Három kölyök meg akarta viccelni a szomszédját, de a saját arcukon landolt az ürülék

A Dumb és Dumber rendezője visszatért az alpári viccekhez. Kritika.

Egy interjúban, amikor Todd Phillips-et, a Joker rendezőjét arról kérdezték, a Másnaposok-trilógia után miért nyergelt át a drámák világába, azt felelte, mai politikai korrekt világban már képtelenség vígjátékot készíteni, hiszen szinte nincs olyan poén, amin valaki ne sértődne meg.

Ricky Stanicky Forrás: Amazon Prime

Ez a jelenség még szembetűnőbb, ha egészen a kilencvenes évekig nyúlunk vissza, amikor Peter Farrelly (akkoriban még a testvérével, Bobby Farrelly-vel karöltve) sorra készítette az alpáribbnál alpáribb komédiákat, a Dumb és Dumber-ben simán tréfálkoztak egy vak kisgyereken, akinek egy halott papagájt ajándékoztak, de a homoszexualitást sem úgy ábrázolták, ahogyan az ma elfogható lenne.

Talán a megváltozott korszellem is az oka annak, hogy Farrelly is a drámák irányába mozdult el és sikeresnek is bizonyult benne, legalábbis a szakma elismerését kivívta: a Zöld könyv - Útmutató az élethez ugyan egy kifejezetten közhelyes történetet mesélt el, az érzékenyítő hangvétele miatt a legjobb filmnek és a legjobb forgatókönyvnek járó Oscart is bezsebelte vele.

Ezek után igencsak meglepő, hogy ismét visszatért a vígjátékokhoz,

a Ricky Stanicky első jelenetei alapján pedig úgy érezhetjük, a rendező visszatalált a rá jellemző prosztó stílusához: három gyereket látunk, akik Halloween estéjén úgy próbálják megviccelni a szomszédjukat, hogy egy zsák ürüléket raknak az ajtaja elé, majd begyújtják, hogy amikor az öreg kijön, jól megtapossa, de végül a lángok túl nagyra csapnak, így képtelenek maguk eloltani, közben pedig az arcukon landol a bélsár.

Ricky Stanicky Forrás: Amazon Prime

Tudják jól, a csínyből könnyen komoly rendőrségi ügy születhet, ezért egy nem létező, kitalált barátjukra fogják az esetet. Mindez bejön nekik, olyannyira, hogy felnőttként is ugyanezt a trükköt alkalmazzák, hogy különböző kínos szituációkból kimentsék magukat, például amikor egy alkalommal nem akarnak részt venni az egyikük felesége babaváró buliján, azt hazudják, meg kell látogatni a haverjukat, hiszen éppen kiműtötték a heregolyóit. Végül azonban komoly gondba kerülnek, amikor a családtagjaik egyre inkább meg akarják ismerni a fiktív személyt, így jobb ötlet híján felbérelnek egy zenészt, aki azzal keresi a kenyerét, hogy híres slágereket pornótematikába költ át és ezeket adja elő ócska bárokban.

Aztán ahogyan sejthető, a fickó a fejükre nő, kiderül ugyanis, hogy bár végtelenül együgyű és nem az a típus, aki képes késsel-villával enni, mindenkivel könnyen megtalálja a közös hangot, ráadásul a józan paraszti eszéből olyan ötletek pattannak ki, hogy egy party alkalmával, amikor az egyik barát főnökével elbeszélget, az rögtön fel is veszi rekordfizetéssel a cégéhez.

És bár az alapszituáció nem éppen eredeti – hiszen például a Beavis és Butt-Head alkotójának, Mike Judge-nak hasonló ötletre épült a Kivonat című filmje, csak ott egy férfi azért bérelt fel egy dzsigolót, hogy tesztelje a felesége hűségét, aztán persze rosszul sült el az akció – azért a történet rengeteg humorlehetőséget rejt magába, de ezeket Farrelly nem igazán tudja kiaknázni. A legtöbb jelenet olyan, mintha a kilencvenes évekbeli munkáiból összegyűjtötte volna a gyengébben sikerült és ezáltal kivágott poénokat, majd ezeket fűzte volna egybe. És bár alpáriságban még mindig élen jár a rendező, azért jóval óvatosabb a stílusa és ő is el kezdett közeledni a jelenlegi korszellemhez:

ugyan a film egyik visszatérő poénja a homoszexuálisokon csattan, de hogy ne érje szót a ház elejét, lényegében bocsánatot kér érte egy szimpatikus fekete meleg karakterrel.

 

 

Egy-két valóban vicces momentum azért akad a Ricky Stanicky-ben és ez egyébként meglepő módon a kamubarátot alakító John Cena-nak köszönhető: az elsősorban akciófilmekre specializálódott, de korábban már jó néhány vígjátékban feltűnt színészben eddig csak egy faarcú, százötven kilós szteroidokkal felpumpált izomtömböt láttunk, most azonban kiderült, valóban van érzéke a komédiához is. Zac Efron számára azonban visszalépés ez a szerep, hiszen mostanában olyan komolyabb hangvételű alkotásokra koncentrált, mint mások mellett az Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány vagy a hamarosan nálunk is mozikba kerülő Vaskarom, ezúttal azonban visszatért a szépfiú imázshoz, de a kor rajta is fog, nincs már meg az a kisfiús kisugárzása, ami korábban a tinédzserlányok posztersrácává tette.

Viszont minden hibája ellenére érthetetlen, hogy az Amazon Prime által készített filmet a cég miért nem futtatta meg a mozikban legalább minimális ideig, hiszen egy olyan vígjátékról van szó, amelyre általában csődül a pláza népe. És ennél pontosabban aligha lehet leírni a színvonalát is.