Az élet csodaszép: milyen lenne a világ George Bailey-k nélkül?

Az élet csodaszép

Hetvenöt évvel ezelőtt, 1946. december 20-án mutatták be az amerikai mozik Frank Capra Az élet csodaszép című drámáját. A film először nagyot bukott, hiába jelölték 5 Oscar-díjra, a közönséget hidegen hagyta, három évtizeddel később viszont a szerzői jog védelme alól a köztulajdon részévé és így a televíziók "szabad" felhasználású, állandósult karácsonyi programpontjává vált – ma pedig már nem csupán a legszebb karácsonyi filmként, de minden idők egyik legjobb amerikai alkotásaként tartják számon, amely a kilencvenes évektől fogva rendre felbukkan a világ vezető kritikusainak listáin, az amerikai filmintézet tagjai pedig 2005-ben minden idők legfelemelőbb amerikai alkotásának szavazták meg. 

Közvetlenül a második világháború után, 1945 karácsony estéjén egy kétségbeesett férfi áll Bedford Falls hóborította acélhídján és arcát a kezébe temetve az égiekhez fohászkodik. George Bailey önhibáján kívül került bajba, a nagybátyja elvesztette az általuk vezetett, a szegényeket otthonhoz segítő építési takarék- és hitelszövetkezet nyolcezer dollárját, pont azon a napon, amikor a bankfelügyelet hivatalnoka a könyvelésüket vizsgálja – a jószándékú családapát meglehet sikkasztással vádolják majd, s börtönbe kerül.

Az elkeseredett George először le akarja vetni magát a hídról, majd amikor meglát egy másik embert a jeges, háborgó folyóban, inkább őt menti meg, hogy aztán kiderüljön, a vízből kimentett Clarence szárnyak nélküli "másodosztályú" angyal, aki megmutatja Bailey-nek, milyen lett volna a világ, ha teljesül kiábrándult kívánsága, és meg sem születik. Hamar kiderül, ha George Bailey soha nem létezett volna, az egy egész város számára egyet jelentene a tragédiával: jelenlétével egy sor olyan eseményt alakított, amelyek egy egész közösség boldogulását tették lehetővé. S persze, ha ő nincs, nem születnek meg a gyerekei sem. A férfi rádöbben, semmi sem keserítheti el annyira, hogy ne akarjon élni – a rémálom pedig csodává változik: mindenki, akin valaha segített, most az ő segítségére siet.

Az élet csodaszép (James Stewart) Forrás: Paramount

Frank Capra filmje örökérvényű, felemelő tanmese az emberi szeretetről – egy olyan férfi története, aki folyamatosan arra kényszerül, hogy egyéni vágyait, önmegvalósító életcéljait háttérbe szorítsa, de amikor bajba kerül, megmenti a közösség, amelyért feláldozta személyes ambícióit.

George Bailey (James Stewart) gyerekkora óta elvágyódik szülővárosából, szeretné bejárni a világot, de valami mindig megakadályozza az elszakadásban – leginkább az, hogy az apja halála után kénytelen átvenni a Bailey Építési és Hitel Egyesület vezetését, máskülönben az egész város a kapzsi bankár Potter (Lionel Barrymore) befolyása alá kerül, a rászorulók nem jutnak olcsó hitelhez és így élhető otthonhoz. A film legkomorabb szekvenciájában, a korszak horrorfilmjeinek rémálmait megidéző jelenetben szembesül George azzal, mivé vált volna a város, ha ő meg sem születik: a Bailey lakópark helyén temető áll (benne George öccsének sírjával, akit az alternatív valóságban nem ment meg gyerekkorában, így Harryből sem lesz több száz bajtársát megmentő háborús hős), a város központjában pedig egymást érik a züllött mulatók és zálogházak.

Az élet csodaszép Forrás: Paramount

Az alig 10 perces jelenet olyan, mint egy pesszimista variáció Charles Dickens Karácsonyi ének című kisregényére: ott a múlt, a jelen és a jövő karácsonyainak három szelleme villantja fel a fösvény Ebenezer Scrooge előtt, milyen események befolyásolták jellemfejlődését, milyenek a körülötte élő érző emberek, és hogy őt, a szívtelent nem fogja senki sem gyászolni, amikor majd magányosan meghal, a látottak hatására pedig Scrooge megváltozik, kedves és áldozatos emberré válik. Capra – Philip Van Doren Stern 1943-as novellájából készült – filmklasszikusának látomásában nem a jövő, hanem az alternatív jelen elevenedik meg (s persze a múlt is, ám ezeket a kronológiai sorrendbe állított, lineáris dramaturgia alapján felvázolt cselekménymozaikokat nem Bailey, hanem a megmentésére rendelt, Henry Travers által alakított angyal számára "vetíti" a Teremtő és a Szent Család feje, a munkások védőszentje, József).

Scrooge látomásaiban a múltból következik a jelen és a jövő, Bailey víziójában pedig az eltörölt múltból a jelen. Dickens önző és utálatos hőse önmagával szembesülve válik jobb emberré, Capra filmjének elkeseredett jó embere önmaga nem létezésének következményeit látva ébred rá arra, mennyire nélkülözhetetlen mások számára, s hogy áldozatos élete valójában mennyire teljes és szép (nem mellékesen Az élet csodaszép-et Lionel Barrymore személye is kapcsolja Dickens művéhez: ő alakítja Capra filmjének kapzsi, szívtelen ellenlábasát, Pottert, s 1934 és 1953 között minden karácsonykor ő adta a hangját a Dickens-műből készült rádiójáték Scrooge-aként, jóformán átörökítette e szerepét Capra mozijába).

Az élet csodaszép (James Stewart és Henry Travers) Forrás: Paramount

Ami azt illeti, Az élet csodaszép víziója az alternatív jelenről, s kiváltképp "Pottersville" feslett főutcájáról, Capra jóslata volt Hollywood jövőjéről. Legalábbis a három Oscar-díjas, egész életművével az amerikai átlagpolgár emberfeletti erőfeszítéseit magasztosító, az erkölcsi tisztaságot példaként állító rendező 1971-es önéletírásának egyik keserű megjegyzése szerint:

Gyakorlatilag a mai hollywoodi filmipar nem más, mint egy nagy művészet olcsó, nyálas pornográfiába hajló lezüllesztése, a deviánsok és önkielégítők "védnökségéért" folytatott versengésben.

Capra okkal volt csalódott, épp a ma legnagyobb amerikai karácsonyi klasszikusként számon tartott, de bemutatásakor közönnyel fogadott Az élet csodaszép jelentette korábban ünnepelt karrierjének hanyatlását: hiába jelölték Oscar-díjra e filmjéért is, a kortársaihoz mérten korai visszavonulásáig tartó 15 évben már csak négy mozifilmet forgathatott (mellette a tévének dolgozott). Egy pillanat alatt vált a stúdióvezetők szemében naiv és szentimentális filmek rendezőjévé.

Az élet csodaszép (James Stewart és Donna Reed) Forrás: Paramount

Sőt, azt is a szemére vetették, hogy Az élet csodaszép-pel kezdődően maroknyi filmje túlságosan komor és kiábrándult – és hogy eltávolodott az amerikai valóságtól. Amivel Capra részben egyet is értett, csakhogy a valóságot ő nem úgy képzelte el, ahogy a stúdióvezetők, akik szerinte a tehetség hiányát a nézők sokkolásával igyekeztek pótolni, s így Hollywood alapvetően hozzájárult a második világháború utáni amerikai társadalom értékvesztő valóságához.

Isten halott! Éljen az öröm! Meztelenség? Igen! Feleségcsere? Igen! Szabadítsuk meg a világot a prüdériától! Szabadítsuk fel a filmjeinket az erkölcstől! Ölj az élvezetért! Sokkolj! Pokolba az emberi jósággal, rázd fel az ördögöt – sokkolj, sokkolj és sokkolj!

– fogalmazta meg, szerinte mi lett Hollywood jelszava az 1950-es években, s mi az, ami odavezetett, hogy 67 éves korában elbúcsúzott az Álomgyártól.

A rendező kedvenc filmjeként emlegetett Az élet csodaszép tehát egy végső, kiábrándult alkotói korszak nyitánya, de a film maga, minden komor hangulata ellenére cseppet sem kiábrándultságról, hanem a reményről árulkodik (sőt, Capra zseniálisan keveri a humort és romantikát, álnaivitást a zárlatig fenntartott tragédia feszültségébe, és épp e jeleneteknek köszönhető, hogy az alapvetően pesszimista hangulatú eseményláncban mindvégig pislákol a boldog befejezés reménysugara). Capra ezúttal is a közösségért áldozatot vállaló, keményen és kitartóan dolgozó átlagamerikaiakat dicsőíti, miközben igazságként fogadja el, hogy képes az emberek szívét átjárni az isteni szeretet.

Az élet csodaszép Forrás: Paramount

A film baljós atmoszférájának hátterében ott húzódik a forgatás idején még friss tapasztalat, a második világháború traumája is (mind a szicíliai bevándorló Capra, mind a főszerepet alakító James Stewart sikeres karriert félbehagyva, a Pearl Harbor elleni támadást követően önként jelentkezett hadi szolgálatra: a rendező híradós tisztként, a színész vadászpilótaként vett részt a háborúban, Stewart valóságos háborús hős volt) – az a nagyon is eleven emlék, hogy olykor egy pillanat alatt tud az élet rossz fordulatot venni.

Capra filmjében épp ezért inog meg az ember önmagába vetett hite, s támad fel benne újra az istenhit és a közösség felé irányuló bizalom – Bailey önhibáján kívül, külső körülmények hatására kerül bajba, és végül nem önerőből, hanem égi közbeavatkozás és a közösség segítségével menekül meg, de azért, mert korábbi önfeláldozó magatartása erre méltóvá tette. Teljes kör – áldozat és élet, közösség és szeretet. S ha Az élet csodaszép ma valakinek naiv és szentimentális filmként hat, akkor az csak azért lehet, mert számára a látomás Pottersville-ről olyan valósággá vált, amelynek romlottságára már közömbös az erkölcsi immunrendszer.