Budapesten egy felfújhatós medencében panaszkodik Robbie Williams

Robbie Williams

Robbie Williams a kortárs popelőadók között talán a legizgalmasabb személyiség: bár a pojácáskodás és az ízléstelenség soha nem állt tőle távol, a bájgúnár imázst mindig képes volt jó nagy adag öniróniával zárójelbe tenni; az élete pedig nem nélkülözi a klasszikus rocksztár-pillanatokat, ráadásul minden kínos dalára jut ugyanannyi kiváló. Ezt az izgalmas karaktert hivatott bemutatni a Netflix új dokumentumfilmje, de képtelenek voltak mit kezdeni a hálás témával.

A rehab nem egy country klub. Mindenki úgy képzeli el, mint egy szállodát, ahová a páciensek elvonulni járnak, de valójában egy nagyon nyomasztó hely, ahol depressziós emberek vesznek körbe, akik elszúrták az életüket

– mondja el Robbie Williams és kíváncsian várnánk, hogy tovább meséljen: hogyan is élte meg pontosan, amikor szembe kellett néznie a függőségeivel, mi segített neki kigyógyulni mindezekből, sztárként miként viszonyult hozzá a többi beteg, milyen történeteket ismert meg az ott töltött ideje alatt, de egyik kérdésre sem kapunk választ.

Három magyarázatot találunk minderre: lehet, nem olyan mély gondolkodású és nem annyira kiváló verbális képességekkel rendelkező előadóról van szó, mint azt a dalszövegei alapján gondolnánk; elképzelhető, hogy a riporter volt alkalmatlan arra a feladatra, hogy ténylegesen megnyíljon előtte, de az sem kizárt, hogy a Netflix vágója gondosan ügyelt arra, nehogy túlságosan tartalmas legyen a produkció és minden mélyebb, drámaibb, emberibb pillanatnál elkezdte csattogtatni az ollóját.

A Robbie Williamsről szóló dokumentumfilm-sorozat plakátja Forrás: Netflix

Akárhogy is történt, de közel három és fél órának elégnek kellene lennie ahhoz, hogy feltárjanak egy személyiséget: az utóbbi időben hatalmas divatja van a zenei témájú dokumentumfilmeknek és mások mellett a Lil Peepről szóló Everybody's Everything vagy a másik fiatalon elhalálozott emo-rapper, Juice WRLD életét bemutató Into The Abyss, illetve az Amy Winehouse-t sorsát feltáró, mozikban is játszott Amy gond nélkül teljesítette ezt a feladatot. A Netflix-nek ellenben egy négy részes sorozattal sem tudta közelebb hozni Robbie Williamset.

A produkció arra a koncepcióra épül, hogy a sztár elé letesznek egy laptopot és lejátszanak neki videókat a különböző életszakairól, ő pedig reflektál ezekre. Időrendben haladunk végig a karrierjén, kezdve azzal, hogy tizenévesen bekerült a Take Thatbe és milyen rémisztő volt megélni először a rajongólányok őrjöngését, majd hamar kiderült, nem illeszkedik a fiúcsapat bájgúnár imázsába, különösen, amikor olyan fotók jelentek meg róla, amelyen kitört foggal, teljesen készen látható a Glastonbury Fesztivál résztvevőjeként. Ki is tették a bandából, ekkor kezdte el építeni a szólópályáját, amely csikorogva indult, az első albumát kezdetben alig vették, de amikor megjelentette róla az Angels kislemezen, beindult az az őrület körülötte, amely lényegében a mai napig körbeveszi.

És ezt a hullámvasutat követhetjük végig a sorozatban, hol azt látjuk, hogy brutális rajongás veszi körbe,

Knebworth-ben például 2003-ban három nap leforgása alatt 375 ezer ember előtt lépett fel, az eseményt a mai napig az angol könnyűzenei történelem legnagyszabásúbb koncertként tartják számon;

majd vágás és azon búsul, hogy nem bírja ezt az életmódot. Miként fogalmaz, ha minden este nyolcvanezer ember kiabálja, hogy mekkora király vagy, az nem normális és természetes, hogy ez mindenkit kifordít magából. Több olyan felvételt láthatunk, ahol teljes pánikban van a fellépés előtt, legszívesebben lemondaná, de az akkora kártérítési összeggel járna, hogy azt még az ő nyilvánvalóan vaskos pénztárcája sem bírná el; így szteroidokkal, drogokkal és alkohollal veszi rá magát végül, hogy színpadra álljon.

Robbie Williams Forrás: Netflix

Az mindenkiképpen a Netflix produkciójának az érdeme, hogy ahogyan végigszaladunk ezeken a szakaszokon, elképesztően látványosak és felemelőek a koncertvideók;

a legnagyszabásúbb Close Encounters elnevezésű turnét nagyjából végig is követi, ennek során láthatjuk, ahogy 2006-ban, amikor Budapesten a Puskás Ferenc Stadionban lépett fel, a helyszín mellett egy medencében pancsolva szidja a mélyrepülésének egyik fő katalizátorát, az angol sajtót.

Ugyanis, míg szerte Európában hatalmas szeretet vette körbe, addig a szülőhazájában folyamatosan cikizték az újságírók: élcelődtek az Angels című slágerével, egyenesen az utóbbi huszonöt év legrosszabb számának titulálták; azt feltételezték róla, hogy mivel a Take Thatből jött, egész biztosan nem ért semmihez és valószínűleg a háttérben dolgozó kollégáinak köszönheti a sikerét (és ebben sajnos van némi féligazság, legalábbis a legnagyobb slágereit akkor írta, amikor Guy Chambers producerrel dolgozott együtt), de a legrosszabbul az esett neki, hogy folyamatosan egy borzalmas embernek állították be.

Hogy miért is tekintett rá így a média, az nem derül ki a dokumentumfilmből, miként az sem, hogy pontosan miként élte meg ezeket a pillanatokat, azon kívül, hogy nagyon rosszul. Az azonban nyilvánvalóvá válik, hogy Let Me Entertain You nemcsak egy üres dal, hanem valóban a himnusza, egy szomorú bohócról van szó, akinek élet és halál kérdése, hogy szórakoztassa a közönséget, egy szorongó kisgyerekként áhítozik a szeretetre.

Robbie Williams budapesti koncertje 2023-ban Fotó: Ladóczki Balázs - Origo

Ezzel azonban a film semmi újat nem állít a rajongóknak, hiszen Robbie Williams az utóbbi gondolatot minden egyes koncertjén megosztja a közönséggel, miként a dalok között az életének a legfontosabb pillanatairól is mesél. Ezt tette legutóbb a Budapest Sportarénában is, a két órás fellépése alatt jobban megismerhettük a showman valódi arcát, több minden derült ki róla, mint a Netflix maratoni dokumentumfilm-sorozatában.