Bosszúvágy: a film, ami Amerikában is népszerűvé tette Charles Bronsont

Charles Bronson a felesége és a lánya elleni támadást követően bosszúhadjáratot indít és csúcsra járatja az önbíráskodást. 50 éves a Bosszúvágy, amivel Bronson amerikai filmikonná vált.

Ötven évvel ezelőtt, 1974-ben mutatták be Michael Winner rendezésében a Bosszúvágy című amerikai krimit, az ún. bosszúfilm egyik legismertebb alkotását. A Brian Garfield 1972-es ,azonos című regényéből készült film főszerepében Charles Bronson mint Paul Kersey a sikeres építész kezd önbíráskodó bosszúhadjáratba, miután három huligán (az egyikük az épp ebben a filmben első szerepét eljátszó Jeff Goldblum) brutálisan megtámadja a családját: a lányát megerőszakolják, a feleségét pedig úgy összeverik, hogy a kórházban belehal a sérüléseibe. A rendőrség pedig elakad a nyomozásban, ezért Kersey a kezébe veszi az ügyet, és egyre jobban magával rántja az önkéntes igazságosztás. Olyannyira, hogy a nagy sikerű film (3 millió dollárból készült, 22 milliót hozott a Paramountnak) még 4 folytatást kapott 20 év alatt, egyre növelve Charles Bronson népszerűségét.

A Bosszúvágy híres utolsó jelenete, amelyben Charles Bronson pisztolyt utánoz a kezével
Fotó: Paramount Pictures 

Ami azt illeti, a Bosszúvágy lett az a film, ami a Pennsylvaniában született, litván származású amerikai színészt igazán népszerűvé tette Amerikában. Igaz, eleve későn, 30 éves korában, 1951-ben kezdett színészkedni és eleinte csak apróbb mellékszerepeket kapott, ma már kevésbé jegyzett krimikben. 

De az 1960-as években már olyan legendás filmekben szerepelt, mint

• Machine-Gun Kelly
• A hét mesterlövész
• A nagy szökés
• A halál 50 órája
• A piszkos tizenkettő

A felsorolt amerikai produkciók mind megtalálhatók Charles Bronson legismertebb filmjei között. Mégsem hazájában vált először igazi sztárrá, hanem Európában. 1968-ban Alain Delon hívta forgatni az öreg kontinensre az Ég veled, barátom! (r.: Jean Herman) című krimi forgatására, ami hatalmas siker lett Európában, és ebben a filmben figyelt fel rá  Sergio Leone is, aki azonnal rábízta a Volt egyszer egy Vadnyugat (1968) hallgatag és titokzatos, bosszúvágyó főhősének, Harmónika szerepét. Az ezt követő öt évben Bronson szinte kizárólag európai (jellemzően francia és olasz) produkciókban szerepelt, kivételt a Bosszúvágyat is rendező Michael Winner filmjei jelentettek, aki már 1972-ben izgalmas hollywoodi szerepekkel csábította vissza Amerikába (Chato földje és Mestergyilkos).

Eredetileg nem Charles Bronson lett volna a Bosszúvágy főszereplője

Az 1972-es regény jogait megszerző United Artist egyébként nem is Winnert, hanem Sidney Lumet-t kérte fel a rendezésre, aki úgy gondolta, a főleg komikus szerepeiről ismert, de drámai színészként is kiváló, kétszeres Oscar-díjas Jack Lemmon alakítja a bosszúálló építészt. Csakhogy Lemmon túl erőszakosnak érezte a sztorit, így lemondott a szerepről. Utána olyan sztároknál fordult meg a forgatókönyv, mint Steve McQueen, Clint Eastwood, Burt Lancaster, George C. Scott, Frank Sinatra, Lee Marvin és Elvis Presley.

Közben Lumet is inkább a Serpico megrendezése mellett döntött, így került a projekt Winnerhez, aki korábban már dolgozott Bronsonnal, és úgy érezte, testhez álló szerep lenne neki. Bronsonnak viszont volt két apróbb gondja: az ügynöke szerint a film negatív üzenettel bírt (pártolja az önbíráskodást), illetve az eredeti forgatókönyv szerint (a regényhez hasonlóan) a főhős egy szürke kis könyvelő, amit Bronson nem érzett kimondottan "tökös" figurának, ezért lett Kersey-ből építész.

Idén 50 éves a Bosszúvágy: azért kritizálták, mert dicsőíti az önbíráskodást

A Bosszúvágy hatalmas kasszasiker lett tehát, de elsősorban a közönség szerette, főleg azért, mert a már akkoriban sem kimondottan jó amerikai közbiztonság körülményei között úgy érezhették, végre valaki keményen odavág a bűnözőknek.

A kritikusok viszont kevésbé érezték szerencsésnek, hogy a film alkalmat szolgáltat arra, hogy a nézők egy önbíráskodóval azonosuljanak. Winner és Bronson filmjét szinte kivétel nélkül támadták az amerikai lapok (ahogy azt Bronson ügynöke megjósolta), és túl az önbíráskodás pozitív színben való feltüntetése mellett (ami egyébként a film alapjául szolgáló regénynek nem jellemzője, Brian Garfield kifejezetten nagy hangsúlyt fektetett a főhős morális dilemmájára) a legfőbb kritika az volt, hogy a film támogatja a bűnözők korlátlan büntetését. Ezt a "rossz filozófiát" azok a kritikusok is számon kérték a filmen, akik egyébként elismerték erényeit, és izgalmas krimiként dícsérték.

A közönséget viszont nem kifejezetten érdekelték a kritikák: az amerikai nagyvárosokban tomboló erőszakhullám idején sokan épp azért mentek el a mozikba, hogy megnézzék, hogyan vesz elégtételt egy tisztességes,  középkorú New York-i építész a feleségét meggyilkoló és a lányát megerőszakoló huligánokon.

A Bosszúvágyhoz aztán további négy rész is készült. Illetve egy hivatalos és nem hivatalos remake is. A 2007-es, Neil Jordan által rendezett a Másik én című film sztorija ugyanis szinte teljesen megegyezik a Bosszúvágyéval, azzal a nem kifejezetten apró különbséggel, hogy a főhős ezúttal nő (Jodie Foster).  2018-ban pedig az akkor már afáziától szenvedő Bruce Willis főszereplésével a főként horrorrendezőként ismert Eli Roth készítette el a saját, véresebb feldolgozását az 1972-es regénynek. Ezek sikere meg sem tudta közelíteni a Bronson által eljátszott, a bosszúfilmek állócsillagaként ismert Bosszúvágyét.