Mindig vannak olyan kamaszoknak szóló filmek, amelyeket aztán egy nemzedék megnéz százszor is. Ilyen volt a Házibuli 1980-ban Sophie Marceau-val, vagy a Szerelem első vérig 1986-ban Beri Ari és Szilágyi Mariann főszereplésével. A tini filmeknek általában akkor van sikere az adott korosztály körében, ha önmagukat, saját életüket és problémáikat látják viszont a mozivásznon a fiatalok. Nincsen szükség bonyolult történetre, elegendő, ha szimpatikusak a szereplők, és úgy öltöznek, olyan zenét hallgatnak, úgy beszélnek, mint ők.
Mindez igaz a Netflix legújabb tini trilógiájára is, amelynek első részében, Az ablakomon át című filmben egymásba szeret egy nagyon gazdag fiú és a szegény lány. A filmbéli konfliktusok jelentős részét ez adja, a köztük lévő társadalmi különbség. A fiú nem tesz mást, mint ki-be mászkál a lány ablakán, ha hívják, ha nem, ahogy a lány életét is teljesen felforgatja. A fiú erőszakosságára jellemző, hogy többször meghackeli a lány wifijét, amelynek az lesz az eredménye, hogy wifikódok révén kezd üzengetni a lány a fiúnak, amelyet a kamasz nézők felettébb szórakoztatónak találnak.
Ez a film is azt mutatja be, hogy a lányok a rosszfiúkat szeretik. Julio Pena remekül hoz is mindent, ami egy rosszfiúra jellemző, de persze az első rész lényege az, hogy kiderül, nem is olyan rossz ő, megértik a nézők a fiú motivációit, frusztrációit, megértik, hogy miért olyan, amilyen. Clara Galle pedig képes elhitetni a nézővel, hogy ő egy született naív jóság, aki nem tud szabadulni ettől a rosszfiútól, de biztos benne, hogyha megszereti, jófiúvá változik majd, ami persze a sorozat végére meg is történik nem túl hitelesen.
A trilógia második részében, amelynek címe, Az ablakomon át: A tengeren túl, távkapcsolatban élnek a fiatalok, ami nem működik jól, bár azért sok kellemes pillanatot töltenek együtt, a harmadik részben viszont mindketten mással élnek, de folyamatosan vágyódnak egymásra, amely vágyódásnak végül mégiscsak az lesz a vége, hogy összejönnek újra. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy nem bonyolult a történet, de éppen ezért működik. A fiatalok általában nem valamiféle bonyolult történetre vágynak, hanem kikapcsolódásra. Ebben a trilógiában visszaköszön minden, ami foglalkoztatja a mai kamaszokat. Egyrészt az, hogyan egyeztethető össze a szexuális élet a tanulással, és bármi mással, másrészt az, mennyire lehet őszinte az ember a kortárs csoportjával, az őt körbevevő felnőttekkel, barátaival, egyáltalán, olyan világban élünk, amelyben egy ember megmutathat bármit is önmagából, vagy mindenkinek az elvárások szerint kell viselkednie?
Jellemző, hogy a film minden kvótát rendesen betart, ami olyan mértékig idegesítő egy idő után, hogy ez nagyban ront a film élvezeti értékén. Teljesen felesleges belekeverni egy tinitörténetbe azt, milyen a homoszexuálisok élete. Másrészt sok alkalommal úgy működik a film, mintha a fiatalok oktatását tűzné ki célul. Nagyon helyesen a kamaszok mindig használnak óvszert, arra is hangsúlyt helyeznek az alkotók, hogy minden részben megmutatják, a szexualitás a másikra való figyelmet jelenti, nem a saját élvezetek hajszolását. Úgy látszik, generációs probléma, hogy a fiatalok bár szexuális életet élnek, mégis tabuként kezelik a témát, olyan értelemben, hogy nem beszélnek a szexuális életüket érintő kérdésekről, és ezeket a témákat a filmekben se kívánják viszontlátni.
Így viszont minden túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Ez a trilógia is ilyen. Teli van csodálatosan fényképezett boldog pillanatokkal, fiatalok közötti kakaskodásokkal és cselszövésekkel, de mindazok, amiket látunk nem valós problémák. Ezeket a fiatalok kreálják egymásnak. Az élet valódi problémái a trilógia főhőseit elkerülik. Valószínűleg a fiatal nézők ezért tekintik ezeket a filmeket olcsó, késő esti szórakozásnak, mert ők se veszik komolyan. Néhány romantikus pillanaton andalogva elmerengenek, de semmi több. Itt nincsenek drámák, túl nagy érzelmek. Itt romantika van, és szenvedélyes sóvárgás egy problémamentes élet iránt. Olyan viszont nem létezik.
Sommásan: 7/10