25 éves Salma Hayek felejthetetlen erotikus tánca

1996-ban mutatták be az Alkonyattól pirkadatig című filmet Quentin Tarantino forgatókönyvéből és Robert Rodriguez rendezésében. Rendhagyó és megosztó filmről van szó: a filmtörténet egyik leggyökeresebb műfajváltását láthatjuk benne, amikor a menekülő gengszterekről szóló road movie hirtelen vámpíros horror-vígjátékba vált, szó szerint minden előzmény nélkül. Viszont éppúgy ez a merész csavar a fő erőssége a filmnek, mint a Hitchcock-féle Psycho esetében az a bizonyos sokkoló fordulat.

Kevéssé ismert, de nem akármilyen történet az Alkonyattól pirkadatig keletkezése is: látatlanban bárki feltételezné, hogy a történet Quentin Tarantino fejéből pattant ki, de nem így történt. Tarantino híres arról, hogy maga írja a történeteit, ez viszont tipikus bérmunka volt a részéről. Az első treatmentet egy évtizeddel korábban írta az akkor speciális effektusokkal foglalkozó Robert Kurtzman, aki saját filmet akart rendezni, de addig még nem tett le annyit az asztalra, hogy össze tudja rá szedni a pénzt (pedig alacsony költségvetésű B-filmet képzelt el). (A kész film végül Kurtzman cégének effektjeit vonultatja fel.)

Salma Hayek az Alkonyattól pirkadatig-ban Forrás: SPI

Később került a képbe Tarantino és Rodriguez: előbbi akkor még a híres videotékában dolgozott, az ezért a forgatókönyvért kapott pénzéből hagyhatta ott az állását. Ez volt az első fizetett írói munkája: akkor még forgatókönyvíróként próbálta bedolgozni magát a szakmába, például a később leforgatott Tiszta románc és a Született gyilkosok történeteivel. Az El Mariachi-val debütált Rodriguez csatlakozásával az eredetileg szegénysori produkcióként elképzelt film egészen tisztes, 19 milliós büdzsét kapott.

George Clooney és Quentin Tarantino Forrás: Photo 12

És az eredmény valóban egy nagy költségvetésű, A-kategóriás kivitelezésű B-film. Szemben Hollywood méregdrága biztonsági játékaival, a B-filmek alkotói mindig is merészebbek és gyakran kreatívabbak voltak (független film volt Tarantino híres debütálása, a Kutyaszorítóban is), "szegénysori" háttér nélkül tehát talán a film nagy fordulata sem jöhetett volna létre. A tipikusabb hollywoodi filmek alkotói általában mihamarabb, rögtön a nyitánnyal felvázolják a néző számára a film műfaját, egy horror például gyakran egy ijesztő és rejtélyes gyilkossággal kezdődik, nem úgy az Alkonyattól pirkadatig.

Quentin Tarantino Forrás: Photo12

A történet első fele hagyományosnak tűnő thriller, amiben a menekülő Gecko-fivérek (az addigi tévészínész George Clooney és maga Tarantino – máig legnagyobb színészi szerepében) túszul ejtenek egy családot (Harvey Keitel, Juliette Lewis és Ernest Liu) és velük próbálnak átjutni a mexikói határon, ami sikerül is nekik, de sosem tudjuk meg, hogyan végződött volna közös kalandjuk a valóságban (vagy legalábbis az addig megalapozott, természetfeletti elemeket nélkülöző univerzumban), ugyanis a határ utáni első kocsmában vámpírokba botlanak. Szinte A-filmből B-filmbe csöppen a néző: amikor e sorok írója annak idején rájött, hogy nem valami alkoholmámoros rémálmot lát, amiből a főhősök majd felébrednek, vitte is vissza a kölcsönzőbe a kazettát.

A filmbeli vámpírkocsma Forrás: Photo12

Mintha két különálló filmet látnánk, aminek az első fele Tarantino, a második inkább Rodriguez tehetségét domborítja ki: a fivérek túszejtése és menekülése fordulatos és pattanásig feszült írói brillírozás, a csata a vámpírokkal pedig immár nem tartalomban, hanem stílusban kreatív – látványos rendezői virtuozitást vonultat fel. Tarantino és Rodriguez egyébként később szó szerint készítettek két filmet egy áráért: ez volt a Grindhouse-duplafilmjük, a Halálbiztos és a Terrorbolygó, ahol előbb ismét Tarantino készített egy bravúrosan megírt, A-kategóriás igényességgel és visszafogottsággal megmunkált B-filmet, Rodriguez pedig egy fesztelenül brutális és feketén komikus B-horrort, csak vámpírok helyett zombikkal.

Harvey Keitel és Juliette Lewis Forrás: Photo12/Joyce Rudolph

Az Alkonyattól pirkadatig alkalmával két markáns alkotói osztozott meg a Robert Kurtzmantól származó koncon, amiből nélkülük csak egy másodvonalbeli tucatdarab készült volna, amit az a kevés néző is gyorsan elfelejt, akikhez egyáltalán eljut (ahogy az a film két folytatásával is megtörtént). Már-már a két főhős, a Gecko-fivérek is tételezhetőek alteregóikként, Tarantino legalábbis hasonlóan kiszámíthatatlan, deviáns pszichopatát játszik, mint Michael Madsen a Kutyaszorítóban vagy Kurt Russell a Halálbiztos alkalmával, Clooney pedig ugyanazt a rajzfilmfigurát hozza, akit Antonio Banderas a Desperadó-ban és a Volt egyszer egy Mexikó-ban, valamint Freddy Rodríguez a Terrorbolygó esetében.

Az Alkonyattól pirkadatig bármennyire megosztó is, az nem kérdés, hogy üdítően szokatlan és újszerű filmélmény volt, és ma is az: a "két film" dramaturgiai egységére már csak azért sem lehet panasz, mert ezúttal nem szőke hercegek harcolnak szentségtelen horrormonstrumokkal, hanem a film első felének véreskezű gengszterei (és válogatott kocsmatöltelékek), és ez ritkaság.