Tilos a szex, a drog kötelező az elmebeteg világban

Robert Duvall és Maggie McOmie

George Lucas nem a Star Wars alkalmával nyúlt először a sci-fi műfajához: 50 éve, 1971-ben mutatták be nagyjátékfilmes bemutatkozását, a THX 1138 című filmet Robert Duvall és Donald Pleasence főszereplésével (a producer: Francis Ford Coppola, A keresztapa rendezője). A film furcsamód egyszerre előzmény, pontosabban előtanulmány a Star Wars-hoz és annak tökéletes ellentéte: negatív utópia (azaz disztópia - kevésbé nagyképűen: egy elmebeteg, elképzelt világ) egy lehetséges jövőről a Földön, míg a Star Wars-filmek galaktikus fantazmagóriák egy sosemvolt múltról.

Réges-rég egy messzi-messzi galaxisban

– meglehetősen furcsa nyitánya ez egy sci-finek, de éppen a THX 1138 című filmmel összevetve nyilvánvaló csak igazán, hogy a Star Wars korántsem vegytiszta sci-fi, inkább a fantasztikum műfajába sorolható. Nem vízió egy lehetséges jövőről, tudományos relevanciája sincs, hanem inkább régi mitologikus elemekből új mitológiát teremteni kívánó mese (mint arról a meséket idéző nyitó mondat is tanúskodik). Lucas részéről ez tudatos törekvés volt, mint egy interjúban (amit a Filmvilág idézett 1979-ben) megfogalmazta: „Elhatároztam, hogy csinálok egy filmet a gyerekeknek. Ma a kalózfilmek, a westernek, a tündérmesék kimentek a divatból. Én rehabilitálni akartam azt a fantasztikus műfajt, amit a mai fiatalok nem ismernek, de melytől a náluk idősebb nemzedékek el voltak ragadtatva.... Célom az volt, hogy olyan mesét alkossak, amiben sok a fantázia, de kevés a tudomány."

THX 1138 Forrás: Collection ChristopheL via AFP/© Warner Bros./Warner Bros.

Hogy a Star Wars eseményeit nem a jövőbe, hanem a fiktív múltba helyezi Lucas, az nem is annyira a történettel, mint inkább a film múltidéző, nosztalgikus hangulatával van összhangban. Ezzel szemben a THX 1138 vegytiszta sci-fi, olyan regényeket idéz, mint Aldous Huxley Szép új világ vagy George Orwell 1984 című klasszikusai. Akár ezek "nem hivatalos" adaptációjaként is értelmezhető a film, épp ahogy a fáma szerint Lucas a Flash Gordon tévésorozat remake-jeként képzelte el eredetileg a Star Wars-t is.

Ami Lucas gyerekkorának mozgóképes meséit illeti, megidézi ezeket már a THX 1138 nyitó képsoraiban is, amikor egy 1939-es Buck Rogers-sorozat előzetesével indít, csakhogy ezúttal a kontrasztot hangsúlyozza ki a kalandokat és fantasztikumot felvonultató sci-fi és saját disztópiája (egyben a fikció és a sivár valóság) között. (Hogy miért pont Buck Rogers karakterét választotta, arról Lucas elmondja a film audiokommentárjában, hogy hasonlóságot is látott: mint a filmben elhangzik, Rogers egyszerű ember, józan paraszti ésszel, nincs benne semmi rendkívüli, és ilyen a THX 1138 címszereplő hőse is.)

Robert Duvall mint THX 1138 Forrás: Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP

A film – ami Lucas bevallása szerint a hatvanas évek Amerikájának metaforája, és amelynek 15 perces előtanulmányát már a kaliforniai egyetemen elkészítette négy évvel korábban – egy falanszterben nyit valahol és valamikor a jövőben: a szexet, a kapcsolatokat és az utódnemzést betiltották, az érzelmeket és vágyakat pedig kötelezően előírt nyugtatókkal nyomják el. Az egyéniségnek az írmagját is kiirtották, mindenki kopaszra borotvált fejjel, fehérben jár.

Ez a totális diktatúra a fogyasztói társadalom és a kommunizmus ötvözete, a társadalom megfigyeltekre és megfigyelőkre oszlik, a rendet robotrendőrség tartatja be.

Név helyett három betű és négy szám alapján azonosítják az embereket, köztük hősünket, THX 1138-et (Robert Duvall). Az emberek szinte robotokká korcsosultak, ráadásul THX 1138 is robotszerelőként dolgozik: az önrendelkezési vágyát drogokkal elnyomó társadalom tehát saját, eleve lélektelen börtönőreit termeli ki. Miután THX 1138 megfigyelőként dolgozó női lakótársa, LUH 3417 (Maggie McOmie) kicseréli a gyógyszereit, a férfi öntudatára ébred, és megszökik a – mint kiderül – föld alatti létesítményből.

Robert Duvall és Maggie McOmie Forrás: Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP

Lucas a film ágazatának sajátos erősségeit használta ki, azaz elsősorban a disztópia látványa érdekelte. A film első felének szokatlan és elvont stílusa tökéletesen illik az ábrázolt miliő idegenségéhez és sivárságához: a szövegek inkább háttérzajok, foszlányok, semmint igazi párbeszédek, a karaktereket pedig monitorokon át látjuk. Viszont a főhős magára találásával George Lucas is stílust vált, a fináléról – amelyben THX 1138 egy futurisztikus autóban menekül a robotrendőrség elől – már a Star Wars-filmek üldözéses akciójelenetei, vagy akár a Baljós árnyak (1999) Ben Hur-t (1959, r.: William Wyler) idéző fogatversenye juthat eszünkbe.

Lucas a főhős ébredésével kinyitja a film világát is, alacsony büdzséből hasonlóan kreatív és meglepően látványos világot épített, mint tette később a Star Wars-filmekben (láthatjuk a Star Wars rohamosztagosainak és C-3PO karakterének az előképeit is). További hasonlóság, hogy mindkét film hőse a mítoszkutatás nagy hatású guruja, Joseph Campbell nevével egybeforrt "hős útját" járja be, reveláció indítja őket a fennálló (egyben elnyomó) rendszerrel szembeni lázadásra, mindketten valami ősit fedeznek fel magukban egy futurisztikus környezetben, legyen az pusztán az emberi mivoltuk és a hagyományos életmód, vagy a jedik természetfeletti képességei és a messiás-lét.

Motoros robotrendőrség a filmben Forrás: Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP

Bár a letaglózó erejű zárókép leginkább negatív, de mindenképpen kétértelmű végkifejletként értelmezhető, a film stílusát illetően Lucas végül tehát megérkezett a Star Wars világához. Mintha hőséhez hasonlóan maga is bejárt volna egyfajta utat, művészi fejlődést: a THX 1138 még a hatvanas évek terméke, egy szerzői művészfilm a sci-fi műfajában, a Star Wars pedig már ízig-vérig közönségfilm, ezzel magyarázható összehasonlíthatatlanul nagyobb sikere is (a Star Wars-filmek esetében a mozitörténelem legnépszerűbb, legjobban körülrajongott alkotásairól beszélünk).

A THX 1138 értelmezhető lenne a Star Wars-féle naiv fikció mesterségességének kijózanító kritikájaként is, de inkább arról lehet szó, hogy hőseihez hasonlóan George Lucas magában is felfedezett valami ősit, ami nem más, mint a mítoszok iránti igény, amiről Joseph Campbell írt (például Az ezerarcú hős alkalmával). A THX 1138 lenyomata a hollywoodi reneszánszként, illetve Új-Hollywoodként jellemzett hetvenes évek filmtörténeti fordulópontjának, amikor a hollywoodi rendezők a modern európai szerzői filmesek (Fellini, Godard, Bergman) vívmányainak elsajátítása után gyermekkoruk filmes mitológiájához tértek vissza (olyan filmekkel, mint A cápa vagy Az elveszett frigyláda fosztogatói), és teremtették meg gyakorlatilag a mai Hollywoodot.