Channing Tatum a Vészjelzésben normálisnak tűnik, de nem az

Vészjelzés
Vészjelzés
Vágólapra másolva!
Zoë Kravitz, akit színészként már jól ismer a közönség, de rendezőként most debütál, olyan filmet készített, amelynél végig úgy érezheti a néző, hogy már látott ilyet, mintha minden ismerős lenne valahonnan ebben a thrillerben, mindeközben egy pillanatra nem ül le a sztori, képesek a film készítői folyamatosan fenntartani a feszültséget. Ráadásul a Vészjelzés egy olyan női bosszúfilm, amelyben a végén mégiscsak lesz néhány igazán meglepő fordulat.
Vágólapra másolva!

Channing Tatum idén másodszor is megörvendezteti játékával a hazai közönséget, a Vigyél a Holdra egyik főszerepe után most a Vészjelzés című filmben láthatjuk. Ott jófiút alakított, egy lelkiismeretes tudóst, itt most viszont egyértelműen egy igazi megátalkodott rosszfiút, egy olyan milliárdost, aki mintha nem tudna mit kezdeni magával és a tengernyi szabadidejével. Channing Tatum bár megtanulta a színészi szakma legfontosabb fogásait, azért nem sorolható a legjobb színészek táborába. Sokszor az ember érzése az, hogy mindig ugyanazt játssza, a meg nem értett jófiút. Itt is sokáig az ember érzése az, hogy nem rossz ő, csak unatkozik kicsit. Persze egy thriller esetében nincs azzal baj, hogy minden más, mint aminek látszik. Bár Tatum a játékába egy kicsi kis fűszert se rak, mégis óramű pontossággal működik ebben a filmben minden.

Vészjelzés
Vészjelzés
Fotó: InterCom

A Vészjelzésben megtörténik minden, amitől rettegnek a nők

Ami a legmeglepőbb, hogy lassú filmről van szó. Lassan bontakozik ki a történet, a film készítő minden részleten elbíbelődnek, amit ráadásul sikerül úgy tenniük, hogy egy pillanatra se lesz unalmas az, amit látunk. Mindez a thrillerekre kevésbé jellemző, mármint, hogy lassúak lennének, és hagynának teret a cselekmény kibontakozására. 

Itt viszont még éppen megfelelő a tempó az alkotás első harmadában, hogy aztán a film második harmadára élvezhető legyen a gyorsulás, akkor, amikor mindenki számára egyértelmű lesz, hogyan manipulálja a vendégeket a milliárdos és baráti köre, míg a harmadik harmad őrült rohanásai már a műfaj megszokott kliséi szerint működhetnek.

Vészjelzés
Vészjelzés
Fotó: InterCom

A filmnek központi eleme a naivitás. Naiv pincérnők kerülnek egy milliárdos szigetére, mert meghívja őket vendégségbe. Vannak tehát csodák, a gazdag királyfi rátalál a mesebeli szegénylányra, mit rátalál, beleszeret, mert annyira lenyűgözi az unatkozó gazdag milliárdost a szegény lány szépsége. Vagy talán mégsem lesz így, mert ilyen lehet, hogy a mesékben előfordul, de a valóságban sokkal több kell, ahhoz, hogy egy párkapcsolat kialakuljon.

A film első harmadában látjuk, milyen csodálatosan telnek a napjaik a pihentető semmittevéssel a kiválasztott lányoknak, akik közül Frida, a főszereplő – a különös arcú Naomi Ackie játssza – különösen kiemelt figyelmet kap a vendéglátó milliárdostól. A moziban ülő közönség közül senki sem gondolja komolyan, hogy azért, mert annyira tetszik neki. Van egy barátnője is, őt Jess-nek hívják (Alia Shawkat játssza). Fürödnek, napoznak, jókat esznek és alszanak. Beszélgetnek is néha, illetve, ha jobban odafigyel az ember, akkor azt tapasztalja, hogy nem beszélgetnek, hanem mindenki mondja a magáét.

Vészjelzés
Vészjelzés
Fotó: InterCom

Aztán egyik pillanatról a másikra eltűnik Jess, de Fridán kívül senki nem emlékszik rá, mintha nem is létezett volna. A feszültséget külön fokozza, ahogy a háttérben teszi a dolgát a Channing Tatum által alakított milliárdos személyzete, néha elkapnak egy-egy mérgeskígyót, de alapvetően látszik, hogy valamiféle tudás birtokában vannak, mert úgy viselkednek, mint akik mindent tudnak, mindent látnak, de nem az ő dolguk. 

Nem kell sok időnek eltelnie, és rájön a néző, hogy a film második harmadában minden, de minden a feszültségfokozásról szól, az adagolt információk pedig arról, hogy bebizonyosodni látszódjon mindaz, amit a közönség amúgy is gondolt. 

Kifejezetten a fiataloknak érdemes jól az emlékezetükbe vésniük mindazt, amit látnak, mert ha nem is ennyire abszurd módon, de bárkivel megeshetnek ilyen dolgok, ha túlságosan naivan áll bármilyen álomajánlataihoz. Aztán azoknak is lehet ajánlani ezt a filmet, akik a túlságosan félelmetes horrort nem szeretik, de azokat a filmeket igen, amelyek révén megnő a szervezetben az adrenalin és beindul a vészjelzés.

Sommásan: 7/10

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!