Miért akarta megölni Ferdinand Brücknert doktor Mertens?

A gyilkosok köztünk vannak (Hildegard Knef és Ernst Wilhelm Borchert)

Hetvenöt évvel ezelőtt, 1946. október 15-én mutatták be Kelet-Berlinben Wolfgang Staudte A gyilkosok köztünk vannak című filmjét – az első kelet-német filmet és egyben az első német mozgóképet, amely a második világháború után készült, s amely megteremtette az ún. Trümmerfilm (a szétbombázott város valós közegében játszódó, a háború közvetlen hatásait vizsgáló "romfilm") tematikai műfaját.

A kettészakított "új Németország" első filmje, A gyilkosok köztünk vannak 75 évvel ezelőtti – Berlin szovjet ellenőrzés alá tartozó részében, az Admiralspalastban megrendezett – bemutatójának időpontja kifejezetten szimbolikus volt. Két héttel korábban, 1946. október 1-én hoztak ugyanis ítéletet a szövetséges erők bírói Nürnbergben a Német Birodalom politikai, katonai és gazdasági vezetőinek második világháború során elkövetett bűnei ügyében, márpedig a nürnbergi perhez hasonlóan A gyilkosok köztünk vannak is a nácik felelősségét firtatja, címéből is következően nem kevesebbet állítva, minthogy a borzalmak elkövetői és elrendelői igyekeztek visszatagozódni a háború utáni német társadalomba.

A gyilkosok köztünk vannak Forrás: AFP

Wolfgang Staudte filmje elsőként reagált a második világháború háború utáni, fizikailag és erkölcsileg egyaránt összeomlott német társadalom állapotára.

A gyilkosok köztünk vannak a személyes felelősség témakörét járja körbe, de a kollektív felelősség felől közelítve – ha a rendező-forgatókönyvíró szándéka nem is az össznépi bűntudat keltése volt, de mindenképp a háborús múlttal való szembenézés teljes német társadalomra vonatkozó kötelességét hirdette.

A közvetlenül a második világháború után, a romos Berlinben játszódó történet középpontjában a frontszolgálatról visszatért Dr. Hans Mertens (Ernst Wilhelm Borchert) és a koncentrációs tábort túlélő művész, Susanne Wallner (Hildegard Knef) állnak. A parancsra elkövetett rémtettei miatt alkoholizmusba menekülő orvosnak az elszántan életigenlő nő ad először otthont, majd barátságot, végül szerelmet – utóbbi menti meg Mertenst attól, hogy civilként is gyilkossá váljék, az ismét praktizáló orvosnak ugyanis rögeszméjévé válik, hogy mind saját bűntudata miatt, de főleg az ártatlan áldozatok nevében megölje egykori parancsnokát, az egykori gyárának élére büntetlenül visszatérő Ferdinand Brücknert (Arno Paulsen).

A gyilkosok köztünk vannak (Hildegard Knef és Ernst Wilhelm Borchert) Forrás: AFP

Staudte sötét lelkiismereti drámájának hatását kétségtelenül fokozza, hogy a történet helyszíne a háború végjátékában szétrombolt Berlin. Az épületek torzóinak, a poros, törmelékdomboktól szegélyezett utcák dokumentumértékű látványát Staudte az expresszionista filmre jellemző ferde beállításokkal és kontrasztos fény-árnyék játékkal elegyítette (operatőr: Friedl Behn-Grund és Eugen Klagemann) ezzel pedig a valóságos "díszlet" érzékletesen tükrözi a főhős doktor Mertens (és vele együtt egész Németország) átélt és elkövetett borzalmak emlékétől, bűntudattól zaklatott lelkiállapotát.

A film expresszionista örökségéhez hozzátartozik, hogy a cím erős utalás a német expresszionizmus mesterének, Fritz Lang első hangosfilmjére: az M - Egy város keresi a gyilkost (1931) ugyanis a rendező eredeti szándéka szerint A gyilkosok köztünk vannak-ként került volna a mozikba, ám ezt a címválasztást végül az egyre nagyobb politikai hatalomra szert tevő nemzeti szocialisták ellehetetlenítették, válogatott módszerekkel hozva Lang tudtára, hogy filmje nem kívánatos – az ugyanis túl azon, hogy egy gyerekgyilkos pszichopatáról szól, távlatokban "az erőszak légkörében fogant tömegpszichózist" vetíti előre.

A gyilkosok köztünk vannak Forrás: AFP

Staudte filmjének eseményei részben tehát az M-ben előrevetített tömegpszichózisra vezethetők vissza, annak eredményét, utóhatásait vizsgálja, a háborúban elkövetett bűnök, a bűntudat és a felelősségre vonás köré szervezve a cselekményt – és Lang filmjéhez hasonlóan nem csupán azt bemutatva, hogy a gyilkosok ott rejtőzködnek a társadalomban, hanem azt is sugallva, hogy bizonyos korszakokban, bizonyos hatásokra bárkiből gyilkos válhat.

A németek közös felelősségvállalásának gondolatát Staudte eredetileg nem akarta a címben is ennyire élesen megragadni, a még 1945-ben írt forgatókönyvének eredeti címe ugyanis az lett volna: A férfi, akit meg fogok ölni. A film címének – és a cselekmény abból kikövetkeztethető végkifejletének –megváltoztatása külső kényszer eredménye: a forgatókönyvet Staudte kénytelen volt megváltoztatni a kulturális ügyekkel foglalkozó szovjet bizottság "javaslatára", mivel a filmet támogató elvtársak attól tartottak, hogy az egykori náci tiszt elleni önbíráskodás lincshangulatot szült volna Németországban.

Igaz, Staudte eredetileg nem is Kelet-Berlint megszálló szovjetektől kért volna pénzt a filmjéhez: már 1945 végén felajánlotta a forgatókönyvet a nyugati szövetségeseknek, ám a franciák, britek és amerikaiak úgy gondolták, korai még Németországban filmet forgatni. Ezzel szemben a szovjetek kifejezetten támogatták a befolyási övezetükbe tartozó Kelet-Németország filmiparának mielőbbi újraindítását – és szovjet mintára alakítását.

Wolfgang Staudte és Hildegard Knef A gyilkosok köztünk vannak forgatásán Forrás: AFP

Staudte filmje (az első kelet-német, az újonnan alapított DEFA filmipari vállalat égisze alatt készült mozgóképként) ugyanakkor inkább a világháború előtti német filmgyártás nagy korszakához kapcsolható, és zömében mentes a szovjet propagandától – keményen, de nem szájbarágósan, hanem árnyalt pszichológiai ábrázolásmóddal vegyített realizmussal veti fel a háborús bűnök utáni időszakban az elkövetők társadalmi visszailleszkedésének lehetőségeit.

Az ember mindig találja meg önmagát, elfelejtve mindazt, ami történt

– mondja doktor Mertensnek az egykori náci tiszt, aki szemmel láthatóan semmiféle lelkiismeret-furdalást nem érez amiatt, hogy 1942 karácsonyán elrendelte egy lengyel falu lakosságának lemészárlását, amely parancs ellen Mertens hevesen tiltakozott ugyan, de végül részesévé vált a tömeggyilkosságnak.

Az 1942-es véres szenteste emlékére Staudte hihetetlen erővel vetíti rá a három évvel későbbi karácsonyt, amikor a bűntudatával szembenéző Mertens elindul, hogy végezzen az acélsisakok után vasedényeket gyártó Brücknerrel, így leszámolhasson gyötrő rémálmaival.

A romos város realista vízió helyszíne: az elgyötört orvos fegyvet ránt egykori parancsnokára, az expresszionista beállításban Mertens árnyéka fenyegető szellemként vetül a falra, elnyomva Brückner alakját.

Ártatlan vagyok

– védekezik később a letartóztatott Brückner. Cáfolatként Staudte hadirokkantak, majd jelöletlen sírok tömegének képére vált, a kamera addig közelít az egyik keresztre, amíg el nem sötétül a kép.

Staudte filmje egyszerre indította útjára a háború után a lerombolt városokban játszódó ún. Trümmerfilmek (romfilmek) hullámát és adta meg a kezdőlökést a nemzetiszocializmussal kapcsolatos német emlékezetpolitikának.

A ma is nagy erejű A gyilkosok köztünk vannak után a Nyugat-Berlinben élő rendező-forgatókönyvíró még egy évtizedig a kettészakított ország keleti felén dolgozott, mivel politikailag elfogultabb filmjeihez ott hamarabb kapott támogatást. A második világháború és azt követő felelősség-dilemma egészen 1984-es haláláig visszatérő témája maradt, későbbi, nyugat-német filmjeiben is. Talán azért is, mert úgy érezte, hogy A gyilkosok köztünk vannak orvosához hasonlóan nem csupán áldozata, de bűnöse is volt a náci Németországnak. (És később a kommunista NDK-nak.) Filmalkotóként némiképp okkal gondolhatta ezt: a németek lelki vizsgálatát sürgető Staudte ugyanis 1940-ben színészként dolgozott a mai napig az antiszemita filmek legsötétebbikeként elkönyvelt goebbelsi propagandafilmen, a holokauszthoz "szellemi táptalajt adó" Jud Süß-szön.