Leránt a szutyokba az új Batman-film

Robert Patinson nem okoz csalódást Denevéremberként és az új Batman-film az ígéretéhez méltóan valóban éjfekete, nyomasztó és erőszakos lett, realizmusa és komor hangvétele mellett Chistopher Nolan trilógiája már-már délutáni matinénak hat. Tartalmában azonban mégsem sikerült felnőnie a saját ambícióihoz.

Meg kell hagyni, a DC-nél legalább próbálkoznak: míg a Marvel immáron másfél évtizede sorozatban gyártja a teljesen egyforma, hasonló képi világú és narratívájú, jópofáskodó szuperhőstörténeteket, addig a konkurens képregénykiadó bátran kísérletezik. Az más lapra tartozik, hogy ennek az oka inkább az identitásválságukban keresendő, nem is szólva arról, hogy általában katasztrofális a végeredmény, de néha tagadhatatlanul gólt lőnek.

Akárcsak Christopher Nolan Batman-trilógiájának esetében, amely minden korábbinál realisztikusabban ábrázolta a főhőst és a földhözragadtsága kitűnően illeszkedett a kissé hasadt elméjű címszereplő sötét világához. Miután Christian Bale levetette a fekete köpenyt, Ben Affleck aggatta magára, és bár a komor hangulatot megőrizte a Batman Superman ellen - Az igazság hajnala is, a komolykodás inkább paródiába fordult át a nevetségesen bugyuta és elnagyolt történet miatt. És bár Afflecknek nem inthetünk búcsút, hiszen az év végén érkező Flash – A villám-ban is feltűnik Bruce Wayne-ként, sőt, Michael Keaton is visszatér ugyanebben a filmben – valószínűleg más idősíkban – de közben a DC nyitott egy új bekezdést is, az új Batman-mozi nem kapcsolódik a korábbi feldolgozásokhoz, hanem önálló mű, akárcsak a 2019-es Joker. Igaz, a hétvégi jegybevételek alapján elkerülhetetlenül készítenek majd folytatást az új Batman-filmhez is, azaz, nagy valószínűséggel a franchise-on belül egy új franchise született.

Batman Warner Bros.

Persze ennél izgalmasabb, hogy tagadhatatlanul bátor vállalkozásról van szó. Már az önmagában vakmerő húzás, hogy Robert Pattinsonra osztották a főszerepet, aki egyébként kiváló színész, mindezt mások mellett olyan remekművekben bizonyította, mint az Országúti bosszú, a Térkép a csillagokhoz vagy A világítótorony és valószínűleg idő kérdése, hogy Oscart kapjon, de a nagyközönség még mindig az Alkonyat-sorozat nyálas vámpírjaként azonosítja. Szintén érdekes döntés volt Colin Farrellt is Pingvinként, a hős egyik ellenlábasaként leszerződtetni, legalábbis egyszerűbb (vagy inkább: észszerűbb) lett volna egy köpcös, kopaszodó, középkorú színészt felkérni, mint tonnányi sminkkel elcsúfítani a jóképű sztárt. A kasztingban egyedül a Macskanőt alakító Zoë Kravitz tekinthető "biztonsági játéknak", hiszen egy emberként szereti a Z-generáció és számos akciódús produkcióban bizonyította korábban is fizikai alkalmasságát a szerepre.

Szintén üdítő, hogy

a film nem fáraszt azzal, hogy ezredszer is elmesélje, miként vált a milliomos csemetéből Denevérember, a sötét lovag már az első percekben úgy csap szét néhány huligán között, hogy öröm nézni, a város nem éppen törvénytisztelő polgárai ismerik és félik a nevét.

Batman Warner Bros.

Ennek tükrében mondjuk furcsa, hogy még egy közepesen kipattintott biztonsági őr is leáll vele izmozni, ahelyett, hogy kitérne az útjából, sőt, betessékelné a szóban forgó szórakozóhelyre, de ahhoz képest, hogy nagyközönséget megszólító képregényfilmről van szó, elhanyagolható a hasonló logikai bakik száma.

Matt Reves kitűnő munkát végzett, azon kevés rendezők közé tartozik ugyanis, aki egy valóságtól elrugaszkodott történetet is képes komolyan vehetően tálalni.

A Cloverfield-ben lényegében a Godzilla és más klasszikus szörnyfilmek alapötletét tálalta olyannyira realisztikusan, hogy valóban fenyegetően hatott a tengerből kiemelkedő, majd fél New Yorkot leamortizáló fenevad látványa, de a két A majmok bolygója-epizódja is hihetővé vagy legalábbis emberközelivé tette a jól ismert történetet. A Batman esetében sem ismer tréfát: Christopher Nolan ábrázolásmódja délutáni matinénak tűnik Reeves éjfekete hangvétele mellett.

Batman Warner Bros.

Nem is véletlenül emlegetik a film kapcsán több helyen minden idők egyik legnyomasztóbb thrillerét, a Hetedik-et: akárcsak David Fincher klasszikusában, itt is egy sorozatgyilkos szedi az áldozatait azzal a céllal, hogy megtisztítsa a várost a bűntől és a korrupciótól, Batman pedig csak lohol az események után tetthelyről tetthelyre és próbálja felgöngyölíteni, ki rejtőzik a Rébusz néven garázdálkodó gonosztevő álarca mögött, aki ráadásul – akárcsak Jonh Doe – beteges rejtvényeket hagy maga után.

És közben önmagával is meghasonul, kiderül ugyanis, hogy a Gotham City-t átszövő korrupcióban az édesapja is érintett volt, akinek meggyilkolásából építette fel lényegében a teljes identitását.

A történet tehát komor és Reeves meg sem próbálja feloldani a hangulatot poénokkal, de még némi napsütéssel sem: a cselekmény nagy része éjszaka játszódik, sikátorokban, lelakott lakásokban, koszos metrókon, maffiózók által üzemeltetett lebujban, azaz csupa kevésbé turistacsalogató helyszínen.

Ha vannak úgynevezett feel good-filmek, amelyeknek a legfőbb erényük, hogy a néző jobb kedvre derül tőlük, akkor az új Batman utóbbiak ellentéte, azaz inkább feel bad-film. Persze a szuperhős még mindig éppen elég menő ahhoz, hogy ne érezzünk késztetést az érfelvágásra a legsötétebb képsorok alatt sem, de a felhőtlen szórakozást ígérő átlagos képregényfilmekhez képest kirívóan nyomasztó és erőszakos Reeves víziója.

Batman Warner Bros.

Az erőteljes atmoszféra mellé sajnos nem jár hasonlóképpen izgalmas sztori. A maratoni, csaknem háromórás játékidő során egy kifejezetten szokványos krimi tárul elénk igazán meglepő fordulatok vagy drámai csúcspontok nélkül.

És még a karakterek sem növesztenek árnyékot, így hiába a kiváló színészek jelenléte, ha nincs lehetőségük kamatoztatni a tehetségüket. Robert Pattinson alapvetően remek a szárnyait bontogató, önmagával is háborúban álló Batmanként, de a film nagy részében maszk mögé bújva láthatjuk, a nyilvános, civil énjébe alig-alig nyerünk bepillantást. A többi szereplőt is le lehet írni egy-két jelzővel: Paul Dano Rébusza zakkant és hisztérikus, Colin Farrell Pingvinje gonosz és alakoskodó, Zoë Kravitz Macskanője pedig sebzett és elszánt. Az említett vonások már az első fél óra alatt nyilvánvalóak és a stáblista végére sem fejlődik egy tapodtat sem a karakterük.

Így hiába próbál a Batman végtelenül realisztikusnak és komolynak tűnni, tartalmában nem képes felnőni a saját ambícióhoz. Inkább érződik egy sorozat bevezető epizódjának, mintsem egy önálló filmnek: a figurákat felállították a sakktáblán, a helyszínt megismertük, most pedig várjuk, hogy a hosszadalmas vihar előtti csend után megérkezzen végre a zápor. A jegybevételek alapján erre néhány éven belül sor is kerül.