Hollywoodba csöppent énekesek - Lady Gaga és társai

Vágólapra másolva!
Megesik, hogy egy zenész úgy érzi, szinte már mindent elért, ideje lenne valami másban kipróbálni magát. Lady Gaga újbóli feltűnése a filmvásznon nem egyedüli példája annak, hogy egy előadó úgy dönt, a színpad után a mozit is meghódítja. Cikkünkben összeszedtünk néhány nevet, akik a zeneipar mellett a filmek világába is belekóstoltak.
Vágólapra másolva!

A kiváló művészek mindig feszegetik saját határaikat, előszeretettel vágnak bele valami újba. Így tesznek azok az énekes előadók is, akik a színpadot követően a mozivásznat szeretnék székhelyükké tenni. Persze olyan is előfordul, hogy egy énekes akkora rajongótáborral rendelkezik, hogy Hollywoodban úgy gondolják, egy esélyt adni kellene neki. Lady Gaga előtt már több énekes is letette a névjegyét filmgyártásban, ezek közül a nevek közül szemezgetünk a továbbiakban.

Madonna Turns 60
Madonna, mint az argentin "szent asszony", Evita (Fotó: NORTHFOTO / ÔNÅ Cinergi Pictures)

Madonna

A világtörténelem egyik legnagyobb dívája az énekesi pályájának kezdete után nem sokkal már bele is csöppent a filmek világába. Az 1984-ben megjelent Like a Virgin sikere után egy évvel már Kétségbeesve keresem Susant egyik főszereplőjeként parádézott, ám legtöbb filmkedvelő számára mégis egy 1996-os musicalből, az Evitából lehet ismerős, ahol Argentína „szent asszonyát” alakította, és ezért a szerepéért még a Golden Globe-díjat is megkapta. Madonnát egyébként olyannyira magával rántotta Hollywood, hogy még férjet is innen választott. Előbb Sean Pennhez, majd később Guy Ritchie-hez ment feleségül.

will smith
Will Smith a Kaliforniába jöttem előtt is nagy név volt (Fotó: KPA Honorar und Belege)

Will Smith

Talán erre már kevesen emlékeznek, de a Golden Globe- és Oscar-díjas Will Smith színészi pályája előtt rapperként kereste kenyerét. 1985-ben kezdett bele a zenei karrierébe egy gyerekkori barátjával, majd idővel három főre bővült hiphop együttesük. Közös tevékenységük csúcsát egyértelműen az 1988-ban elnyert Grammy-díj jelentette, két évvel később Smith pedig már a Kaliforniába jöttem című sorozattal berobbant a televízió világába, a többi pedig, ahogy mondani szokták, már történelem.

cher
Cher és Nicholas Cage párosa a Holdkórosokban (Fotó: KPA Honorar und Belege)

Cher

Az énekesnő nevét nagy eséllyel senkinek nem kell bemutatni. Minden idők egyik legjobbjaként tartja számon a szakma és a közönség is egyaránt. Az 1980-as évekre az is megmutatkozott, nemcsak a zenéhez ért, hanem a színészetben is képes maradandót alkotni. Előbb 1984-ben Golden Globe-díjat nyert el a Silkwood című drámában nyújtott alakításáért, majd négy évvel később a Holdkórosokért a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat is bezsebelte. Ezek után még ritkábban vállalt filmes munkát, és azok is kisebb szerepek voltak. Legutoljára Chert a nagyérdemű a Mamma Mia! második részében láthatta, mint Meryl Streep karakterének édesanyja.

justin timberlake
Justin Timberlake és Jesse Eisenberg a Facebook alapításáról szóló moziban (Fotó: g90 / ZUMApress.com/© 2010 by Columbia Pictures)

Justin Timberlake

Az NYSYNC nevét a Deadpool harmadik része idén visszahozta a köztudatba, ami jót tett az egykori fiúbanda ismertségének. Bár erre a népszerűségre Justin Timberlake nem igazán volt rászorulva, hiszen az elmúlt két évtizedben kiépítette szólókarrierét, továbbá a filmezésbe is belekóstolt. Eleinte csak kis költségvetésű, gyengébb produkciókban kapott szerepeket, majd David Fincher (Hetedik, Harcosok klubja) szavazott neki bizalmat. A Social Network – A közösségi hálóban, majd a Lopott időben és a Barátság extrákkal című romantikus vígjátékban nyújtott alakításai a kritikusok és a közönség elismerését is meghozták számára. Legutóbb egy 2023-as krimiben, a Hidegvérben láthattuk.

whitney houston
Kevin Costner és Whitney Houston nagyon tudtak szerelmesen nézni egymásra (Fotó: KPA Honorar & Belege)

Whitney Houston

A hatszoros Grammy-díjas énekesnőt egész egyszerűen csak „a Hang” becenéven emlegették, annyira meghatározó alakja volt a könnyűzene történelmének. Már három kiadott albumon és számtalan zenei elismerésen túl volt, amikor úgy határozott, enged Hollywood évek óta fennálló csábításának, és szerepet vállal a Több mint testőr című romantikus moziban. Amellett, hogy Kevin Costnerrel eljátszották a főszerepeket, Houston szolgáltatta a film zenéjét is, az I Will Always Love You című dal heteken át a slágerlisták élén állt, illetve egy Grammy-díjat is bezsebelt. Az énekesnő ezek után nem vetette meg a lábát a filmiparban, viszont életéről készítettek egy mozit 2022-ben, I Wanna Dance With Somebody címmel.

harry styles
Harry Styles a Dunkirk premierjén (Fotó: Kristin Callahan)

Harry Styles

Az angol zenész, aki először a brit tehetségkutató felfedezettje volt, majd a tinilányok kedvence lett a One Direction nevű fiúzenekarban, most pedig már érett énekesként ad telt házas koncerteket szerte a világon. Harry Styles számára azonban ez nem elég, hiszen 2017-ben úgy döntött, megpróbáltatja magát Hollywoodban. Színészi debütálását nem kisebb név dirigálta, mint a kétszeres Oscar-díjas Christopher Nolan a 2017-es Dunkirk című háborús drámában. Styles azóta egy képregény-adaptációban (Örökkévalók), valamint egy lélektani thrillerben (Nincs baj, drágám) is letette a névjegyét.

lady gaga
Lady Gaga a Shallow című daláért kapott Oscar-díjjal pózol (Fotó: Doug Peters)

Lady Gaga

Az ezredforduló utáni első két évtized egyik legmeghatározóbb popzenei előadója Lady Gaga, aki zenei sikerei mellett botrányaival is rendre adott munkát a sajtónak. Népszerűségére először Robert Rodriguez figyelt fel, 2013-ban A Machete gyilkol című akciófilmben, majd egy évvel később a Sin City folytatásában is szerepet ajánlott neki, de az igazán átütő sikert Bradley Cooper oldalán a Csillag születikkel érte el. A film slágerét, a Lady Gaga-dalok egyik legszebbjét, a Shallow-t az Oscar-gálán is jutalmazták, a legjobb eredeti dal kategóriájában lett nyertes. Most pedig Joaquin Phoenix őrült partnerét, Harley Quinnt alakítja a Joker: Kétszemélyes téboly című moziban.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!