Spike Lee ismét elvállalta a felkérést: ő lesz a cannes-i filmfesztivál zsűrielnöke
![Spike Lee beszédet mond a tiszteletbeli Oscar átvétele után](https://cdn.origo.hu/2023/12/dJsttOci2wjJCyrANRPMfWZx_LUqmefa3RU9A2X3H-0/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E2ZGE4Y2E3MWY5ZDRiODdiODczYjEwNjIwM2U5ZDA3.webp)
A Csuklyások: BlacKkKlansman című filmjével 2018-ban a cannes-i zsűri nagydíját és az ökumenikus zsűri elismerését is elnyerő (majd ugyanezért a filmjéért forgatókönyvítói Oscar- és BAFTA-díjakkal kitüntetett) Spike Lee lett volna a tavalyi seregszemle zsűrijének elnöke, de a fesztivál többszöri halasztás után végül elmaradt a koronavírus-járvány miatt.
"Ígéretének megfelelően" Spike Lee ezért a 74. fesztiválon fogja betölteni a tisztséget, amelyet július 6. és 17. között rendeznek meg a francia Riviérán, s amelynek előkészületei már megkezdődtek azzal, hogy a válogató bizottság számos filmet megtekintett - írták közleményükben a szervezők.
A hivatalos programot és a zsűri többi tagjának nevét júniusban teszik közzé.
A feketék jogaiért a filmjeiben is elkötelezetten küzdő, és a nagyközönség számára is népszerű alkotásokat készítő rendező felkérése a zsűri elnöki posztjára erős jelkép a világ egyik legjelentősebb fesztiváljának részéről.
A fáradhatatlan Spike Lee harminc éve élesen világítja meg kora problémáit, olyan modern formában, amely könnyed és szórakoztató
- hangsúlyozták a szervezők.
Amennyiben a járványhelyzet lehetővé teszi, hogy a kijelölt időpontban megrendezzék a cannes-i fesztivált, az egy év után a filmes világ legjelentősebb eseménye lehet, miután az elmúlt hónapokban a legjelentősebb filmfesztiválokat csak interneten tudták megtartani.