Dobó Kata: Meg kell szabadulnunk néha a felnőttkor hamis mázától

Reményeim szerint az El a kezekkel az Papámtól! is bizonyítja, hogy a magyar alkotóknak sem kell szégyenkeznie, ha látványos trükköket kell megvalósítaniuk, annak ellenére, hogy nyilvánvalóan nem a Disney költségvetéséből gazdálkodhattunk – mondta el Dobó Kata a napokban mozikba került második rendezése kapcsán, de az interjúnkban a családi mozifilm mellett a legnyomasztóbb szakmai félelmei, a személyeskedő kritikusok és az is szóba került, milyen volt együtt dolgozni Steven Seagallal.

Újságíróként visszatérően aggodalommal tölt el, hogy nehogy elfelejtsem bekapcsolni interjú előtt a diktafont. Önnek is vannak állandó szakmai félelmei?

Visszatérő rémálmom, hogy felmegyek a színpadra és nem ismerem a darabot, egyetlen sor sem jut az eszembe. A valóságban soha nem történik ez meg, mégis akárhány kollégámmal beszéltem, mindannyiuknak ez a legerőteljesebb félelme.

Olyan sem fordult elő, hogy hirtelen akárcsak egy mondat nem jutott az eszébe?

De, két alkalommal is gondolkodnom kellett néhány másodpercig, ami persze a színpadon állva végeláthatatlanul hosszú perceknek tűnt. Ráadásul sohasem hallom meg a súgót, szinte már a leghátsó sorban is tisztán értik a szöveget, mire feleszmélek. Egy kortárs előadás esetében természetesen egyszerűbb a helyzet, hiszen a saját szavainkkal is rögtönözhetünk, de például egy Schiller-darabban már nehezebb. Ezért is volt különösen izgalmas, amikor Stuart Máriát játszottam, hiszen a címszereplő az első felvonásban börtönben van, amit a színpadon egy üvegkalitkával jelenítettünk meg. Abban a zárt térben még a súgó sem tudott volna segíteni, így minden előadás előtt tizenötször átismételtem a teljes szövegkönyvet, nehogy gond legyen. Manapság pedig a júniusban a Játékszínben bemutatott Dominógyilkosság című darabot leszámítva csak olyan előadásokban szerepelek, amelyeket már több mint száz alkalommal eljátszottam.

Dobó Kata Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az utóbbi években rendezőként is megismerhettük. Az új szakma új félelmekkel is járt?

Nem, kifejezetten szeretem, hogy számtalan síkon kell egyszerre gondolkodni és cselekedni, kitalálni minden apró részletet, együttműködni a stábbal és a színészekkel. Euforikusan élem meg a feladat komplexitását és a felelősség súlyát. És legfőképpen azt, hogy miként tudom a forgatókönyv olvasása közben a fejemben megszületett víziót a vászonra vinni és átadni a nézőknek. Mindez különleges kihívás volt az El a kezekkel a Papámtól! esetében, hiszen bár a költségvetés soknak tűnhet, egy ilyen látványos produkció esetében erre szükség van. Éppen ezért hatalmas hangsúlyt fektettünk az előkészületekre, így a forgatás zökkenőmentesen haladt. Igazi csapatmunka eredménye a film és nagyon hálás vagyok Gulyás Buda technikai rendezőnek, akinek a vezetésével megalkottuk a vizuális effektusokat, a dalbetéteknél pedig másodpercre pontosan megterveztük az egész látványvilágot.

Gulyás Budával már az előző rendezésén, a Kölcsönlakáson is együtt dolgozott. Miként alakult ki ez a munkakapcsolat?

A Csak szex és más semmi forgatásán ismertem meg, ahol vezető operatőr volt, azóta számtalan alkalommal dolgoztunk együtt. Lenyűgöz, hogy bár több mint negyven éve pályán van, mégis a mai napig őszinte szenvedéllyel követi a technológia fejlődését, nyitott a legújabb trükkökre. Kivételes, hogy a terjedelmes munkássága ellenére sem kényelmesedett el és a jól bevált módszerei helyett folyamatosan továbbképzi önmagát.

Színészként másként viszonyul a rendezéshez, mintha sosem állt volna a kamera másik oldalán?

Igen. Színészként mindig is a határozott rendezőkkel szerettem együtt dolgozni, azokkal, akik pontosan tudják, mit is akarnak. Én is erre törekszem. Megnyugtató a stáb számára, ha minden kérdésükre egzakt válaszokat kaphatnak és érzik a felkészültségemet. Nem várom el tőlük, hogy szolgai módon végrehajtsák az utasításaimat, örömmel fogadom és vitatom meg a konstruktív gondolatokat, de mire belevágunk a forgatásba, már kristály tisztán látom, mit szeretnék elmesélni és melyik karakternek milyen utat kell bejárnia a történet során. Sokak számára a stressz hajtóerő, engem azonban inkább leblokkol, ezért is fontos számomra a kellő felkészültség.

Dobó Kata Fotó: Szabó Gábor - Origo

Magyarországon saját módon a legtöbbször még a közönségprodukciók esetében is a rendező egyben a történet szerzője is, ön azonban mindkét filmjében más forgatókönyvét dolgozta fel. Kevésbé fontos a számára, hogy a saját írásait vigye vászonra?

Nekem is vannak forgatókönyvötleteim, jelenleg is dolgozom rajtuk, de mindkét rendezésem ugyanúgy személyes projektté vált, mintha saját magam írtam volna a történetüket. Nem is tudnék másként éveket szánni egy film elkészítésére.

És mi ragadta meg leginkább az El a kezekkel a Papámtól! forgatókönyvében?

A mai világban sokan élnek mozaikcsaládokban, éppen ezért foglalkoztatja az embereket, miként lehet így funkcionálni. És az is fontos üzenete a filmnek, hogy többször kellene hallgatnunk az intuíciónkra és a gyermeki énünkre, hiszen arra még nem pakolódott rá az a több réteg máz, amelyet felnőttkorunkban cipelünk és sokszor meggátolnak abban, hogy egy-egy szituációt reálisan lássunk. Mindez jól tetten érhető Andráson, az apukán, a történet egyik főszereplőjén, aki annyira vágyik arra, hogy újra hagyományos családban éljen, hogy nem veszi észre, a partnere nem éppen ideális partner ebben. A zsigereiben persze érzi, de olyannyira elnyomja, hogy sem a barátainak, sem a saját lányának nem hiszi el az egyértelmű intő jeleket.

Dobó Kata Fotó: Szabó Gábor - Origo

Gondolta volna korábban, hogy egyszer mesefilmet fog rendezni, vagy mindig is érdeklődött a műfaj iránt?

Soha, ezért is vagyok hálás Helmeczy Dorottya producernek, hogy rám gondolt a forgatókönyv kapcsán. A rendszerváltás előtt rengeteg hasonló alkotás született itthon, aztán szinte teljes egészében eltűnt a műfaj. Nem tudom, mi lehet ennek az oka, hiszen az El a kezekkel a Papámtól! is bizonyítja, nem kell szégyenkeznünk akkor sem, ha látványos trükköket kell megvalósítanunk annak ellenére, hogy nyilvánvalóan nem a Disney költségvetéséből gazdálkodhattunk.

Az eddigi két rendezésében nem szerepelt színészként a vásznon. Miért döntött így?

Szerintem nem tudnám kellőképpen objektíven megítélni a saját játékomat. Személyiségfüggő, ki képes helytállni egyszerre a kamera mindkét oldalán, vannak, akik nagyon ügyesek ebben, én azonban képtelen lennék rá. Az El a kezekkel a Papámtól! narrációját örömmel magamra vállaltam, de ennél többet nem szívesen szerepelnék a rendezéseimben.

Akkor sem, ha álmai szerepéről lenne szó?

Nehéz kérdés, de azt gondolom, hogy akkor sem.

Dobó Kata Fotó: Szabó Gábor - Origo

Most, hogy ennyire beleszeretett a rendezésbe, elképzelhető, hogy ha újra kezdhetné a pályáját, akkor nem is színészkedne, hanem egyből a kamera másik oldalára állna?

A színházi premierek előtt mindig nagyon izgulok, este fél hat környékére ez odáig fokozódik, hogy már nem is értem, miért teszem ki minden alkalommal magamat ennek a stressznek. Ugyanakkor nagyon szeretek különböző karakterek bőrébe bújni és érzelmi hatást kiváltani a nézőkből. Nagyon sokat adott nekem ez a szakma, hiszen mindig nagyon érdekes olyan figurákat megformálni, akik a lehető legtávolabb állnak tőlem. A 2010-es Halálkeringő esetében például rendkívül izgalmas volt kibányásznom magamból egy drogfüggő, problémás rendőrnőt.

Sőt, a kétezres évek elején több hollywoodi produkcióban is játszott. A professzor című filmben például Steven Seagal oldalán láthattuk. Tényleg olyan rettenetes az egykori akciósztár természete, mint ahogyan olvasni róla?

Valóban nehéz természete van, amikor a film egyik érzelmi csúcspontjában ki kellett tárulkoznom és sírnom előtte, de miután rögzítették róla a felvételeket, ő visszasétált a lakóbuszába és egy statisztára nézve kellett eljátszanom a jelenetet. Gondolhatnám persze naivan azt, hogy ez a bizalom jele a részéről, de az egész forgatáson tanúsított viselkedése alapján szimplán csak nem volt alázatos a produkcióval szemben.

Illetve láthattuk együtt egy másik akciósztárral is: a Túlélésből jeles című filmben Dolph Lundgren ellenlábasát alakította. Vele könnyebb volt megtalálni a közös hangot?

Igen, nagyon kellemes meglepetést jelentett, egy igazi úriember. Az akciószerepei és a fizikai megjelenése miatt kevesen gondolnák róla, hogy vegyészmérnöki diplomát is szerzett, illetve több nyelven beszél.

Dobó Kata Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az előző rendezése, a Kölcsönlakás hatalmas közönségsiker volt, a kritikusok azonban igencsak elmarasztalták. Ennyi év szakmai tapasztalat után megérintik még a negatív visszhangok?

Elfogadom azokat az objektív kritikákat, amelyekben a szerző pontosan levezeti a problémáit, de közben legalább egy mondat erejéig kiemeli az adott film pozitív vonásait is. Ellenben nem tudok komolyan venni egy olyan írást, amely csak a negatívumokat sorolja: alapvetően nem tartom szerencsésnek, hogy a magyar kritikusok cseppet sem bánnak kesztyűs kézzel a hazai filmekkel, de sok cikk kifejezetten személyeskedő hangvételű is, velem kapcsolatban pedig pláne gyakran tapasztalom ezt. A kritika tagadhatatlanul fontos műfaj, csak sokszor az újságírók képtelenek félretenni a szubjektív előítéleteiket ahelyett, hogy a szóban forgó alkotásra koncentrálnának.