Itt a magyarázat: ezért szeretjük a cápás filmeket

Vágólapra másolva!

Szórakoztató tengerparti borzongás a moziban. Itt a pszichológiai magyarázat a cápafóbiára és a cápás filmek népszerűségére, Freudig visszamenőleg.

Origo

Vágólapra másolva!

cápa fóbia mozi félelem pszichológia

Öt évtizede indult a cápás filmek térhódítása a moziban, amikor 1975. június 20-án az amerikai mozik bemutatták Steven Spielberg nagyhatású, minden idők legjobb horrorfilmjei között számon tartott A cápa című filmjét. Spielberg tengeri horrorja minden túlzása mellett egy csekély, de nagyon is valós veszélyt és valós félelmeket állít a középpontba, azaz a strandolók között megjelenő cápa támadását. Bár már A cápa előtt is készültek elvétve cápás filmek (pl. a Killer Shark c. 1950-es B-film vagy Roger Corman nyolc évvel későbbi rendezése, a She Gods of Shark Reef), Spielberg filmjében a horror és a tömegszórakoztatás magasabb szintre lépett, a siker pedig újabb és újabb cápás filmeket eredményezett: ma már közel 200 ilyen filmet forgattak (zömét A cápa sikere után), szinte minden műfajban és változó minőségben ugyan, de azért nem egy blockbuster (vagy esetenként a szerényebb költségvetését kiemelkedően megsokszorozó) található a listán A cápa mellett, ráadásul több műfajban: Cápamese, Meg - Az őscápa, A mélység, Nyílt tengeren, Háborgó mélység. Ami a horrort illeti, a cápák akkor is képesek a közönségcsalogatásra, ha az alkotók eszement ötletei miatt a cápák mindenféle mutáción mentek keresztül (Cápaember, Hatfejű cápa, A szörnycápa, Atomcápa) vagy a levegőből, esetleg a hegyekből támadnak (Sharknado, Lavinacápa). De vajon miért népszerűek a cápás filmek?

Cápafóbia: egy valódi félelem

A cápáktól való rettegésnek a pszichológiában hivatalos neve van: galeofóbia (a görög galeo [cápa] és fóbia [félelem] szavakból). A mentális zavarok diagnosztikai kézikönyve szerint a galeofóbiában (vagy magyarul: cápafóbiában) szenvedő páciens kifejezett félelmet vagy szorongást mutat a cápákkal szemben, ami életminőségének romlásához vezet. A cápafóbia hátterében egy ősi ösztön áll: abból fakad, hogy az emberek az ősidőktől kezdve megpróbálták elkerülni a csúcsragadozókat, köztük a cápákat, ami elengedhetetlen volt fajként több százezer éven át tartó túlélésünkhöz.

Azaz, míg az ilyen irányú mentális zavaroktól mentes nézőben a cápa látványa az ősi ösztönt hívja életre, a cápafóbiában szenvedő nézőben (ha egyáltalán hajlandó beülni egy ilyen filmre) az éles fogak és hatalmas állkapcsok láttán felerősödik a páni félelem, és komolyan veszi a látottakat, tartósítva és súlyosbítva a mindennapokban alaptalan rettegését a cápáktól (a cápafóbia statisztikailag ugyanis nem reális, még a tengeren sem: a PETAnemzetközi állatvédő szervezet jelentései alapján 100 millió megölt cápára kevesebb mint 10 halálos cápatámadás jut) – azaz, míg az átlagnéző számára az olyan agyament filmek, mint a Sharknado vagy az Atomcápa egyszerűen csak egy irracionális és igénytelen mozgókép, addig egy súlyos cápafóbiában szenvedő esetében az eltúlzott félelmeinek ábrázolása.

Bár egyelőre nem ismert olyan tanulmány, ami rámutatott volna arra, hogy a cápás filmek miatt valaki a szó orvosi értelmében cápafóbiássá vált volna (és a tengerparti üdülőhelyek népszerűsége sem csökkent), a PETA szerint A cápa sikere óta megemelkedett a megölt cápák száma, vagyis a cápás filmek nem a nézőre, hanem az állatokra jelenthetnek veszélyt.

Cápás filmek: ezért lehetnek népszerűek

Szeretjük valódi veszélyek nélkül átélni, mi történhet velünk az ismeretlenben, mint amilyen a tenger is – így foglalta össze a legújabb cápás film, a Valami a vízben (2024) brit rendezője, Hayley Easton Street a BBC érdeklődésére, szerinte miért szeretik a nézők a cápatámadásról szóló filmeket.

Susan Young londoni törvényszéki pszichológus professzor egyetért abban, hogy az "ismeretlentől, az egyedülléttől és tehetetlenségtől” való félelem erős lehet, és szerinte ha valaki rémisztő cápás filmeket néz a moziban vagy az otthona kényelmében, akkor "valós veszély nélkül szembesülhet a félelmeivel és biztonságos, ellenőrzött környezetben szabadíthatja fel magában az elfojtott érzelmeket". Young szerint a horrorfilmek, így a cápás filmek népszerűségének oka, hogy az hogy az emberek kockázatmentesen szembesülhetnek az emberi viselkedés határaival, és az extrém tartalmak nézegetésével saját korlátaikat és határaikat tesztelik, miközben az így átélt érzelmi felszabadulás a katarzis egyik lehetséges formája.

Young egészen Sigmund Freud pszichoanalíziséig megy vissza a cápás filmek népszerűségének magyarázatában. A törvényszéki pszichológus professzor szerint a pszichoanalitikus iskola megteremtőjének elméletei úgy érvényesülnek a moziban, hogy "pszichodinamikus perspektívából ezek a filmek a tudattalan félelmeket és vágyakat érintik, és biztonságos kiutat biztosítanak az elfojtott ösztönök és érzelmek, például az agresszió és a halálfélelem felfedezéséhez".

A cápás filmek tehát nem elsősorban a cápákról, hanem a saját félelmeinkről szólnak. Ennek alapján tehát a cápás filmeket akár lehetne terápiás eszközként is használni.

Tömegpánik a strandon: A cápa
Fotó: Universal Studios

Csakhogy más szakemberek szerint a cápás filmek éppenséggel nem csillapították a félelmeket, legalábbis a cápákat illetően. A kaliforniai pszichológus, a Cal State Long Beach-i Shark Lab cápamegfigyelő munkatársaival együtt dolgozó Gabriella Hancock szerint az emberek nem úgy születnek, hogy félnek vagy tartanak a cápáktól, ilyen irányú érzéseiket a cápás filmek erősítik fel.

A cápák és emberek (üvegfalon keresztüli, biztonságos) találkozását tesztelő Hancock szerint "az 5 hónapos babák nem féltek a cápáktól, úgy tűnik tehát, hogy a tőlük való félelmünk tanult és társadalmilag megerősített". Ezt a tanult és szociálisan megerősített félelmet pedig a szakember szerint a cápatámadásokat hírül adó, de a cápák tömeges mészárlásáról ritkán beszámoló média és a filmipar generálja. Ezt a véleményt erősíti Christopher Paul Jones fóbiaspecialista, aki arról számolt be, hogy cápafóbiás páciensei előszeretettel hivatkoznak A cápá-ra és annak folytatására, amikor félelmeikről beszámolnak – és mivel az ember a legritkább esetben találkozik cápával annak természetes élőhelyén, a tudósok ma már A cápa-effektusnak nevezik azt az irracionális félelmet, hogy a cápák szándékosan és élvezetből támadják meg az embereket.

Nem véletlen, hogy Peter Benchley, A cápa alapjául szolgáló regény írója 2000-ben a National Geographic hasábjain kért bocsánatot, amiért regénye és az abból készült film sikere szélsőségesen és általánosan fokozta a cápáktól való félelmet, és ezzel hozzájárult a cápák tömeges irtásához. "Ma már nem írnám meg a regényt" - fogalmazott Benchley. De maga Spielberg is sajnálja a cápákat – miközben ma már egyre több szakember foglalkozik a mozis neurózis témájával, azzal a pszichés sokkal, amit az érzékenyebb idegzetű néző él át egy félelmetes film közben és felszínre kerülnek, vagy erősödnek meglévő mentális zavarai. Mint annál a 17 éves amerikai lánynál, aki 1975-ben az elsők között nézte meg A cápá-t, és napokig arra rohantak be a hálószobájába a szülei, hogy álmában, teljesen átizzadva azt kiabálja: "vigyázz, cápa".

(Nyitókép: A cápa c. film plakátja, fotó: Roger Kastel/Universal Pictures)