltáró kísértethistóriából leginkább a tehetségtelenségtől és tehetetlenségtől megborult elme szellemidézését kiemelve.

Ragyogás (Shelley Duvall, Danny Lloyd és Jack Nicholson) Forrás: AFP

Való igaz, hogy King 1977-ben megjelent regényében, A ragyogás-ban Kubrickot nem annyira a természetfeletti fogta meg, sokkal inkább az, ahogy az író képes megragadni a lélektani eltévelyedést, feltárni az emberi személyiség sötét oldalát. A Szépkilátás Hotel kísértetei, a telepatikus képességekkel megáldott kisfiú csak annyira izgatták Kubrickot, amennyire azok hozzásegíthették ahhoz, hogy elmondjon valami furcsán és bizonytalanul érvényeset a tudatalattiból előtörő démonokról, amelyek maguk alá temetik a totális életválságban (erkölcsi, alkotói, egzisztenciális etc.) szenvedő családfőt, a patinás coloradói szálloda gondnoki teendőit a hosszú téli szünetre elvállaló, írói ambíciókat dédelgető extanár, Jack Torrance-t.

Ragyogás (Jack Nicholson) Forrás: AFP

Az újabb filmötletek után rendre irodalmi művekben kutató, de a végül kiválasztott alapanyagokat soha nem a leírtakhoz hűen adaptáló, sokkal inkább a saját gondolatai mentén újraformáló (az érintett, kortárs írókat nem csupán ezzel magára haragító) Kubrick és a saját vízióihoz ragaszkodó King nézetkülönbsége tehát főleg abban állt, hogy Kubrick számára a Szépkilátás Hotel cseppet sem a személytelen gonosz megtestesülése volt. Sőt, Kubrick kísértetszállodájában az ott korábban elkövetett rémtettek szellemeit mintha mindaz a szorongás, belső nyugtalanság keltené életre, amit az alkoholizmusával és lobbanékony erőszakosságával is küszködő Jack Torrance, valamint árnyékában szeretve szenvedő felesége és a "ragyogás" képességével felvértezett kisfia magával hurcol – hogy aztán e szellemek (a hely szelleme) "sugallatára" maga Torrance is afféle bolyongó kísértetként próbálja lemészárolni hozzátartozóit, a szálloda parkjának sövénylabirintusában fejszével üldözve fiát, akinek tehetségéből neki egy csepp sem jutott.

Ragyogás (Danny Lloyd) Forrás: Warner

Kubrick Ragyogás-a ugyanis egyfelől a hiány filmje: az alkalmatlanság okozta őrület nyomasztó látlelete. Jack Torrance azért vállalja el az 5 hónapos elszigeteltséggel járó gondnoki állást, hogy a külvilág zajától elvonulva nyugodtan megírhassa regényét, de egy hónap után már saját családja is zavarja, mert valójában alkalmatlan az írásra és képtelen a szeretetre. "Csak a munka, semmi móka, Jack elbutul" – ennyit képes kiírni magából, de ezt hosszú oldalakon át, hol leírás, hol párbeszéd, hol szabadvers gyanánt.

A családot – jó esetben – a szeretet tartja össze, de ha a családfő képtelen a valódi, önzetlen szeretetre, akkor atomjaira hullik. A hiány (immár minden családtagra vonatkozóan) pedig mérhetetlen bizonytalanságot és rémületet szül.

A rémület gyakran a bizonytalanság mindent átható érzetéből fakad; abból, hogy a dolgok széthullóban vannak

– írja Stephen King a horror műfajának mibenlétét tudományos alapossággal, és rajongói hévvel körbejáró kötetében, az 1981-ben megjelent Danse Macabre-ban. Igaz, nem éppen az egy évvel korábban az amerikai mozik közönségét magával ragadó Ragyogás-ra vonatkozóan. Az egyetemi előadásait is felhasználó könyvben King talán ha háromszor említi Kubrick filmjét – de egy ízben egyetlen mondatba belezsúfolva a Ragyogás-sal szembeni ellenérzéseit ("őrjítő, perverz és csalódást keltő alkotás") és a rendező "látnoki képességei" iránti tiszteletét ("vitathatatlanul átjárja a filmet a zsenialitás") –, holott Kubrick Ragyogás-a épp a széthullás okozta bizonytalanságot, a nyomában járó őrületet és az ezek által kiváltott dermesztő rémületet ragadja meg rendkívüli érzékletességgel. Ez pedig önmagában cáfolja azt a vádat, miszerint Kubrick "túl keveset érez".

Stanley Kubrick és Jack Nicholson a Ragyogás forgatásán Forrás: AFP

Kubrick valójában legalább annyira érzett, mint gondolkodott: épp a King-regény keltette érzéseken eltöprengve eszközölte azokat a változtatásokat, amelyeket az író már a forgatás idején is kritizált. Ezek egy részét ráadásul a korabeli technika lehetőségei is indokolták: példának okáért a regény megelevenedő sövényállatait csak rendkívüli költségek árán lehetett volna filmen megvalósítani, s vélhetően félsikerrel, helyette Kubrick kitalálta azt a magas, sövényből vágott útvesztőt, amelyben, akár az elme labirintusában, Torrance végzetesen eltéved.

Ebben a labirintusban – de főleg a hotel néptelen folyósóin – Kubrick ugyanakkor kedvére kísérletezhetett Garrett Brown forradalmi kamera-stabilizációs rendszerével, a kézikamerás felvételek során jelentkező rázkódásokat kiegyenlítő, sínrendszerek és egyéb állványzat nélkül a kamera számára folyamatos mozgást biztosító, mintegy "lebegve" közlekedő steadicammel – esztétikai és technológiai perfekcionizmusa okán nem csak újabb lehetőségekkel gazdagítva a technikát, hanem "valós rendeltetésének" megfelelően használva, iskolateremtővéjé válva a szorongást keltő "követő" kamerának.

A regény és a film alapvető eltéréseiben az is szerepet játszik, hogy Kubrick A ragyogás-t eleve csupán a cselekmény kiindulópontjaként és kereteként használta, de az általa feleslegesnek vélt és kisöpört mozzanatok helyére újabbakat hozott, főleg a gondolatait alátámasztó olvasmányélmények alapján – s ezek között éppúgy szerepelt irodalmi, mint pszichológiai és filozófiai mű. King helyett eleve azt a Diane Johnsont kérte fel társforgatókönyvírónak, akinek The Shadow Knows (1974) című, egy válás traumáját kísértetiességben megragadó regényében valami hasonlóan általánosan érvényeset vélt felfedezni az őrületről, mint A ragyogás-ban. Johnsonnal aztán a családi gyűlölködés, a kísérteties és az őrület témaköreinek mentén építettek be újabb és újabb nézőpontokat olyan pszichoanalitikusok gondolatai nyomán, mint Sigmund Freud és Bruno Bettelheim (miközben Torrance "regényének" egyetlen mondatát James Howell 1659-es, négy nyelvű kifejezésgyűjteményéből kölcsönözték).

De ihletforrás volt Stephen Crane The Blue Hotel (1898) című novellája is: saját bevallása szerint Kubrick innen merítette az ötletet, hogy Torrance a saját romlását kereső emberként jelenjen meg, aki azért adja át magát a hotel gonosz szellemének, a paranoiának és ámokfutásnak, hogy megszabaduljon a számára terhes családjától, akik puszta létezésükkel is saját tehetetlenségére emlékeztetik.

Ragyogás (Jack Nicholson és Danny Lloyd) Forrás: AFP

Ugyanakkor Kubrick nem mondott le teljesen King segítségéről sem, és főleg a cselekményre vonatkozó filozófiai kérdésekkel bombázta. De a még a forgatás alatt is folyamatosan képlékeny forgatókönyvhöz hozzájárult a Torrance-t alakító, magánéleti problémái miatt a forgatásra jóformán őrültként érkező Jack Nicholson is: az ő ötlete volt, hogy a fehér lap rettenetétől menekülő Torrance pótcselekvésként egy teniszlabdával dobálja a falat, illetve saját életéből emelték át azt a jelenetet, amikor Wendy (Shelley Duvall) megzavarja gépelés közben a férjét, az pedig ingerülten és rendkívül arrogánsan zavarja el.

A hosszúra nyúlt, többszöri ismétlésekkel járó, a jeleneteket időrendben rögzítő forgatásról legendák keringenek, hogyan kergette őrületbe a stábot és színészeit Kubrick (és ezek közül csupán filmtörténeti érdekesség, hogy a rendező elrendelte David Lynch Radírfej című opusának megtekintését, mintegy illusztrálva, milyen hangulatra törekszik), főként Shelley Duvallt és a Dick Hallorannt alakító Scatman Crotherst, akik idegösszeroppanást szenvedtek Kubrick kíméletlen maximalizmusának köszönhetően.

Ragyogás (Jack Nicholson) Forrás: AFP

Az alkotás folyamata a Ragyogás esetében (és általában a Kubrick-filmek zöménél) eleve a horrort idézi. A film megkésett befejezése (öt nappal a premier után Kubrick elrendelte, hogy a korábbi zárójelenetet vágják ki a filmből) pedig egyrészt rímel a Ragyogás-ban bemutatott alkotói válságra (még ha itt korántsem tehetségtelenségről van szó, sőt), másrészt rávilágít, mennyire küzdött a rendező a természetfeletti koncepciójának kilúgozásával.

Kubrick sokáig nem tudta, hogyan fejezze be a filmet – csak abban volt biztos, hogy a regény zárlata a porig égett hotellel a vásznon sematikusnak hatna, és ezt mindenképp el akarta kerülni. Az egyik változatban a Torrance-család tagjai is szellemekké válnak: békésen reggeliznek a szálloda ebédlőjében, miközben az igazgató körbevezeti az új gondnokot és családját, de az érkezők nem fogadják Torrancék köszönését, átnéznek rajtuk, mert nem is látják őket. Egy másik befejezésben a család segítségére igyekvő Halloran is megőrül és a túlélők vesztére tör, őt Danny, a kisfiú pszichotikus erővel állítja meg. Végül 1980. május 23-án azzal a zárójelenettel került a mozikba a film, amit Kubrick alig egy héttel később kivágatott: a szálloda igazgatója meglátogatja Dannyt és Wendyt a kórházban, ahol átadja ugyanazt a labdát, ami a 237-es szobából a fiú elé gurul, majd miután nevetve távozik, Danny látomásában újra megjelenik a Szépkilátás Hotel.

Ennek a befejezésnek több köze lett volna King kísértethistóriájához – csakhogy Kubrick végső, a premier után megerősödő víziójában a Ragyogás "egy férfi családjának története, melynek tagjai szép csendben együtt megőrülnek". Nem a Szépkilátás Hotel a gonosz, hanem az emberből törnek elő elnyomott démonai, amelyek sűrű útvesztőbe kergetik, s amelynek falai között saját pszichózisa visszhangzik.

A tudatalattit hangsúlyozó Kubrick ugyanakkor nem vetette el teljes egészében a természetfelettit – és a film végső (megcsonkított) befejezése is erre utal. Csahogy Kubrick természetfeletti-magyarázatában is ott a tudományosság (vagy legalábbis: történelmi tudatosság), legalábbis Bill Blakemore elmélete szerint. A zárójelenetben a hotel falára aggatott képen Torrance vigyorog egy 1921-es, a Szépkilátás Hotelben rendezett partin. Lélekvándorlás, Jack Torrance valóban hazaérkezett, eleve a hotel szellemeinek egyike? Aligha. A stáblista előtt utoljára a fénykép dátumát látjuk: 1921. július 4. Vagyis a függetlenség napja, az Amerikai Egyesült Államok legfontosabb szövetségi ünnepe. Blakemore szerint ez a film szubkontextusába ágyazott puzzle utolsó eleme, ironikus utalás: az amerikaiak átnéznek (overlook: átnéz, szemet huny – nyer új értelmet a hotel angol neve) a tény fölött, hogy nemzetüket a kiírtott őslakosok földjén, ha úgy tetszik genocídium árán tették naggyá.

Ragyogás Forrás: AFP

Blakemore elméletét igazolja, hogy Kubrick írta azt, a regényben nem szereplő dialógust, amelyben az igazgató elmondja: a patinás Szépkilátás Hotel egy indián temetőre épült, és valószínűleg az építkezés során is harcolniuk kellett indiánokkal. Ugyancsak Kubrick ötlete volt, hogy a hotelben számos indián művészeti elemmel gazdagított bútorokat, szőnyegeket helyezzenek el, ahogy a film előzeteséül is szolgáló, sokkoló képsort is ő ötlötte ki: a zárt, indián motívumokkal keretezett liftajtók mögül kiáramló vérzuhatag elteríti a szálloda folyosóját. Kubrick szándéka szerint talán valóban a lemészárolt őslakosok vére bugyog fel a múltból, s talán Kubrick az őrület borzalmán túl tágabb és mélyebb értelmezési dimenziókba igyekezett helyezni a Ragyogás-t – elvégre számos filmje szól a tömegeket érintő embertelenségről, miért épp egy horrorfilm lenne kivétel... De ha így van, akkor is rejtély: ki nyitotta ki a 237-es szoba ajtaját.