Terminátor: 40 éve rettegünk a gyilkos robotoktól

Negyven évvel ezelőtt mutatták be James Cameron műfajokat halmozó, a tech noir stílust megteremtő látomását az emberiség ellen forduló mesterséges intelligenciáról. A sci-fit a thrillerrel, az akciófilmmel és horrorral ötvöző Terminátor – A halálosztó olcsó B-filmnek indult, de Cameron olyannyira eredeti módon alkalmazta a már ismerős elemeket, hogy végül filmtörténetet írt. A 6,4 millió dolláros költségvetésű film 78,3 millió dollárt termelt 1984-ben, és a siker további folytatásokért kiáltott: eddig összesen 6 mozifilmből, egy tévé- és két websorozatból áll minden idők egyik legsikeresebb filmes franchise-a, amelynek második (egyben a rajongók és kritikusok szerint legjobb) része már Andy Vajna produceri bábáskodásával készült. 

James Cameron sztorija szerint a Terminátor ötlete egy álomnak köszönhető. Amikor 1981-ben a Piranha 2: Repülő gyilkosok című filmjét forgatta, megbetegedett és lázálmában egy fém csontvázat látott, amely előmászott a tűzből, és a kezében késekkel, lassan közelített a rendező felé.

A lázálomból merített ötletből először egy darabolós horror (slasher) forgatókönyvét írta meg, majd megihletve gyerekkora, az 1950-es és 1960-as évek sci-fijeitől, valamint az olyan korabeli poszt-apokaliptikus látomásoktól, mint a Mad Max 2. (1982, r: George Miller), illetve a tudományos fantasztikum cyberpunk irányzatának megágyazó Szárnyas fejvadász (1982, r.: Ridley Scott) lázadó androidjaitól, a forgatókönyv végső változatában már az összes "sötét műfaj" elemeit összesűrítette. Így kerekedett ki a kívül hús, belül fém robot, a gyilkolásra tervezett kiborg története, akit azért küld vissza 2029-ből 1984-be a Skynet nevű mesterséges intelligencia rendszer, hogy ölje meg azt a nőt, aki majd világra hozza az emberiség jövőbeli vezetőjét.

Terminátor - A halálosztó (Arnold Schwarzenegger) Forrás: MGM

A Terminátor pedig minimum a sci-fi, a horror és az akciófilmek terén is jelentős hatással bírt, miközben csupa olyasmiből teremtett újszerűt, ami már adott volt – mégis, sci-fiként a Terminátor lett az ún. tech noir stílus alapműve. A tech noir lényegében A máltai sólyommal (1941, r.: John Huston) elindult, az 1940-es és 1950-es években a hollywoodi bűnügyi drámákra jellemző, sötét hangulatú és cinikus hangvételű filmstílus, azaz a film noir, illetve a science fiction történetek kombinációját jelenti, annak hangsúlyozásával, hogy a technológiai fejlődéssel, az egyre pusztítóbb technológiákkal az emberi valóság minden részletében veszélybe kerül. Épp úgy, mint a Terminátor disztópiájában, amely 2029-re egy olyan poszt-apokaliptikus világ képét festi meg, amelyben a gépek az emberiség ellen fordulnak és a "nukleáris tűz után évtizedek óta tombol a gépek háborúja az emberiség kipusztítására".

Persze a film noir és a sci-fi összekapcsolására már korábban is volt példa (legkésőbb Jean-Luc Godard 1965-ös Alphaville című filmjétől kezdve) és hasonlóan kiégett jövőt jósol a már említett Szárnyas fejvadász is, sőt, abban is az ember teremtette intelligens robotemberek, az androidok akarnak bosszút állni teremtőjükön. Cameron viszont a műfaji hibridet magasabb szintre emelte azzal, hogy globális, a teljes emberiség elleni gépháborút vizionált.

Terminátor - A halálosztó Forrás: MGM

Igaz, ebben sem volt úttörő, másfél évtizeddel korábban például a Joseph Sargent rendezte Colossus: The Forbin Project-ben (1970) dönt úgy a két ellenséges szuperintelligencia, az amerikai és a szovjet rakétavédelmi rendszereket irányító két csúcsszámítógép, hogy összefognak és térdre kényszerítik az emberiséget. Azonban itt nem voltak emberszerű robotok, amelyek puszta látványa fokozza a fenyegetettség érzetét (egyúttal átélhetővé teszik a fenyegetettség elől való menekülés izgalmát).

Az eleve a lángokból előmászó robot víziójából ötletet merítő Cameron mindenképpen látványos filmben gondolkozott, azaz függetlenül attól, hogy a Terminátor sci-fiként és horrorként is működik (jövőből visszatérő robotember, aki elől menekülni kell), a cselekmény nagy részét akciójelenetekre akarta felfűzni – és úgy, hogy a menekülő személyével való azonosulás a legszélesebb körben megvalósuljon. Márpedig mi biztosíthatja jobban ezt a célt, mint egy nő és leendő gyermeke, akiknek túlélésén az egész emberiség sorsa múlik?!

Terminátor - A halálosztó (Linda Hamilton és Michael Biehn) Forrás: MGM

A tech noir ezzel a műfaji teljességgel jött létre, amelyben természetesen a stílus előnyt élvez a történettel szemben (de amelynek alapgondolata, azaz hogy a technológia a teljes emberiséget veszélyezteti, elképzelhetetlen lenne akár a 12 majom, akár a Mátrix).

A tech noir fogalmát ráadásul egyenesen Cameron találta ki. Egészen pontosan a Terminátorban látható szórakozóhelyet, ahol a T-800-as modell terminátor (Arnold Schwarzenegger) először próbál meg a főhősnő Sarah Connor (Linda Hamilton) életére törni, úgy hívják: Tech-Noir. Ezzel pedig a rendező máris utalt az egymástól csak látszólag távoli világok, a film noir és a technológiai futurista sci-fi összekapcsolódására.

Terminátor (Arnold Schwarzenegger) Forrás: MGM

De az egész történet e két világ, a múlt és a jövő harcáról és szükségszerű összefonódásáról szól. A szintén a jövőből érkező, a nő védelmére maga az emberiség vezére által visszaküldött katona, Kyle Reese (Michael Biehn) feladata nem csupán az, hogy megvédje, majd ráébressze Sarah Connort arra, hogy több egyszerű pincérnőnél, hanem fel kell fedeznie magában a harcra kész "ősanyát" (ez, a rejtett identitás keresése és megtalálása egyébként tipikus film noir sajátosság). A már a háború idején született Reese legalább ennyire fontos (de valójában tudta nélküli) feladata, hogy a menekülés izgalmában a nő beleszeressen és gyermekük foganjon: John Connor, a gépek elleni felkelés vezetője, aki Reese-t visszaküldi, hogy védje meg az anyját...

A Terminátor időparadoxona persze az idő lineáris horizontján egyensúlyozó, feloldhatatlan "tyúk vagy tojás" dilemmát hordoz magában, Amit aztán a már Andy Vajna producerkedésével megvalósult második részben azzal fokoznak az alkotók, hogy az első részben hátramaradt robot maradványából fejlesztik ki a tudósok a pusztító Skynetet is – ezzel pedig teljessé is tették a kört: Connor és a Skynet egymás függvényei, ha ugyanis a Skynet nem küldi vissza az első terminátort (és az emberek a nyomában Reese-t) 1984-be, akkor sem John Connor, sem a pusztító csúcsrendszer nem születik meg, vagyis nem lesz apokaliptikus háború sem, amelyben szükség lenne Connor vezetésére, hogy legyőzzék az emberek a Skynetet.

Terminátor 2. - Az ítélet napja (Edward Furlong és Arnold Schwarzenegger) Forrás: Intercom

A film bemutatása óta eltelt időben számos kísérlet született a Terminátor időparadoxonának feloldására (részben a folytatásokban is), és egyre inkább vált biztossá, hogy szó sincs forgatókönyvírói bakiról. A Terminátor kétségkívül abból indul ki, hogy a gépek megpróbálják megváltoztatni a múltat, ezáltal biztosítva a saját képükre formált jövő uralmát. De a szintén Cameron által írt és rendezett második résszel létrejött "kiterjesztett" időparadoxon már nem is annyira a múlt és jövő végpontjain elhelyezkedő idő, a rögzített történelem logikáját feszegeti, hanem az elkerülhetetlen végzetről, a sorsról szól, amikor azt sugallja: a T-800-as és Kyle Reese nem azért utaztak vissza a múltba, hogy megváltoztassák azt, hanem hogy betöltsék a történelemben számukra kijelölt szerepet.

Ha úgy tetszik, ősapák mindketten, akik – szól az egyik kevésbé meredek "megoldás" – egy lehetséges jövőből, valamely alternatív idővonal távolabbi pontjáról érkezve hagynak nyomot maguk után, létrehozva és determinálva egy új idővonal eseményeit (ahogy azzal folytatásról folytatásra az alkotók – a harmadik résztől fogva egyre kevesebb sikerrel – is próbálkoztak).

Terminátor - A halálosztó (Michael Biehn és Linda Hamilton) Forrás: MGM

De a hangsúly ezúttal már az "ősapán" van, különösen Schwarzenegger figuráján. A Terminátorban még gyilkos szándékkal érkező T-800-as a Terminátor 2. - Az ítélet napjában már védelmezője a kallódó, kezelhetetlen kamasz John Connornak (Edward Furlong), akit ezzel a feladattal küldenek vissza az emberek (megszerezve és átprogramozva egy terminátort). Az eredetileg Kyle Reese szerepére jelentkező, de végül masszív testalkata miatt a kiborg szerepére kiválasztott Arnold Schwarzenegger a második Terminátor-filmtől kezdve ebben az oltalmazó szerepben látható.

A pusztító gépből hirtelen apafigura válik (aki nem restell tanulni a fiatalabbtól), miközben az előzőleg hátrahagyott chippel lehetővé tette egy gyilkos technológia kifejlesztését. Sőt (az egyébként a korábbi eseményeket végképp összekutyuló) Terminátor: Sötét végzetben (2019, r.: Tim Miller) családot is alapít, miután végrehajtotta gyilkos feladatát... Mindez, ha nem is a hat rész cselekményfolyama , de azok karakterfejlődésének szempontjából kézenfekvő folyamat eredménye: az ember által teremtett, ember ellen forduló, ismét az ember irányítása alá került, egyre emberibbé váló, azaz a lelki folyamatok által is meghatározott emberi létezést egyre inkább elsajátító mesterséges intelligencia végső kiteljesedése, amikor a gép emberré akar válni (nem csak hasonlítani hozzá, de azonosulni is vele).

Terminátor: Sötét végzet (Arnold Schwarzenegger és Gabriel Luna) Forrás: Fórum Hungary/Kerry Brown

A T-800-as "pálfordulásának" persze köze van Schwarzenegger sztárkultuszához is: míg 1984-ben, épp csak túl az első sikeren (Conan, a barbár, 1982), megengedhette magának, hogy pusztító robotként keltsen félelmet, hét évvel később, a Terminátor 2. – Az ítélet napja idején már azt várta tőle a közönség, úgy ismételje meg legendás szerepét, hogy ő legyen az, aki egyszemélyes hadseregként legyőzi az elpusztíthatatlant is,

S persze, Schwarzenegger legismertebb szerepe, a Terminátor kiborgja eleve a csúcspontot jelenti a fizikai erőt hangsúlyozó akciófilmek szempontjából: a felpumpált test itt válik valóban tökéletes fegyverré. Amelyet az első részben ugyan (kis szerencsével) legyőz a törékeny nő, de amely fizikai tökéletességnek minden szempontból szükségszerűen kellett átállnia a jó oldalra.

Terminátor (Arnold Schwarzenegger) Forrás: MGM

Ha egyes effektjei ma már kevésbé hatásosak, maga a cselekmény feszültsége, az elnagyoltságuk ellenére is izgalmas karakterek (kiváltképp Schwarzenegger "szörnyetege") és a látszólag egyszerű történet mögött meghúzódó rengeteg, későbbi alkotásokat is megtermékenyítő társadalom- és tudományos filozófiai gondolat időtálló filmmé teszi a Terminátort.

Negyven évvel ezelőtti sikerére már akkor is kézenfekvő volt a magyarázat: olyan ügyesen halmozza egymásra a jól bejáratott, jól ismert műfajokat és azok paneljeit, hogy abból elkerülhetetlenül jött létre egy eredetiségében megkérdőjelezhetetlen alkotás. A mesterséges intelligencia, a robotika egyre rohamosabb fejlődése miatt pedig napjainkban aligha lehet elképzelni aktuálisabb rémfilmet – ami ráadásul úgy beszél a múltból a jövő felé, hogy a jövőt is a múlt felől képzeli el.