Az álinterjút készítő Návai Anikó kínos levele: most éppen korrupt szervezete nevében magyarázkodik

Vágólapra másolva!
Levelet küldött a baloldali sajtónak a hamisított és kitalált (mások anyagaiból pofátlanul összeollózott, majd a Nők Lapjában saját néven publikált) Scarlett Johansson-interjú miatt nemrég lebukott hollywoodi tudósító, Návai Anikó. A többek között a 168 Óra, a 24.hu, a média1, a telex.hu és a hvg.hu szerkesztőségeibe eljuttatott "nyilatkozat" a Hollywood Foreign Press Association (HFPA), azaz a Golden Globe-díjakról döntő hollywoodi külföldi tudósítók szövetségének "reformjáról" szól – annak a szervezetnek a "morális megújulásáról", amelynek Návai is a tagja, és amely körül az elmúlt időben egyre több a korrupciós botrány. Ezekről persze a nyilatkozatban gyakorlatilag nincs szó.
Vágólapra másolva!

Érdemes már az elején leszögezni: a HFPA jelenleg a legbotrányosabb amerikai sajtószervezet, Návai Anikó pedig ennek a szervezetnek a tagsága mögé bújva próbálja magát mentegetni egy rendkívül súlyos plágiumügyben.

Emlékeztetőül, Návai Anikó júliusban egy olyan, korábbi anyagaiból, illetve egy másik újságíró cikkéből származó idézeteket is tartalmazó "interjút" adott le a Nők Lapjának, amelyben úgy tett, mintha valóban Scarlett Johanssonnal beszélgetett volna (csordultig tele egyébként kínos hízelgésekkel és fogalmazási hibákkal, de a cikk végén az interjú érzetét megerősítő időpont- és helyszínmegjelenítéssel).

Csakhogy a HFPA tagságával szemben épp nyilatkozati tilalmat hirdetett hollywoodi színésznő sajtósa észrevette, és az ügyből, nyugodtan írhatjuk, akkora nemzetközi botrány kerekedett, hogy abba Návai Anikó belebukott. A Varga Zoltán vörörsbáró tulajdonában lévő Nők Lapja, hogy mentse saját magát, gyorsan megszakította vele a kapcsolatot, azt állítva, hogy ők nem is tudták - és nem is vették észre - hogy az interjú hamis.

Návai persze próbálta magát mentegetni, a 168 Órában például azzal a logikátlan és etikátlan érveléssel védekezett, hogy minden újságírónak joga van régebbi beszélgetések vagy jegyzetek felhasználásához egy új anyaghoz. Aztán próbált úgy tenni, mintha valójában egy globális összeesküvés áldozata lenne, akit csak azért kell lejáratni, mert tagja annak a szervezetnek, amely körül egyre gyűrűznek a botrányok:

– védekezett, gyakorlatilag a sajtószervezet egyéb botrányaival takarózva.

Tény: a HFPA az elmúlt évben Hollywood és az amerikai sajtó kereszttüzébe került, de ez mit sem változtat azon, hogy Návai Anikó csalt. Arról nem is beszélve, hogy a HFPA-t is okkal támadják, a botrányaiban maga Návai is érintett.

Ráadásul nem is ez volt az első plágiumgyanús ügye: például a tavalyi, ugyancsak a Nők Lapjában megjelent, és ugyancsak exkluzívnak mondott Pierce Brosnan-interjúja kísértetiesen hasonlít Susan R. Nepales hollywoodi tudósító nem sokkal korábban a gmanetwork.com oldalon megjelent promóciós interjújára.

Ehhez képest Návai Anikó a 168 Óra kérdésére válaszolva szabályosan azon értetlenkedett, hogy miért lenne probléma, ha úgy készít interjút valakivel, hogy nem is beszélgetett vele:

– kérdezett vissza, csakhogy ez a logika is kifejezetten arrogáns és sokatmondó:

tudósítóként ugyanis neki nem a film promóciója lenne a dolga, hanem az, hogy kérdéseket tegyen fel.

Persze, Návait eddig sem tartották igazi újságírónak, komolyabb helyeken csak videóanyagokat fogadtak el tőle, mert azokon tagadhatatlanul jelen voltak a sztárok, s bár ezekben az anyagokban is uralkodott a kínos és megjátszott baráti kapcsolat, hazudni nem állt módjában. Írásban ugyanakkor (legalábbis olyan szerkesztőségekben, ahol volt valódi filmes szakújságíró és a tényeket ellenőrző szerkesztő) nyilvánvaló volt, hogy Návai csalhat. Sokan kérdezhetik: miért álltak szóba sztárok Návaival, ha nem veszik komolyan? Nos, azért, mert a stúdiójuk utasította, és mert díjat akartak kapni: a HFPA osztja ugyanis a Golden Globe-okat, a szervezetnek pedig összesen 87 (nem tévedés: mindössze nyolcvanhét) tagja van. Vagyis egyetlen magára haragított HFPA-tag az összes szavazat több mint egy százalékának elvesztését jelenti. Nézzük csak meg az alábbi képet: árulkodó a két arc.

Návai Anikó Ben Afflecken csimpaszkodik - persze, a hollywoodi sztár nem csinál úgy, mintha őszinte lenne és nem szerepet játszana Forrás: Szeretettel Hollywoodból Facebook

De az sem véletlen, hogy a hollywoodi filmcsillagok – akiket előszeretettel nevez barátjának, bár aligha hihető, hogy épp Návait hívta volna Nicole Kidman, miután szakított Tom Cruise-zal, ahogy azt az egyik cikkében megjegyezte – a Návai-féle, bulvárra hangolt (és jellemzően egy adott film beharangozó kampánya keretében, 5 percnyi lehetőség alatt felvett) kisfilmekben alig osztanak meg komoly gondolatokat a nézőkkel.

Érdemes néhány szót ejteni persze a HFPA-ról is: az 1944-ben alakult szervezetet minimum egy éve folyamatosan kritikák érik, úgy tűnik, Hollywoodban most vált kellemetlenné, hogy a mindössze 87 tagot számláló, zárt szervezet finoman szólva is hajlamos a korrupcióra és a kirekesztésre.

A HFPA számos tagja jóformán semmilyen újságírói tevékenységet nem végez (legalábbis nem lelhető fel tőlük tudósítás sem írott, sem elektronikus formában), viszont előszeretettel kedveznek a Golden Globe odaítélésekor olyanoknak, akik hajlandók ezért fizetni. Legalábbis gyanús, hogy már 1958-ban a korábbi elnök Henry Gris azért mondott le az igazgatótanácsban betöltött tisztségéről, mert aggályosnak érezte, hogy a

HFPA "bizonyos díjakat többé-kevésbé szívességből ad".

Vagy ott volt a színésznői babérokra törő Pia Zadora esete, aki úgy kapott 1982-ben Aranyglóbuszt a finoman szólva sem remekmű Butterfly-ban nyújtott alakításáért, hogy a teljes amerikai kritika egy emberként tanácsolta el a színészettől – ám akkori, milliárdos férje, Meshulam Riklis néhány nappal a díjgála előtt elrepítette a HFPA tagjait Las Vegasba szabadidős kirándulásra, ami miatt okkal vetődött fel a megvesztegetés kérdése az amerikai sajtóban (hasonlóan lett Pia Zadora sikeres énekesnő is, férje megvett neki egy duettet Jermaine Jacksonnal is, és befizette Frank Sinatra elé előénekesnek). A HFPA számára igazán az lehet kínos, hogy ezt a szerepet még Pia Zadora is annyira kínosnak tartotta, hogy megtagadta.

Legutóbb, tavaly novemberben egy valódi tudósítói munkát végző norvég újságírónő vádolta azzal a HFPA-t (és a megnevezett, a norvég újságíró felvételét foggal-körömmel akadályozó tagok között Návait is megemlítve), hogy kíméletlenül monopolizálta a maga számára a külföldi tudósítók amerikai piacát.

Ilyen és ehhez hasonló, már a megalakulás óta kísértő előzmények után nem csoda, ha idén végül Hollywood megelégelte a HFPA gyanús és botrányos ügyeit. Felsorolni is hosszú, csak néhány példa: a Netflix, a Warner és az Amazon bejelentette, hogy bojkottálja a Golden Globe-ot, Tom Cruise tüntetőleg visszaadta az elnyert Golden Globe-díjait, számos színész (köztük Scarlett Johansson is) bejelentette, hogy egyetlen HFPA-tagnak sem fog interjút adni – de ami a HFPA számára a legfájóbb: a gálát eddig közvetítő NBC kijelentette, hogy 2022-ben nem hajlandó műsoridőt adni a Golden Globe-nak, márpedig ez évente 10 millió dolláros bevételt jelent a HFPA számára.

A HFPA most meghirdetett "belső reformja" mögött tehát színtisztán üzleti megfontolás áll, szó sincs morális megtisztulásról, sőt, csak - látszólag - teljesítik Hollywood követeléseit. Ügyesen egyébként a baloldali Hollywood számára fontos jelképes dolgokra összpontosítanak, megígérik, hogy lesz majd fekete tagjuk is, a tagoknak pedig a szexuális visszaélések elkerüléséhez kötelező lesz tréningeken részt venniük. Persze, megígérik azt is, hogy nem fogadnak majd el ajándékokat - ezzel csak az a baj, hogy eddig sem tehették volna.

Vagyis semmi olyasmi nem történik, ami miatt valódi reformot lehetne emlegetni. Az egésznek csak annyi a célja, hogy a szervezet visszakapaszkodjon Hollywood kegyeibe, és ne essen el a tagok milliódolláros bevételi forrásaitól.

Az viszont, hogy a HFPA nyilatkozatát Návai Anikó juttatta el a magyar (és kizárólag baloldali) médiumoknak több okból is kínos.

Persze, Návai a szervezet egyetlen magyar tagja, csakhogy a HFPA-nak semmi szüksége arra, hogy a tagjai efféle (magán)akciókat kezdeményezzenek: elég a nyilatkozatot angolul elküldeniük a vezető sajtóügynökségek számára. Nem, az 1981-ben akkori férjével épp sikkasztás vádja miatt Amerikába menekülő Návai azért részesítette e kegyben a hazai baloldali sajtót, mert tőlük remél megértést, abból kiindulva, hogy az ő világuk hasonló a HFPA-hoz.

Illetve azért, mert a bukott "tudósító" ezzel az akcióval is próbál úgy tenni, mintha még mindig tényező lenne Hollywoodban – mint aki nem akar tudomást venni arról, hogy egyre fogy körülötte a levegő.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!