Catherine Deneuve furcsa elnökfeleség

Vágólapra másolva!

Mindig felmerül a kérdés, ha játékfilmen látunk a való életben is létező politikusokat és feleségüket, mennyire hiteles a kép, amit kialakítanak róluk a filmvásznon. Léa Domenach Bernadette – A főnökasszony című filmje bár a valóság talaján áll, de azért némi fenntartással érdemes kezelni a látottakat. A film előszeretettel él groteszk filmes eszközökkel, a görög színdarabok kórusának megidézése pedig kifejezetten szellemes megoldás.

Csejk Miklós

Vágólapra másolva!

Bernadette Chirac Catherine Deneuve Jacques Chirac

Úgy látszik, Léa Domenach, amikor megrendezte a Bernadette – A főnökasszony című filmet, a családi örökséget vitte tovább, édesapja ugyanis Nicolas Domenach újságíró, aki Maurice Szafran-nal közösen írta meg Jacques Chirac háromkötetes életrajzát. A rendezőnő viszont a filmjének főszereplőjévé nem a francia köztársasági elnököt, hanem feleségét, Bernadette Chiracot tette meg, és a francia színjátszás nagyasszonyát, Catherine Deneuve-öt kérte fel a szerepre.

A történet arról szól, hogyan tör ki a férje árnyékából a First Lady, illetve hogyan tud a férfiak társadalmában érvényesülni egy nő. A film megfogalmazza, hogy sok férfi azt gondolja, a politika nem nőnek való terep, és ennek sokan hangot is adnak. Bernadette Chirac története remek cáfolat. A filmből megtudjuk azt is, hogy Jacques Chirac nagyon sokat köszönhet neki, mert nemcsak megfelelő hátországot biztosít a férjének, ahova mindig visszavonulhat, amikor elege van a férfinak a politikai csatákból, de tanácsaival is ellátja. Ezeket a tanácsokat a férfi nem igazán veszi komolyan, pedig – mint az kiderül – többségében jó tanácsok ezek, jó megérzésen alapuló, jó helyzetfelismeréssel rendelkező ember tanácsai. Mivel sokat jár Bernadette Chirac az emberek között, férjénél jobban meg tudja ítélni a közhangulatot, főleg igaz ez a választások körüli időszakra.

Bernadette Chiracnak nagyon jó érzéke van a politizáláshoz

A filmből az is kiderül, hogy Bernadette Chiracnak nagyon jó érzéke van a politizáláshoz, remek eredményeket ér el az önkormányzati választásokon, ráadásul olyan vidéken indul, ahol nem túl jók a pártjának a népszerűségi mutatói. Hiába köti ezernyi szál születése révén a vidékhez, szinte – kis túlzással élve – egyenként kell megnyernie a szavazókat. A fordulatot az hozza a First Lady megítélésében, hogy meg is nyeri az emberek bizalmát.

Jacques Chirac köztársasági elnököt, Michel Vuillermoz játssza, aki sokszor az elnök esendőségére helyezi a hangsúlyt.

Látjuk, hogy a férfi elnökségét beárnyékolja, hogy megszellőztette a média: szeretőt tart. Catherine Deneuve-re nem egyszerű feladat vár, hitelesen kellett bemutatnia, mit érezhet egy nő egy ilyen helyzetben.

Főleg, ha ez ország-világ szeme láttára történik. Először dühösen reagál, majd flegmaságot mutatva a férje ellenében kezd dolgozni, legvégül pedig megenyhül, megbocsát neki, sőt még azt is bevallja magának, hogy akármi is történt, szereti a férjét.

Az alkotás másik központi témája, hogyan találja meg Bernadette Chirac az egyensúlyt a modernség és a hagyomány között. Többen is mondják neki, hogy nagyon régimódi öltözködésében, viselkedésében, változtatnia kellene. Másrészről viszont azt is látjuk, hogy a hagyomány milyen sokat segít abban, hogy ne essen szét a személyisége. Azt is látjuk, hogy a vidéki Franciaország hagyománytisztelő. Catherine Deneuve-nek ez lehetett a legnagyobb színészi kihívás a forgatás során, hogy éreztetni tudja, hol vannak a határai Bernadette Chiracnak, mi az, amiben változnia kell, és mi az, amiben egyáltalán nem kell változnia.

A politikában ugyanis helye van egy szigorú, ódivatú, konzervatív katolikus asszonynak is, akinek nemcsak az esze, de a szíve is a helyén van. Ráadásul amikor kiderül, hogy remek humorérzékkel rendelkezik, egyre szimpatikusabbá válik Bernadette Chirac, miközben viszont azt látjuk, hogy Jacques Chirac kezéből kezdenek kicsúszni a dolgok.

A rendezőnő egy borotválkozás alkalmával némi képi humorral is él: látjuk, hogy a “király meztelen”.

A filmben fontos szerepet kap Denis Podalydes, a Comedie-Francaise (azaz, a francia Nemzeti Színház) leghíresebb színésze is. Ő egyébként ősszel a pesti Nemzetiben, a Tartuffe egyik főszerepét játszotta, elképesztő sikerrel.

A film érdemei közé tartozik, hogy groteszk eszközökkel is él, ilyen például az, amikor időről időre egy kórus énekelve némi narrációval szolgál a történetet illetően, ami egyrészt mosolyt csal a néző arcára, másrészt megidézi az ókori görög színházat is, ahol segítettek a nézőknek ezekkel a szövegekkel a darab értelmezésében, valamint tanulsággal is szolgáltak. Ebben a filmben is van tanulság: még a köztársasági elnöknek sem érdemes ujjat húznia a feleségével.