Ilyen jó minőségben sem láthattunk még Alieneket

Vágólapra másolva!
Idén volt 45 éve annak, hogy A nyolcadik utas: a Halál magával hozta a rettegést a mozitermekbe. Ebből az alkalomból az Alien-tetralógia első két fejezetét újra műsorra tűzi néhány budapesti mozi is. Kedvcsinálás gyanánt pedig elhoztunk néhány kulisszatitkot, érdekességet A nyolcadik utas: a Halál és A bolygó neve: Halál című filmekről.
Vágólapra másolva!

Közel fél évszázaddal ezelőtt Ridley Scott a filmtörténelem egyik legnagyobb klasszikusát, és ezzel együtt legrémisztőbb szörnyetegét is megteremtette. Nem csoda, hogy a nagy sikerű mozi több folytatást is kapott, melyek közül ugyan nem tudott mindegyik egyformán sikeres lenni, mégis öregbíteni tudták ennek a hihetetlen filmsorozatnak a hírnevét. Az idei év augusztusában pedig ismét meghódította a világ mozijait a hírhedt sci-fi horror-franchise a legújabb darabjával, az Alien: Romulusszal. Bár a Romulust még továbbra is vetítik, most az alapsztori első két fejezetét, A nyolcadik utal: a Halált és A bolygó neve: Halált is műsorra tűzi számos budapesti mozi, ráadásul digitálisan felújított, 4K minőségben. Azért, hogy egy kis kedvet hozzunk a mozilátogatáshoz, összeválogattunk pár kulisszatitkot az említett két filmről cikkünkben. 

Alien Moviestills
Az Alien emblematikus tojása nem túl kedves meglepetést tartogat (Fotó: 20TH CENTURY FOX / NORTHFOTO)

Alien - A nyolcadik utas: a Halál

1. Egy régi hollywoodi legenda szerint azt a jelenetet, amikor az idegen lény áthatol a legénység egyik tagjának, Kane-nek a mellkasán, első alkalommal sikerült jól felvenni. Azonban az igazság az, hogy a jelenet első rögzítésénél a kellékszörnyeteg nem tudta átszakítani John Hurt pólóját, ezért azt újra kellett forgatni.

2. Szintén ehhez a jelenethez vonatkozik még egy érdekesség. A Lambertet alakító Veronica Cartwright sikolya, amikor arcára fröccsen a rengeteg vér, abszolút hiteles, ahogyan színésztársai reakciói is, hiszen nem tudták, pontosan hogyan is fog zajlani a jelenet. 

'Alien' Movie Stills
A nyolcadik utas: a Halál klasszikus ebédlőasztalos jelenete (Fotó: Courtesy of 20th Century Fox / NORTHFOTO)

3. Az idegen lény rettenetes külsejének legrémisztőbb része talán a szája, mely mögött még egy száj lapul. Az alkotók az állkapocs elkészítéséhez egy igen szokatlan összetevőt használtak. A fogsor mentén megjelenő inak ugyanis szétvágott óvszerek. A rendező, Ridley Scott egyébként nem volt elégedett a végeredménnyel, mert szerinte túlságosan is látszik, hogy milyen alapanyagot használtak.

4. Amikor már teljesen reménytelennek hitték, hogy valaha is találni fognak egy megfelelő adottságokkal rendelkező embert az idegen szerepére, akkor teljesen véletlenül egy londoni kocsmában rátaláltak Bolaji Badejora, egy nigériai grafikusra, aki két méternél is magasabb volt, és rendkívül vékony végtagokkal rendelkezett. Badejo még pantomimórákat is vett, hogy tökéletesítse mozgását. 

5. Amikor a csapat rátalál az elhagyatott bolygón az ismeretlen űrhajóra, hogy spóroljanak a felépített díszleten, azt sokkal kisebbre építették meg. A jelenet során pedig gyerekeket öltöztettek be asztronauta jelmezbe, és az ő segítségükkel rögzítették a képkockákat. 

'Aliens' Movie Stills
Sigourney Weaver, mint az anyatigris Ellen Ripley A bolygó neve: halálban (Fotó: 20th Century Fox / NORTHFOTO)

Aliens - A bolygó neve: Halál

1. Annak érdekében, hogy egy összeszokott társaság képét fessék a katonák a film elején, az első megjelenésük jelenetét vette fel utoljára a stábbal James Cameron, direktor. Így a hónapok óta együtt dolgozó színészek egy valódi csapat benyomását keltették.

2. Az idegenek sikolyát az utómunkálatok során kicsit átszerkesztett páviánsikolyok szolgáltatták. 

3. A katonáknak csak a vezetékneveit ismerjük, keresztnevet nem kaptak. A stáblistán ezért az őket alakító színészek keresztneveit kapták meg. 

'Aliens' Movie Stills
Így lett az űrhorrorból darálós akciófilm (Fotó: 20th Century Fox / NORTHFOTO)

4. Sigourney Weavert Oscarra is jelölték, mely történelmi mérföldkőnek számított, hiszen sci-fi akciófilmben nyújtott alakításért korábban egy színésznőt sem jelöltek a díjra.

5. A Bishop nevű androidot alakító Lance Henriksen a film lezárásában lévő jelenet felvétele előtt annyi tejet és joghurtot fogyasztott, majd a felvétel során öklendezett vissza, hogy végül ételmérgezést szenvedett.

 

Akik moziban szeretnék elcsípni a két filmet, azoknak igyekezniük kell, mert csupán egy héten keresztül, október 31. és november 7. között felváltva fogják vetíteni azokat, az alábbi fővárosi mozikban:

  • Pólus
  • MOM
  • Lurdy
  • GoBuda

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!