– Hű, Galamb, ez dögös volt, van agyad – mondja a Gyönyörű sorscsapás egyik jelenetében Travis, az MMA-harcos fiú, aki minden bevet, hogy elnyerje Abby kezét. Az említett jelenetben, mivel az egyetemen eltereli a fiú a lány figyelmét az előadáson, a tanár felszólítja a lányt, aki nemcsak az éppen aktuális óra anyagát tudja, de még a következőét is. Nem csoda, hiszen a játékelméletről van szó, amelyről a szőke diáklány mindenkinél többet tud a teremben, talán még az előadónál is, arról már nem is beszélve, hogy tudását hosszú ideig játéktermekben kamatoztatta úgy, hogy pókerben megkopasztotta a játékosokat, bár ezt azért nem igazán veri nagy dobra.
Abbyt az a Virginia Gardner játssza, akit épp egy éve láthatott a hazai közönség a mozivásznon az Amikor szerelembe estünk című filmben. A színésznő hitelesen alakítja a szerelemnek ellenálló tűzrőlpattant leányzót, aki még véletlenül se szeretné magát a kissé bunkó fiú karjaiban látni, és aki szívesen szenteli az idejét a tanulásnak, bár azt is képes érzékeltetni, hogy azért a szívét néha megdobogtatja ez a kissé nyersebb stílusú bunyózó fiú, aki minden egyes együtt töltött pillanatban udvarol a lánynak.
Régi igazságra utal a film, amit egyáltalán nem baj, ha a mai fiatalok is megtanulnak: ha egy fiú nem adja fel, akkor előbb vagy utóbb megtalálja a lány szíve felé vezető utat.
Itt ráadásul a humor egyik forrása az, hogy a lánynak egy hónapra össze kell költöznie a fiúval, mivel elveszít egy fogadást. El is kezdődik a barátság extrák nélkül, viszont temérdek civakodással eltöltött idő, miközben rendesen megismeri egymást a két fiatal, és persze félreértések ide, civakodások oda, egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Azt viszont már kevésbé hitelesen tudja előadni a színésznő, hogy ő minden idők egyik legfurfangosabb pókerjátékosa, aki ráadásul már igen fiatalon visszavonult, ám a maffia megfenyegette, hogy levágják az óriási adósságot felhalmozó apja lábát, ha nem tér vissza a pókerasztalhoz.
A filmnek tehát az egyik csúcsjelenete, amikor Virginia Gardner előadja, hogy megkopaszt mindenkit a játékban, és ezt valószínűleg egyetlen néző sem képes komolyan venni, ahogy azt sem igazán, ahogy a Dylan Sprouse által alakított Travis mindenkit agyonver a ringben, de mindezek ellenére működik a film, jó a ritmusa, és hiteles a fiatalok felé intézet üzenet is.
Megtartották az eredeti regény világképét a filmes alkotók, amelyben a fiú a férfivá érés során kiállja a próbákat – akárcsak a népmesékben –, hogy méltó legyen a lány kezére. Mindezek mellett meg kell tanulnia az elköteleződést is, a lány pedig szép példát mutat abban a tekintetben, hogy egyáltalán nem az a menő, ha egy lány gyorsan odaadja magát egy fiúnak, mert akkor nem lesz hosszú életű a kapcsolatuk. Igenis hagyja a lány, hogy küzdjön meg szeretetéért a fiú, a hagyományos értékrendek közvetítése volt a regény sikerének a kulcsa 2011-ben is.
Ráadásul ez a könyv még az elsők között hozta a kamaszok szerelmi életének kissé pszichologizáló természetraját. A filmkészítők pedig – talán a regény előtti tisztelgés gyanánt – nem akarták beletolni a filmes kvótakisebbségeket, és ez azért is üdítő a tinifilmek palettáján, mert ezekben a fiataloknak szóló filmekben különösen odafigyelnek arra, hogy teret kapjon az érzékenyítésnek hívott agymosás. Itt most, ebben az alkotásban megúszták ezt a fiatalok, kapnak helyette férfias kiállást és igazi nőkre jellemző tartózkodást.
Sommásan: 7/10