A Játékest olyan, mint a Teljesen idegenek paródiája

Vágólapra másolva!

Jó ideje nem tud kiesni a Netflix Top 10-es filmlistájáról egy német alkotás, amelyről mindenki azt hiszi, hogy olyan, mint Paolo Genovese műve, a Teljesen idegenek, amelyből több mint két tucat remake készült, köztük a magyar BÚÉK is, de nem olyan. A Játékest olyan, mintha valaki elkészítette volna a Teljesen idegenek paródiáját humorérzék nélkül.

Csejk Miklós

Vágólapra másolva!

játékest társasjáték Oroszlán

A Teljesen idegenekből, amely Paolo Genovese 2016-os sikerfilmje, több mint két tucat remake készült, köztük hazánkban is, nálunk Goda Kriszta 2018-ban rendezett belőle BÚÉK címmel egy feldolgozást. Arról már nem is beszélve, hogy világszerte színházak sokaságában játsszák a színdarab verzióját. Vagyis egy olyan sikertörténetről van szó, amely nyolc éve tart, és amelynek a titka az lehet, hogy a mobiltelefont és a párkapcsolatot állította a történet középpontjába. Azt találják ki ugyanis a szereplők, akik egy baráti vacsora alkalmából ülnek össze, hogy néhány órán át megmutatják mindazt, ami a mobiljukban zajlik. Az alapfeltevés az ugyanis, hogy senkinek nincsen semmi titkolnivalója. Így mindenki láthatja, ki milyen üzeneteket kap a közösségi oldalakon, sms-ben, és ha valakinek csöng a telefonja, köteles kihangosítani. A Játékest még véletlenül sem mer ilyen bátor történetbe belevágni.

A Játékest legnagyobb hibája, hogy a szereplők papírmasé figurák

A Teljesen idegenek lényege, hogy rávilágít arra, az emberek nagy része mennyire súlytalannak gondolja, ha idegenekkel flörtölget az interneten, miközben erről szó sincsen. Ilyen esetekben a párkapcsolatról áthelyeződik a fókusz az idegennel folytatott csevegésre, a gondolatok már az új flört körül forognak, ami idővel a pár teljes eltávolodásához vezethet. Nem is beszélve a folyamatos titkolózásról, apró hazugságokról. Az eredeti mű címe is erre utal, ha egy párkapcsolatban titkok vannak, akkor az szinte olyan, mintha teljesen idegenek lennének egymás szemében. A mű érdekessége, hogy felhívja a figyelmet arra, a nézőknek is érdemes elgondolkodniuk azon, vajon ki annyira tisztességes, hogy ki merné rakni egy spontán esti vacsorán a mobil telefonját közszemlére, és ki az, aki még véletlenül se.

Mindezen előzmények után került a Netflixre egy német film Játékest címmel, amelynek mind a leírása, mind a trailere arra utalt, hogy a Teljesen idegenek alapötletének egyfajta variációját láthatja a néző. Ezért is került fel hamar a toplistára, a Teljesen idegenek sikerének fénye rávetült erre a filmre is.

Ám nem kell sokáig nézni ezt az alkotást ahhoz, hogy az embert hidegzuhanyként érje a felismerés, itt valami szörnyű félreértés történt. Ez a film olyan, mintha a Teljesen idegenek legrosszabb paródiája lenne.

Az alaptörténet szerint egy társaság rendszeresen társasjátékokat játszik egymással, ahova becsatlakozik egy új fiú, aki a társaság egyik hölgy tagjával éppen járni kezd. Ám az esti eseményre meghívják a lány korábbi szerelmét is, és innentől kezdve azt is mondhatnánk, hogy elszabadul a pokol, de ez nem történik meg.

Ami elszabadul, az az erőltetett poénkodás és szerencsétlenkedés. A lány előző pasija be akarja bizonyítani, hogy ő mindenben jobb, mint az új, aki viszont annyira ügyetlen, hogy még a házigazda különleges madarát is kiengedi véletlenül a kertbe. Aztán van a filmben puskával rohangáló szomszéd is, és mivel nem értették az alkotók, hogy a Teljesen idegenek sikere az egy térben egymással beszélgető és egymás után lebukó emberek reakcióiban rejlik, ezért kiviszik a szereplőket új helyszínekre, a kert után még az állatkertbe is, ahol az oroszlán barlangja elé mászik le az egyik szereplő, hogy megmentse a másikat, aki nincsen ott, mert elment egy italautomatához, és amikor megérkezik, nem érti, hogy mi történik, ahogy ezzel a néző is így van, mert érthetetlen, miért rabolják az idejét ilyesfajta sületlenségekkel.

A német film legfőbb hibája, hogy nem tudnak a forgatókönyvírók életet lehelni a szereplőikbe. Attól, hogy valakinek volt egy régi szerelme, majd most van egy új, még nem kezd működni egy történet.

Múlt és gyökerek nélküli hősökkel nem igazán lehet párkapcsolati problémákon rágódó filmet készíteni, mert nem értik a nézők, miért ügyetlenkednek a hősök, mik azok a személyiségvonások, amelyek révén csetlenek és botlanak az életben.

Így viszont egy kicsit sem vicces mindez, mert ha a nézők nem értik a szereplőket, ha nem tudnak azonosulni velük, akkor se meghatódni, se nevetni nem tudnak rajtuk. Ilyenkor csak kínosan mosolyog az ember, és igyekszik elfelejteni ezt az élményt, amilyen gyorsan csak lehet.
Sommásan: 2/10