Egy drogfutár mintegy harmincöt kiló kokaint dobott ki a repülőből Tennessee állam nemzeti parkja felett azzal a céllal, hogy majd később összeszedi a dobozokat, aztán maga is kiugrott, azonban bevágta a fejét a gép ajtajába, ezért nem nyílt ki az ejtőernyője, így a földbe csapódva szörnyet halt. A szétszórt kábítószert természetesen szerette volna megtalálni a maffia, azonban annak nagy részét egy fekete medve elfogyasztotta.
A fenti eset 1985-ben tényleg megtörtént, a valóságban azonban szomorúan profán véget ért a mackó élete: kábítószer-túladagolásban elpusztult. A mozi azonban néha igazságot szolgáltat az élettel szemben, miként Tarantino Becstelen Brigantyk-jában sikeresen likvidálták Hitlert vagy a Volt egyszer egy Hollywood-ban Charles Manson bandájának végül nem sikerül megölnie Sharon Tate-et úgy a hasonlóképpen véres és vicces – de természetesen tized annyira sem nívós – Kokainmedvé-ben az emberi idiótaság áldozatává vált csúcsragadozó nem halálozik el a por felszívását követően, hanem teljesen felpörög tőle, majd végez néhány erdőben barangoló turistával és az elszórt anyag után kajtató gengszterekre is vadászni kezd.
Elizabeth Banks készített már korábban két trash-filmet, igaz, egyiket sem annak szánta: a Tökéletes hang 2 című nyálas tinimusicalt, valamint a Charlie angyalai 2019-es nézhetetlen remake-jét halálosan komolyan gondolta, vagy legalábbis egy habkönnyű, szórakoztató produkció szándékával készítette azokat. Ezúttal azonban vállaltan a nyolcvanas évek olcsó B-kategóriás slasher-jei és szörnyfilmjei ihlették, a végeredmény pedig ezáltal jóval őszintébb, mint a korábbi rendezői próbálkozásai és az egyetlen célját, azaz az alantas szórakoztatást többé-kevésbé sikeresen teljesíti is.
Persze a B-filmeknek megvannak a maguk korlátai, hiszen olyanok, mint a zsíros kaja: könnyű megkívánni éhesen, de hamar megfekszik a gyomrok és az első falatok után már egyre küzdelmesebb az elfogyasztásuk. Így van ez esetünkben is: a játékidő első fele könnyen csúszik, öröm nézni a manapság mainstream mozifilmekben ritkán látható, önfeledt mészárlást, de hamar kifogy a szufla és önismétlővé válik a film; a humorforrást szinte kizárólag a medve kreatív gyilkosságai és a drog által megbolondult mozgásvilága jelenti, ugyanazon a poénokon azonban nem lehet nevetni másfél órán keresztül, az alkotóknak azonban más eszközük nincs a szórakoztatásra – nem építenek sem feszültségeket, sem igazán érdekes figurákat nem láthatunk a vásznon. Utóbbi esetében természetesen nem mély, drámai jellemábrázolást várnánk egy vállaltan kommersz filmtől, csupán nem ártott volna, ha a vadállat mellett ellenpontként megjelenik egy karakteres emberi szereplő is, mint amilyen Samuel L. Jackson volt a hasonló abszurd humorra építő Kígyók a fedélzeten esetében.
Ezt a funkciót esetünkben a tavaly meghalt Ray Liotta tölti be, akit egyébként valószínűleg most láthatunk utoljára nagyvásznon, mert bár még két filmje bemutatásra vár, azok már aligha kerülnek moziforgalmazásba hazánkban. A színész ezúttal is kiváló a hozzá mindig tökéletesen illő gengszterszerepben és a film stílusához igazodva kellemesen ripacs alakítást nyújt, csak a forgatókönyvíróknak nem sikerült igazán frappáns, rögtön idézhető mondatokat adni a szájába ahhoz, hogy igazán emlékezetessé váljon a figurája.
Így a címszereplő könnyűszerrel játszik le mindenkit a vásznon annak ellenére, hogy számítógépes technikával keltették életre. Sőt,
noha a film mindössze harmincöt millió dollárból készült, a vadállat megjelenése és mozgása jóval élethűbbre sikerült, mint a közel tízszer ekkora költségvetésű nagyszabású hollywoodi produkciók fantáziaszörnyei.
A minimális büdzsének köszönhetően pedig a film anyagilag sikerre van ítélve, így valószínűleg egy új slasher-ikon születésének lehetünk szemtanú. Azaz
akárcsak, ahogyan Jason immáron évtizedek óta kóborol a Kristály-tó környékén vagy miként Michael Myers fáradhatatlanul kísért Haddonfield városában, úgy nem kizárt, hogy a Kokainmedve is további folytatásokban marcangolja majd szét a Tennessee erdeibe tévedő turistákat.