A családi konfliktusokból csinálnak tréfát A nagyi örökségének ára alkotói

Vágólapra másolva!

Általában nem jellemző, hogy egy fergeteges vígjáték első részét egy legalább annyira szórakoztató második követi. Pedig Giovanni Bognetti 2022-es Drága családunk sikerét a nemrég bemutatott A nagyi örökségének árával meg tudta ismételni, legalábbis a hazai Netflixen még mindig a legnézettebb tíz film között van.

Csejk Miklós

Vágólapra másolva!

Angela Finocchiaro anya szülő

Giovanni Bognetti azt az olasz vígjátéki hagyományt viszi tovább A nagyi örökségének ára című filmjeiben, amely a nyelvi humorra épül. Arra, amikor lyukat beszélnek a szereplők egymás hasába, miközben a nézők a hasukat fogják nevetés közben. A rendezőnek azt a kettősséget is sikerült átmentenie a régi olasz vígjátékokból, hogy könnyednek és felszabadultnak tűnik a tréfálkozás, ám ha jobban belegondol a néző, akkor valami nagyon mély igazság kimondásán munkálkodnak az alkotók.

A nagyi örökségének ára nem kíméli a rekeszizmokat

A 2022-es Drága családunk nagyon mély igazsága az, hogy a gyermekeknek, ha felnőnek, az egyre idősebb szüleiket gondoskodásukkal, szeretetükkel, kiemelt figyelmükkel kellene támogatniuk, mert leginkább ezzel hálálják meg azt a temérdek törődést, hogy felnevelték őket a szülők. A film arra hívja fel a figyelmet, hogy ez nem is annyira egyszerű. A fiatalok ugyanis éppen hogy boldogan megvannak a hirtelen jött szabadságukkal, és nem érettek még annyira, hogy megértsék az élet egyik legfontosabb rendjét.

A film helyzetkomikumok sokaságával mutatja be egy fiú és egy lány testvérpár felelősségteljes felnőtté érésének folyamatát. Az alaphelyzet az, hogy a szülők, miután elköltöztek gyerekeik, úgy érzik, hogy nem törődnek velük. Mivel ez nagyon bántja őket, és persze igencsak hiányoznak a felcseperedett gyerekeik, egy kissé kegyetlen tréfát találnak ki, hogy móresre tanítsák a hálátlan utódokat. Egy távoli rokon halála kapcsán azt hazudják, hogy nagyon sok pénzt örököltek, milliomosok lettek. Fel is veszik a megtakarított pénzüket, és elkezdenek költekezni, hogy hitelt adjanak a szavuknak.

A furcsa ármány bejön a szülőknek, a gyerekek elkezdenek újra figyelni rájuk, rendszeresen meglátogatják őket, még a karácsonyi ünnepség lemondását is visszavonják, mert reménykednek, hogy a szülők egy nagyobb összeggel segítik majd az életüket. Ez elég rettenetesen hangzik, de persze azért nem eszik az olasz komédiákban olyan forrón a kását, kiderül, hogy őszinte a szeretet, amit a szülők iránt éreznek, de nehéz egyszerre helytállni a munkahelyen és a magánéletben, nehéz a sok elvárásnak megfelelni. A film sikerét egyértelműen az adja, hogy olyan családi élethelyzeteket mutat be egy kicsit másként, amely élethelyzeteket a nézők is már sokszor megéltek. Annál pedig nincsen jobb katarzis, mint amikor az ember önmagát neveti ki.

Az első rész tragikomikus élét az adja, hogy a szülők nem tudnak leállni a hazudozással, mert annyira élvezik gyerekeik társaságát. A pénz viszont fogy, és a helyzet is egyre tarthatatlanabb. Ám minél nagyobb a baj, annál abszurdabbak és humorosabbak a jelenetek, és a végén már csak kínjában nevet a néző, miközben mélyen átérzi a szülők félelmét és lehetetlen helyzetét, amelybe magukat sodorták.

A második rész, amelynek nemrég volt a bemutatója a Netflixen, onnan indul, ahol az első befejeződött. Mint minden tisztességes vígjátékban, itt is megvan az isteni beavatkozás az első rész végén. Ha a szülők nem is, de a nagymama csak örökölt egy kisebb vagyont. A filmkészítők, úgy látszik, nem akarják elengedni az alaptörténetet, annyi csavar van a második részben, hogy most már nemcsak a legfiatalabb generáció, hanem a szüleik is a vagyonért küzdenek. Az ugyanis veszélybe kerül, mert megjelenik a színen egy csábító, aki feleségül akarja venni a nagyit. A család viszont azért aggódik, hogy akkor oda lesz a teljes örökség, ezért kitalálják, hogy elteszik láb alól a gaz csábítót.

Mindez nem kevés humoros jelenetet eredményez, arról már nem is beszélve, hogy teret ad a bravúros színészkedésnek. Antonino Bruschetta alakítja a gaz csábítót, Christian De Sica a gyerekek apját, és Angela Finocchiaro az anyját, akik egészen eszement ötletekkel akarnak nem kevés csapdát állítani a nagyi újdonsült szerelmének. Látszik, hogy mindannyian élvezik, amit csinálnak, türelmesen építik fel a humoros jeleneteket, és kifejezetten jó megoldás, hogy a gyilkosságra való előkészületek során bontakozik ki a szereplők jellemrajza. És ahogy ez az igazán izgalmas vígjátékokra jellemző, már nem is a történet vonzza be a néző figyelmét, hanem az, hogyan alakulnak a családon belüli viszonyok. Ha pedig bárkinek kétsége lenne afelől, hogy mire megy ki a játék, akkor elég csak arra gondolni, hogy a második rész az első résznek egy variációja, tehát akkor lesz happy end, ha az abszurd küzdelem összehozza a családot.
Sommásan: 8/10