Olimpia (1938)
Hiába szennyezte be művészetét és árnyékolja be a mai napig a színésznőből rendezővé lett Leni Riefenstahl megítélését a nácikkal való szoros kapcsolata, az 1936-os berlini nyári játékokról forgatott kétrészes, 226 perces monumentális dokumentumfilmjét, az 1938-ban bemutatott Olimpiát a mai napig remekműként és technikai-esztétikai mérföldkőként tartja számon a filmtörténet.
Riefenstahl minden részletre kiterjedően, az olimpia szellemében, a küzdelem ünnepeként, valamint az emberi test esztétikumának dicsőítéseként mutatta be a berlini játékokat, feltalálva egy rakás, ma már a filmezésben (és sportközvetítésekben) rutinfogásnak számító kamerakezelési eljárást: az ő filmjében jelent meg a versenyzőket szorosan követő kamera, a légi felvétel, a teleobjektív stb., amelyeket Riefenstahl kifejezetten kreatív, korát megelőző módon alkalmazott. A filmen 43 operatőr dolgozott, a 200 órányi nyersanyagot Riefenstahl másfél év alatt vágta véglegesre, sporthasonlattal élve: maratoni futásban.
A forgatás alatt ráadásul a propagandaminiszter Goebbelsszel is összeveszett, mivel utóbbi nehezményezte, hogy Riefenstahl héroszként akarja bemutatni az amerikai fekete futófenomén Jesse Owenst, akinek négy aranyérmes sportteljesítménye Berlinben önmagában cáfolta a propagandaminiszter állításait a minden területre kiterjedő árja felsőbbrendűségről (Owensről és az 1936-os berlini győzelmeiről 2016-ban készült játékfilm a kétértelmű, versenyt és fajt egyaránt jelentő Race címmel).
Tűzszekerek (1981)
Minden idők egyik legnépszerűbb, négy akadémiai, köztük a legjobb film Oscar-díjával kitüntetett sportfilmje, Hugh Hudson rendezésében az 1924-es párizsi olimpiai játékokról, amely két eltérő világnézetű és hátterű futó (Eric Liddell és Harold Abrahams) portréján keresztül mutatja be a sport lélektanát, nem megfeledkezve a korabeli brit társadalmi viszonyokról sem.
A film emlékezetes, Oscar-díjas zenéjét Vangelis szerezte – s bár az alkotók helyenként szabadon kezelték a történelmi tényeket, a Tűzszekerek a mai napig az egyik legmotiválóbb sportfilm, amely nem csak sportolók számára képes megmutatni a futás felszabadító örömét (a filmről itt írtunk bővebben).
Aranycsapat (1982)
Surányi András dokumentumfilmje egyfelől izgalmas portréja az 1950-es évek legnagyszerűbb labdarúgó-válogatottjának, az 1952-es helsinki olimpián aranyérmet szerző Aranycsapatnak, másfelől a Puskás Ferencet, Hidegkuti Nándort, Czibor Zoltánt, Grosics Gyulást, Sebes Gusztávot és Szepesi Györgyöt is megszólaltató filmből kirajzolódik a korszak nyomasztó társadalmi és politikai háttere is, amely keretbe és kontextusba helyezi az Aranycsapat tagjainak életútját, a világra szóló sikereket, a kudarcokat és a csapat széthullásának történetét is.
A csapattagok visszaemlékezései mellett korabeli híradófelvételekkel színesített film "záróeseménye" Real Madrid sztárja, a kommunista diktatúra által korábban dezertőrként és disszidensként számontartott és részben rehabilitált Puskás Ferenc 25 év utáni, 1981-es hazalátogatása, és az az öregfiúk mérkőzés, amelyen az Aranycsapat ismét telt ház előtt játszott a Népstadionban.
Korlátok nélkül (1998)
Robert Towne filmje az 1975-ben, tragikusan fiatalon, mindössze 24 éves korában meghalt hosszútávfutó Steve Prefontaine életét mutatja be. Az 5000 méteren az 1971-es pánamerikai játékokat megnyerő, két- és tízezer méter közötti távokon új USA-rekordokat felállító, futózseniként emlegetett Prefontaine az 1972-es müncheni játékokon végül csak negyedik lett, de gőzerővel készült az 1976-os montreali olimpiára, amikor 1975 májusában, egy sikeres felkészülési futást követő buli után enyhén ittasan egy sziklafalnak ütközött a kocsijával és a roncs alá szorult futót már nem tudták a helyszínre érkező mentősök megmenteni.
Towne filmje megrázó módon mutatja be egy nagy sikerek előtt álló, küzdelemre és győzelemre született fiatal férfi tragédiáját.
München (2005)
Listánkon kakukktojás Steven Spielberg 2005-ös drámája, amely nem az 1972-es nyári játékok sportteljesítményével, hanem a palesztin terroristák izraeli olimpikonok ellen elkövetett merényletével, illetve az azt követő izraeli megtorlással foglalkozik.
A München azt a titkos izraeli különítményt követi nyomon, amely a müncheni mészárlással gyanúsított 11 palesztin felkutatását és likvidálását kapta feladatul, de Spielberget elsősorban nem az akció érdekelte, hanem az, hogy milyen személyes áldozatokat követelt ez bosszúhadjárat a résztvevőktől, különösen annak vezetőjétől. A főként Budapesten forgatott film hitelességét Izrael tagadja, az izraeli legfelsőbb bíróság ugyanis kimondta: a München alapjául szolgáló regény szerzője, George Jonas (Jónás György) nem tartozott a Moszad állományába, így információi sem lehetnek a megtorlásról, amelyet a bíróság szerint nem is a Moszad követett el, ráadásul Spielberg a forgatás előtt egyetlen áldozat családját, egyetlen illetékest sem keresett meg, ami önmagában nagy botrányokat váltott ki – ennek ellenére a München izgalmas módon mutatja be a terrorizmus elleni harcot és a résztvevők önmaguk ellen is viselt lelki háborúját egy olyan olimpia kapcsán, amelynek minden egyéni és csapatsikerére rányomta a bélyegét a Fekete szeptember elnevezésű palsztin csoport támadása, amelynek során tucatnyi izraeli sportoló veszítette életét.
Szabadság, szerelem (2006)
A Goda Krisztina rendezésében, Andy Vajna produceri felügyeletével, Joe Eszterhas, Gárdos Éva, Bereményi Géza és Divinyi Réka forgatókönyvéből készült Szabadság, szerelem megrázó drámában meséli el az 1956-os szabadságharcot, illetve a magyar vízilabda-válogatott történelmi helytállását az 1956-os melbourne-i nyári játékokon (amelyet az ausztrálok november-decemberben rendeztek meg).
A döntőben a magyar válogatott 2-1-re győzte le a jugoszlávokat, de nem a döntő, hanem a filmben is részletesen bemutatott, 1956. december 6-án lezajlott magyar-szovjet mérkőzés, a " melbourne-i vérfürdő" lett a vízilabda történetének legemlékezetesebb összecsapása: az egy hónappal az 1956-os szabadságharc leverését követően megrendezett negyeddöntőben a két válogatott között a politikai feszültség is pattanásig feszült, nemcsak a medencében, de a lelátón is: a tömeg kezdettől tüntetően a magyar csapatot biztatta, és a szovjetek minden megmozdulását hatalmas füttyszó kísérte. Végül 4-0-s magyar vezetésnél a szovjet center, Valentyin Prokopov elvesztette a fejét és megpróbálta könyökkel szerelni az őt erősen fogó Bolvári Antalt, de helyette az érkező Zádor Ervin arcát találta el, akinek az arcán felrepedt a bőr, a vére pedig pillanatok alatt vörösre színezte a medencét. A sérülése miatt lecserélt, véres testű Zádor fényképe bejárta a világsajtót, túlmutatva a sporton, mintegy az 1956 utáni szovjet megtorlás jelképeként – a nagyszerű Szabadság, szerelem is ennek megfelelően nem "csak" sportfilm, de elsősorban 1956-os történelmi dráma.
A híres mérkőzésről és annak politikai hátteréről egyébként dokumentumfilm is készült, ugyancsak 2006-ban, Colin Keith Gray és Megan Raney Aarons 2006-ban rendezésében, Andy Vajna és Quentin Tarantino producersége mellett, A szabadság vihara címmel.
Rendíthetetlen (2014)
A Coen testvérek, valamint Richard LaGravenese és William Nicholson forgatókönyvéből, Angelina Jolie rendezésében készült Rendíthetetlen Louis "Louie" Zamperini hosszútávfutó olimpikon és háborús hős életét mutatja be. Zamperini 8. lett az 1936-os berlini olimpián 5000 méteren úgy, hogy az utolsó körben rekordot állított fel. Később, a második világháború idején bombázópilótaként szolgált, 1943-ban japán hadifogságba került, ahol összesen négy tábort járt meg, és különös kegyetlenséggel megkínozták és igyekeztek megszégyeníteni, miután kiderült, hogy ismert sportember. A testileg edzett férfi a háború után tört meg lelkileg, a poszttraumás sztressz-szindrómát alkohollal súlyosbította, végül a hitben talált békét és lett képes arra, hogy megbocsásson kínzóinak – négy nappal a 81. születésnapja előtt, az 1998-as naganói téli olimpián a fáklya-váltó tagjaként ismét alkalma volt az ötkarikás játékokon futni, nem messze az egyik hadifogoly-tábortól, ahol raboskodott.
Foxcatcher (2014)
Bennett Miller filmje az 1984-es Los Angeles-i olimpián aranyérmet nyert birkózó testvérpár Mark és Dave Schultz (82 és 74 kg), valamint a sportrajongó milliárdos, atlétamecénás John E. du Pont tragédiába torkolló kapcsolatát mutatja be: a mentális problémákkal küzdő du Pont ugyanis 1996-ban agyonlőtte Dave Schultzot, akit korábban (testvéréhez hasonlóan) ő invitált az általa alapított és finanszírozott Foxcathcer birkózócsapathoz.
Miller 5 Oscar-díjra jelölt, a cannes-i filmfesztiválon a legjobb rendező díját elnyert alkotása a sportdráma, a pszichológiai thriller és a krimi ügyes ötvözete, amely hideglelősen mutatja be az amerikai sporttörténet egyik legsötétebb bűntényét.
Zátopek (2021)
David Ondříček filmje a négyszeres olimpiai és háromszoros Európa-bajnok cseh hosszútávfutó Emil Zátopek életét mutatja be – rögtön az elején egy óriási csavarral. A film ugyanis az ausztrál atléta, az 1964-es tokiói olimpia bronzérmese (10 ezer méter síkfutás) Ron Clarke kudarcával indul, azzal, hogy bár 1963 és 1967 között 17 világrekordot is felállított (főként 5 és 10 ezer méteres síkfutásban), az 1968-as mexikói játékokról érem nélkül távozott (magassági betegség miatt össze is esett és majdnem meghalt), és elkeseredésében, hogy talán soha nem is nyer aranyérmet, példaképétől, a "cseh mozdony" Zátopektől kér tanácsot, pontosabban lelki támogatást (aki később neki adta az egyik saját aranyérmét).
Beszélgetéseikből (amelyre valójában 1966-ban, Prágában került sor) rajzolódik ki a cseh futólegenda élete, viharos kapcsolata a feleségével (Dana Zátopková is kimagasló atléta volt: 1952-ben olimpiai aranyat, 1960-ban ezüstöt nyert gerelyhajításban) és a csehszlovák kommunista párttal, amely afféle exportcikket teremtett a politikához naiv sportolóból, akinek sportkarrierje az 1952-es helsinki olimpia három aranyérmével ért a csúcsra, miközben válságai is ekkor kezdtek eszkalálódni: a feleségével átmenetileg különváltak, majd az 1968-as prágai tavasz után, mivel Zátopek a kommunista párt demokratikus szárnyán állt és kritikával élt a párt felé, büntetésből száműzték Prágából és fizikai munkára kényszerítették.
A nemzet aranyai (2023)
A Zákonyi S. Tamás által rendezett, a 2024-es Magyar Mozgókép Díj gáláján a legjobb dokumentumfilm, kimagasló produceri munka (Zákonyi S. Tamás) és a közönség díját is elnyerő A nemzet aranyai az 1997 és 2008 között jóformán legyőzhetetlen, rengeteg más cím mellett sorozatban három olimpiai aranyérmet elnyerő magyar férfi vízilabda-válogatott történetét meséli el.
A magyar csapatsport-történet legnagyobb sikerszériájának emléket állító, hiánypótló dokumentumfilm természetesen nem csak a vízilabda szerelmesei számára élvezetes, és megindító: Kemény Dénes "fiainak" történetéből, küzdeni akarásából, emberfeletti munkájából és egymást lelkesítő összefogásából az élet bármely területén erőt lehet meríteni. A film kiváló arányokkal mutatja be az izgalmas játékhelyzeteket, emlékezetes bombagólokat és engedi beszélni a főhősöket, miközben külföldi világsztár vetélytársakat is megszólaltat – így teljes képet kap a néző arról, mi volt a nagy titka a vízilabda Aranycsapatának.