Mi is volt az a vadnyugat?

Volt egyszer egy Vadnyugat

Amikor Monte Cristo grófja meghívást kap Morcerf gróf fogadására, a csodálatos vacsorán sem enni, sem inni nem hajlandó. Volt szerelme, a grófné hiába kínálja bármilyen finomsággal, hiába könyörög neki, hogy egyen legalább egy szem melegházi szőlőt, vagy igyon egyetlen kortyot, a gróf hajthatatlan. Mercedes persze tudja a furcsa önmegtartóztatás okát, lévén mindketten ugyanonnan származnak: a marseille-iek semmit nem fogadnak el a halálos ellenségeiktől. Egy olyan zseniális író, mint Dumas ráadásul még egy másik, személyes funkciót is ad ennek a gesztusnak, arra is utal vele, hogy Edmund Dantés apja éhen halt, ami a gróf bosszújának az egyik, sőt talán legerősebb motívuma. Igen, a bosszú...

A gróf viselkedése szimbolikus és árulkodó, nemhogy nem palástolja, inkább hirdeti az igazságot két ember viszonyáról. Olyan, mint a párbajkihíváskor a másik elé hajított kesztyű, vagy a ringbe bedobott törülköző. Több azonban, mint szimpla jelkép, a mélyén nagyon határozott és szilárd erkölcsi szabályok rejlenek.

Charles Bronson a Volt egyszer egy vadnyugat-ban Forrás: AFP

Ez a szabály előírja, hogy az ellenségemmel semmiben nem közösködöm, kivéve talán a levegőt, bár még arra is van egy mondás, amely szerint valakivel „nem szívok egy levegőt". Ha éhen vagy szomjan kell halnom, legyen, de az ellenségemtől akkor sem fogadok el semmit, akkor sem, ha az életem az ára.

Tartok tőle, hogy ez a fajta morális megingathatatlanság a múlté. Fokozatosan oldották-olvasztották fel az olyan pragmatikus érvek és megfontolások, mint például „Az ellenségem ellensége a barátom." Ebben első látásra nincs semmi rossz: ismeretlen vagy semleges viszonyban levő emberek egy bizonyos koordinátarendszerben váratlanul egy oldalon találják magukat. Sőt, ez még egymást nem kifejezetten kedvelő, vagy kifejezetten utáló emberek esetében is elképzelhető. A kérdés, hogy utóbbi esetben meddig lehet elmenni, meddig tágítható, mennyire lehet rugalmas az erkölcsi keret? Erzsébet így teszi fel ezt a kérdést III. Richárdnak: Hagyjam, hogy így az ördög megkísértsen? Richárd válasza pedig felmentést ad az erkölcsi korlát ledöntésére: Miért ne, ha éppen jóra kísért az ördög. (Vas István fordítása.)

Volt egyszer egy Vadnyugat (Henry Fonda és Charles Bronson) Forrás: AFP

Pedig éppen az a lényeg, hogy az ördögnek akkor sem engedünk, ha (látszólag) a legerényesebb dologra csábít. Azért, mert ő az ördög. És az ellenségem ellensége nem a barátom, amennyiben az én ellenségem is. Ez esetben már két ellenségem van. Edmond Dantésnak is volt vagy egy féltucatnyi.

A Monte Cristo grófja maga a par exellence bosszúregény, ha a filmek között keresném a párját, elsőként a Volt egyszer egy vadnyugat jutna eszembe. Sergio Leone filmje annyiban azonban nem ikertestvére, hanem pandant-ja Edmond Dantés történetének, hogy nem egyetlen ember áll bosszút sokakon, hanem három nagyon eltérő karakterű szereplőnek van oka a bosszúra egyvalakivel szemben. Ő Frank, a bandita, aki meggyilkolta Harmonika bátyját, Jill férjét és fogadott gyerekeit, és az utóbbi gyilkosságokat egy másik bandita, Cheyenne nyakába varrta.

Claudia Cardinale a Volt egyszer egy vadnyugat című filmben Forrás: AFP

Hármójukkal pontosan az történik, amit „Az ellenségem ellensége" mondás leír: egyszer csak arra eszmélnek, hogy ha be akarják teljesíteni a bosszút, vagy akár csak életben maradni, akkor össze kell fogniuk. Egymásnak nem ellenségei, bár kapcsolatukat a megalapozott bizalmatlanság és ellenszenv jellemzi. Egymás után érkeznek meg a sivatag közepén fekvő kisvárosba, és amikor egy gyönyörű jelenetben először találkoznak egy útmenti kocsmában, még nem tudják, hogy hamarosan szövetségesek lesznek. A fegyőreitől éppen megszökő Chayenne és Harmonika ekkor még úgy méregetik egymást, mintha bármelyik pillanatban agyonlőhetnék a másikat, Jill pedig joggal fél mindkettőjüktől. Később azonban még valami furcsa szeretet-féleség is kialakul közöttük. A nő, aki a segítségükkel tovább viszi a meggyilkolt férje örökségét, még a vén banditát is megkedveli, és kifejezetten sajnálja, hogy Harmonika azonnal útnak indul, miután párbajban megölte Franket.

Chayenne szinte megható, szomorú nosztalgiával közeledik Jillhez, és miközben arról beszél neki, hogy eszébe se jusson bármelyikükkel összeállni, láthatóan arra gondol, milyen jó lenne normális életet élni egy szép nő oldalán. Talán ez az ellágyulás okozza a vesztét – nem szó szerint, de valami oka mégis van, hogy éppen ő kap halálos sebet egy lövöldözésben. A holttestét viszont Harmonika nem hagyja az útfélen heverni, felteszi a lovára, nyilván, hogy később valahol tisztességgel eltemesse. Mert az is szabály (egészen az Antigonéig visszanyúló), hogy a holtakat el kell temetni, de legalábbis a szövetségeseiről az ember még holtukban is gondoskodik.

Charles Bronson és Henry Fonda Forrás: AFP

Érzésem szerint ezek az íratlan szabályok a film valódi főszereplői, a bosszú-történet valójában csak egy lehetőséget, keretet ad a rendezőnek arra, hogy elmeséljen egy nagyon fontos és ősi mesét: egy keletkezéstörténetet. Erre utal már a meséket idéző cím is, hiszen az egyszer-volt vadnyugat többé már nem létezik, ami önmagában időbeli távlatot nyit a filmben. Az elmúlás nosztalgiája lesz az a kissé fakó szűrő, amin keresztül a jeleneteket látjuk, megerősítve Morricone erősen romantizáló, csodálatos zenéjével, amelynek visszatérő jellegzetessége, a visszhang, szintén az elmúló idő érzését csempészi a filmbe (és van még egy fontos funkciója, de erről mindjárt).

De nemcsak az igeidő, hanem a helyszín is utal erre a keletkezéstörténetre. Ez a nyugat éppen azért vad, mert most jön létre az emberi civilizáció. Látjuk, ahogy kiépül a vasút, köré a városok, és velük párhuzamosan alakul ki a közösséget összetartó szabályok rendszere is. A morál legalább annyira fontos építmény, ha nem fontosabb, mint egy vasútállomás, amely az érkezés szimbólumaként lehetővé teszi, hogy emberek egy csoportja valahol letelepedjen és élni kezdjen. A vadnyugaton hagyományosan egyetlen ember, a seriff képviselte a törvényt, de abban a városban, amelynek még csak ácsolják az alapjait, a törvények is még csak most formálódnak. Ezért szól a történet banditákról, olyan emberekről, akik törvényen kívüliek, de a tetteik megmutatják a szabályoknak azt a minimumát, amelyet önként kötelezőnek éreznek.

Charles Bronson Forrás: AFP

Például, hogy bár ölnek, de, mint Chayenne kijelenti, ő és a bandája gyereket és papot nem. Frank igen, bár még ő is habozik: ha egy ostoba társa nem mondaná ki a nevét, életben hagyná a legkisebb McBain gyereket. Ennek a betyárbecsületnek néha egészen furcsa, ellentmondásos következményei vannak: amikor Morton, Frank megbízója megijed az elszabadult banditától, és lefizeti a banda néhány tagját, hogy öljék meg, Harmonika akadályozza meg a bérgyilkosságot. Persze, ennek az is oka, hogy Franket ő maga akarja megölni a saját kezével.

Hogy miért, azt egészen az utolsó pillanatig csak sejti a néző, tulajdonképpen Frankkel egyidőben ismerjük meg a gyerek Harmonika történetét, ami nem több, mint egyetlen kép. Általában is nagyon keveset tudni a szereplőkről: még Jillről is csak annyi derül ki, hogy prostituált volt New Orleans-ban, azt azonban már csak sejteni lehet, hogyan és miért találkozott és házasodott össze McBainnel. Chayenne-ről és Frankről még ennyi információnk sincs: hogyan, miért lettek bűnözők. Valószínűleg azért, mert a történet szempontjából lényegtelen. Frank vélhetően szadista, és élvezetből is öl, legalábbis Morton nem arra bérelte fel, hogy kiirtsa a McBain családot. Harmonika pedig felsorolja jó pár ember nevét, akiket Frank gyilkolt meg, de részleteket nem mond, a lista inkább valami furcsa haláltáncra emlékeztet: Harmonika mintha nemcsak a saját bátyjáért, hanem halottak egész soráért állna bosszút.

Volt egyszer egy Vadnyugat Forrás: AFP

Cikkünk még nem ért véget! Lapozzon a következő oldalra a folytatáshoz!