Andrew Garfield ismét a hálószövő bőrébe bújna

Vágólapra másolva!
Az idő múlásával az ember hajlamos átgondolni a dolgokat. Így tettek a képregényfilmek rajongói is Andrew Garfield kapcsán, akit pár éve még földbe tiportak, de ma már alig várják, hogy újra Pókember szerepében szője a hálót.
Vágólapra másolva!

Már lassan három éve annak, hogy a Pókember: Nincs hazaút megnyitotta a multiverzum kapuit, ez pedig lehetőséget adott a korábbi filmek sztárjainak megjelenéséhez az MCU-ban. Tobey Maguire mellett Andrew Garfield is újra felvette a falmászó kosztümöt, a rajongók pedig elkezdték követelni, hogy kapjon egy harmadik felvonást a A csodálatos Pókember.

2014 - The Amazing Spider-Man 2 - Movie Set
Andrew Garfield és Emma Stone A csodálatos Pókember második részében.
(Fotó: Columbia Pictures)

Elkaszálták tíz éve

Tíz évvel ezelőtt A csodálatos Pókember 2. negatív fogadtatása miatt a Sony úgy döntött, nem csinál több részt, ezért ekkor úgy tűnt, Andrew Garfield számára végleg véget ért a kaland. Ám 2020-ban a Marvel felkereste, hogy szerepeljen a Tom Holland-féle Pókember-trilógia befejező darabjában, ráadásul a régi szerepében kellene visszatérnie. A film forgatását övező pletykák és a kiszivárgott képek teljesen felrobbantották akkor az internetet, vélhetően ez is közrejátszott, hogy a Nincs hazaút a 2021-es év legjobban várt filmje, és talán egyben legnagyobb sikere is lett egyben.

2014 - The Amazing Spider-Man 2 - Movie Set
Andrew Garfield, mint falmászó igen megosztó volt. 
(Fotó: Columbia Pictures)

Andrew Garfield visszatér?

A pletykák egy esetleges csodálatos Pókember 3-ról azóta is folyamatosan felröppennek, egyesek az ebben a hónapban érkező Venom: Az utolsó menetben is várják Garfield megjelenését. Most azonban maga a színész szólalt meg, és az Esquire-nek elmondta, visszatérne-e valaha, mint Pókember.

„Természetesen, 100 százalék, hogy visszatérnék, ha megfelelő ötlettel állnak elő. Ha jó a koncepció, ha valami olyasmit sikerülne csinálni, amire nem volt példa korábban, ami egyedülálló, páratlan és izgalmas, amibe az ember előszeretettel veti bele magát.”

Majd az Oscar-díjra jelölt színész azt is hozzátette: „Imádom a karaktert, örömteli eljátszani. Ha örömöt tudok okozni ezzel másoknak, akkor én is boldog vagyok.” 

Az Andrew Garfield-filmek szerelmeseinek azonban nem kell teljes bizonytalanságban várnia a következő darabra, ugyanis jövőre érkezik a Florence Pugh-val a közös romantikus drámájuk. A trailert itt meg is nézhetik:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!