70-es születésű vagyok, így amikor már lehetett a szülővárosomban tévét nézni, ami – pláne Újkígyóson - nem volt egyszerű, akkor mi a Lúdas Matyit vártuk és szerettük igazán; Dargay Attila, zseniális rajzfilmesünk kiváló alkotását.
Az igazáért kiálló, furfangos srác sztoriját valahogy minden gyermek ismeri, mert a szülők, vagy az óvónénik már elmesélték nekik, ráadásul irgalmatlanul vicces, mai fejjel is izgalmas, de főként a briliáns szinkronok emelik a legnagyobbakkal egy szintre.
A magyar szinkronról azt tartják, hogy az egyik legjobb a világon, én pedig meg merem kockáztatni; ha saját gyártású rajzfilmjeinknek színészeink adják a hangot: az világszínvonal.
A film rendezőjét nagyon régről ismerem, így külön várakozással mentem el tavaly a moziba, megnézni a Nagykarácsonyt. Előtte még azért beszéltem vele, és mondta, hogy ez a film semmi más nem akar lenni, mint egy karácsonyi mozi. Ezzel a műfajjal kapcsolatban sokunknak vannak ikonikus emlékei, de Dani (Tiszeker Dániel, a film rendezője) úgy érezte, itt az idő, hogy megszülessen ebből az első magyar verzió is. Meg is valósult, s tette mindezt óriási színészi játékkal, zseniális sztorival, ami nyilvánvalóan blőd: nonszensz, hogy egy tűzoltónak egyszer csak tériszonya lesz, mégis föl lehetett fűzni rá egy egész filmet.
Én nagyon bírtam az ünnep előtt még azt, sőt éppen a film egyik legnagyobb előnyének tartom, hogy megnézésével nem kezdünk el szorongani, hogy karácsony lesz, megint le vagyok maradva, épp ellenkezőleg; arra igyekszik rávilágítani ez a nagyon szellemes alkotás, hogy csináljuk csak a dolgunkat, de bizony előfordul, hogy nyomorultul megyünk a karácsony felé, ám ettől az még lehet az ünnep szép és jó, és hozhat fordulatokat.
Valószínűleg korosztályom minden tagja tudna idézni A tanú egy-egy jelenetéből, - hiszen fejenként legalább négyezer-hatszázszor néztük meg a moziban – én is órákig tudnék beszélni a filmről. A megidézett kornak igazi jellemrajza ez a film, pont így nézett ki a 60-as évek: keserűség, szatíra, és humor. A legnagyobb csoda azonban, hogy ez a film egyáltalán miként mehetett át annak idején, hogy kerülhetett egyáltalán bemutatásra?! Valószínűleg az utolsó jelent – amely egyfajta tompítás – a film bemutatásának kompromisszuma lehetett, jelesül mindenki túlélte a cselekményt. Kevesen tudják, hogy Bacsó Péter alkotásából készült ugyanis egy cenzúrázatlan változat is és ez azért érdekes tény, mert ez a bizonyos utolsó jelenet, amelyben Virág elvtárs üvöltözik a villamoson, az az eredetiben nem volt benne, azt valószínűleg úgy kérték utólag, hogy a bemutatóra tegye bele a rendező.
Zseniális alakítások és tűélesen rajzolt korportré jellemzi a filmet: valóban így éltük, így zajlottak a események, és ezt az alkotók ki is merték mondani, a hatalommal szembe mertek menni. Felfoghatatlan, hogy ezt akkoriban egyáltalán vetíthették Magyarországon.
A FILMIO szerintem abban is zseniális, hogy számtalan elfelejtett filmélményt képes visszaidézni: az István, a királyt például a mai napig imádom, de elsőre nem jutott volna eszembe. Én újkígyósi vagyok, ahol „nyikorgó faszékes" mozink volt, de ide akár két tojásért is be lehetett ülni – ha épp nem volt pénze jegyre valakinek... Hát ebben a moziban láttam anyámmal ezt a fantasztikus alkotást is, készpénzért, majd utána jártam faluról falura a következő vetítésekre, annyira elkapott. A vizuális élmény azóta kissé megfakult, de a zenéket a mai napig hallgatom. Ez a film szerintem először a zenei betétekkel fog meg, de tagadhatatlan, hogy az államalapítás története általa könnyebben megismerhető, mint a történelemkönyvekből.
A legjobb filmajánló szerintem a régi filmek esetén, ha elmeséljük gyermekeinknek, hogy milyen élményünk fűződik egy-egy filmélményünkhöz, hiszen, ha a szülő-gyermek kapcsolat jól működik, akkor apa, vagy anya sztorija éppen elég ahhoz, hogy nyitott legyen az adott mozira.
Amennyiben sikerül leültetnünk őket, akkor az István, a király cselekménye magával sodor, ebben biztos vagyok.
Állandóan visszatérő élmény a Csöpi-filmek első és legfényesebb darabja, A Pogány Madonna, amelyet csillogó tekintettel néztünk meg először, másodszor és századszor is. Én tizenhét, vagy tizennyolc évesen jutottam le először a Balatonra, ugyanis mi az ország másik végén laktunk, de a filmben megjelenő életmód és életérzés, ami először is megfogott. Hiába változott sokat a magyar tenger, azt a világot, amit ez a film mutatott be, míg itt-ott azért szerencsére tetten érni.
A Bujtor-Kern páros hatalmasat alkotott, ráadásul a régi rendőrautók, karakterek és figurák látványa és maga a nagy rejtély is időtálló. Ugyan tagadhatatlan a Bud Spancer-Terrence Hill-párhuzam, de ez a páros, ez a film önállóan is abszolút megállja a helyét, két lábon áll a földön.
A fiatalabb nézők talán nem tudnak fölülni arra a nosztalgiavonatra amin mi, idősebbek ülünk, de egy rövid megállóra azért föl lehet kapaszkodni.
A Pogány Madonna minden megnézésekor elönt az a melegség, hogy: ez igen, ez a balatoni nyár: a vitorlásversenyek, a lángosok és a kisfröccs, ennyi!
Ez a film a zseniális képi világával, történetmesélésével, az emberi világ minimális ábrázolásával nagyszerű alkotás lett, ezt a nemzetközi sajtó is alátámasztotta. Egy természetfilm attól lesz igazán nagy, hogy mennyi időt tettek bele, hiszen egy lovat nehézkes például konkrétan instruálni. Ezt a filmet a nyugodtabb estékre ajánlom, mikor nem akarunk borzongani, vagy röhögni csak egyszerűen megnéznénk, hogy miért szép a mi hazánk, Magyarország.
Ennek a filmnek a bemutatását kezdjük azzal, hogy az én életemben a Hobo Blues Band kifejezetten meghatározó zenekar volt és a film megnézése után hetekig kerestem a Kopaszkutya együttest, rá kellett jönnöm, hogy ez hamis zenekarnév, hiszen főként a HBB tagjai, az akkori blues és rockélet akkori legnagyobbjai alkották, ráadásul valódi számok, valódi zenék csendülnek fel a filmben. Ha valaki zenekart szeretne csinálni, és kíváncsi arra, hogy működött ez a YouTube-világ előtt, akkor nézze meg ezt a filmet, és értse meg, hogy annak idején kinek jelenhetett meg lemeze, hogy miben rejlett a „Három T" rendszere, és mi volt a tévés szereplés záloga!
Mi részben emiatt a film miatt lázadtunk: ültünk Újkígyóson anyáink házában, vártuk, hogy a paprikás krumpli kész legyen, de este arról álmodtunk, hogy jó lenne zenekarunkkal beülni egy szakadt mikrobuszba, kis terpeszben rock'n'rollt játszani, utána pedig ingyen italokat fogyasztani és különböző lányok karjaiban tölteni az estét.
Ebben a filmben ez mind benne volt, ezt a világot mindannyian éltük volna, kinek sikerült, kinek nem. Azért érdekes maga a műfaj, az áldokumentumfilm, mert tulajdonképpen ez lehetne egy igaz sztori is, valóságként is simán fogyasztható.
„Szeretném még megemlíteni az Egészséges erotikát, A legényanyát, és az Eldorádót, amelyek kivététel nélkül színészlegendákkal, fantasztikus történetvezetéssel és témával olyan mélységekkel vannak felvértezve, amelyet ma már nagyon kevesen mernek be- és felvállalni, vagy egyáltalán megkarcolni. Mi úgy álltunk a magyar filmekhez annak idején, hogy örültünk, hogy van, mert mást nem is nagyon tudtunk nézni, nem volt ilyen könnyen elérhető a világ összes filmje. Ám amikor ebben a tekintetben is kinyílt a világ, akkor viszont azt éreztük, hogy
a magyar film értéket képvisel.
Ha a költségvetésében nem is említhető egy lapon az amerikai filmekkel, technológiájában topon vannak a magyar filmek, ráadásul számtalan hazai filmes dolgozik külföldi produkciókon, és ezek közül többet nálunk is forgatnak éppen az említett okból. Nekünk, a magyar filmek nagy kedvelőinek az a feladatunk, hogy keltsük fel a potenciális nézők érdeklődését a hazai mozgóképek iránt, onnantól „elszabadul a pokol", ennyi!
A FILMIO, a magyar filmek gyűjteménye egyedülálló szórakoztató és kulturális szolgáltatásként, kínálja exkluzív tartalmait és a könnyű hozzáférést, ahol mindenki megtalálja kedvenc filmjei mellett a legújabb magyar mozifilmeket is - ráadásul kiemelkedő minőségben.
A cikk a FILMIO támogatásával készült. További információ itt.