Addig terrorizálta a feleségét, amíg a nő elhitte magáról, hogy megbolondult

Egy férj el akarja hitetni a feleségével, hogy megbolondult. George Cukor 1944-es filmje, a Gázláng nem csupán a pszichológiai thrillerek egyik alapművévé vált, de az angolszász pszichológia hivatkozási pontjává is: a film címe (és cselekménye) alapján ma gaslightingnak, azaz gázlángozásnak nevezik az áldozat valóságérzékelésének és önértékelésének felborítására irányuló tartós manipulációt.

"Hangokat hallok, lépéseket. Képzelődöm, mintha járkálnának a szobában. Még magamtól is megijedek, Gregory. Kérlek, segíts! Ne menj el, maradj velem, ölelj meg, szoríts magadhoz... Könyörgök, Gregory, segíts, kérlek!" – kér elkeseredettségében segítséget a férjétől a tulajdon ép elméjében már kételkedő londoni fiatalasszony, Paula Alquist (Ingrid Berman Oscar-díjas alakításában), de Gregory Anton (Charles Boyer), mellőzve bármiféle házastársi gyengédséget, szerető odafordulást vagy megértést, kilép a hálószobából és rázárja a feleségére az ajtót. A néző (a mintegy kétórás filmidő derekánál) már ekkor biztos benne: valójában a férfi az, aki el akarja hitetni a feleségével, hogy kleptomániás, feledékeny és képzelődik, hogy kezd megbolondulni. A magyar származású George Cukor 1944-es filmje, a 19. század végi, viktoriánus kori Londonban játszódó Gázláng nyolc évtized távlatából is hátborzongató módon mutatja be a kapcsolati manipulációnak azt a formáját (amit azóta a pszichoanalitikus szakirodalom a film címéből eredően gaslightingnak, vagyis gázlángozásnak nevez), amelynek során valaki a félrevezetés, ellentmondás, eltúlzás, hazugság és vádaskodás módszereivel kétségeket ültet el az áldozatban, hogy az végül megkérdőjelezi a saját emlékezetét és érzékelését, vagyis az elkövető megkísérli megsemmisíteni áldozata valóságfelfogását (és a szakirodalom szerint ez a leggyakoribb uralmi eszköz a nárcisztikusok és pszichopaták körében).

Gázláng (Ingrid Bergman, Angela Lansbury és Charles Boyer)
Fotó: MGM

A Patrick Hamilton 1938-as drámáját alapul vevő, de azon néhány ponton változtató Gázlángban (a darabból 1940-ben született egy "hűségesebb", ugyanakkor színpadiasabb brit feldolgozás is, Thorold Dickinson rendezésében) a manipuláció célja kettős: a feleségét a legkülönbözőbb módokon rejtve terrorizáló Gregory Anton az éj leple alatt biztonsággal osonhat fel házuk padlására, hogy ott korábbi áldozata, Paula világhírű operaénekes nagynénje holmijai között kutathasson annak felbecsülhetetlen értékű ékszerei után (a cím is innen jön: a férfi kutakodás közben feltekeri a padlás világításában a gázt, aminek következtében a ház többi részében csökken a gázlámpák fénye, az ezt fucsálló feleségét pedig igyekszik meggyőzni arról, hogy ez is csak egyike a képzelődéseinek), illetve a már megtépázott idegrendszerű feleségét elmegyógyintézetbe záratná, hogy megszabaduljon tőle.

Gázláng: hátborzongató krimi, horrorelemekkel

Cukor mesterien adagolja a feszültséget, de jóformán már a film elején nyilvánvalóvá teszi, hogy a férj valamit titkol, így a néző számára nem a feleség elmeállapotát illetően támadnak kétségei, hanem arra kíváncsi, mi a manipuláció célja, és mikor bukik már le végre a démoni férj. 

Akit Charles Boyer mesterien alakít: szinte az egész filmet meghatározza hipnotikus játékmodora. Boyer egyetlen jeleneten belül hitelesen ingadozik a legszélsőségesebb érzések között, ura minden jelenetnek és uralja a többi színészt is – mellette az összeomló asszonyt zseniálisan megformáló Ingrid Bergman is szinte csak asszitens lehet (hogy aztán a zárlat mesteri alakításában hihetetlen erővel visszavegye az őt megillető főszerepet,), ahogy asszisztál a kacér szobalányként (18 évesen, élete első filmszerepében) brillírozó Angela Lansbury, a krimirajongó "vérszomjas" Bessie-t, ezt a kotnyeleskedő, hol rezonőr, hol informátor öreghölgyet alakító May Whitty, de még a hős megmentő nyomozó, a rendre makulátlan úriembereket megformáló Joseph Cotten is. 

Gázláng (Ingrid Bergman, Charles Boyer és Joseph Cotten)
Fotó: MGM

Cukor filmjének persze nem csak a történet és a kiváló színészi alakítások az erényei. Noha a film (elvégre színdarabot követ) főként egyetlen belső helyszínen, a londoni Thornton Square 9. villájában játszódik, Cukor fokozatosan szűkíti be a teret, növelve a néző klausztrofób érzetét, együttérzését a bezártságra kárhoztatott hősnővel, hogy aztán a zárlatban eljussunk a poros padlásból a szabadabb jövőt jelképező manzárdtetőre – miközben "külső" helyszíneiben a Gázláng nem is a krimik és thrillerek, hanem a gótikus horrorok baljós hangulatát árasztja (a film megérdemelten nyerte el a látványtervezés Oscar-díját is).

A ködös londoni utcák képe, a Tower középkori épületegyüttese, a nászút olasz villájának kísértetiessége aztán mesterien köszön vissza abban a jelenetben, amikor Paula már kezdi elhinni, elment a józan esze, de hiába kér segítséget az őt terrorizáló férjétől. A nő a hálószoba előtt, hisztérikus állapotban beszél, az őt az imént lopással vádoló, megalázó férj odabent felcsavarja a gázvilágítást, az árnyéka fenyegetően jelenik meg a nyitott ajtón – a nő berohan hozzá, könyörög neki, a sziluettjátékban a férfi magára hagyja a nőt, aztán a női árnyalak is eltűnik, majd Boyer kilép a szobából, és bezárja maga mögött az ajtót.

Gázláng
Fotó: MGM

Cukor filmje tulajdonképpen azt a film noir "sorozatot" folytatta, amit Alfred Hitchcock indított az olyan filmjeivel, mint  A Manderley-ház asszonya, a Gyanakvó szerelem, A gyanú árnyékában és lényegében a "ne bízz a férjedben" figyelmeztetést fogalmazták meg a női nézők számára az 1940-es évek elején, ahogy Cukor későbbi filmje, a Kettős élet (amelynek zeneszerzője a mesteri Rózsa Miklós volt) is ebbe a sorozatba tartozik – amelyből aztán néhány évtizeddel később, az 1980-as és 1990-es években a kapcsolati erőszakot bemutató hollywoodi filmvonulat is kinőtt (olyan filmekkel, mint a Halálra rémülve, Egy ágyban az ellenséggel vagy a Dolores Claiborne).

De hiába változott a korszellem és a filmnyelv, a visszafogottan és türelmesen mesélő, a fizikai erőszakábrázolást kerülő, de a pszichológiai összefüggésekben annál inkább elmerülő Cukor filmje ma is erőteljes portré a legsötétebb emberi viselkedésről, a manipuláció, a lelki terror elkövetőjéről és elszenvedőjéről. Ez a Gázláng nyolcvan év alatt sem veszítette el fényének erejét.