Hagyományos fáklyás emlékmenet és koszorúzás volt a Műegyetemnél

Fáklyás emlékmenet, Fáklyásemlékmenet
Képeken a hagyományos fáklyás emlékmenet
Fotó: Ladóczki Balázs – Origo
Vágólapra másolva!
A Műegyetemtől a fáklyás felvonulás a történelmi útvonalon a Bem térig tartott, ahol 17 órától megemlékezés és koszorúzás várta az emlékezőket. A menetet korhű ruhába öltözött fiatalok egy Csepel teherautón vezették fel.
Vágólapra másolva!

A Bem téren ünnepi beszédet mondott Kövér László, az Országgyűlés elnöke. Budapesten a Gloria Victis 1956-os emlékünnepségen október 21. és 23. között 3000 fiatal vesz részt. Mellettük a Szövetség szervezésében 111 középiskola 5000 diákja utazik a Kárpát-medencében legalább egy határ átlépésével egy másik magyar közösséghez ünnepelni. 

Fáklyás emlékmenet, Fáklyásemlékmenet
Fáklyás emlékmenet, Fáklyásemlékmenet
Fáklyás emlékmenet, Fáklyásemlékmenet
Fáklyás emlékmenet, Fáklyásemlékmenet
Fáklyás emlékmenet, Fáklyásemlékmenet
Fáklyás emlékmenet, Fáklyásemlékmenet
Fáklyás emlékmenet, Fáklyásemlékmenet
Fáklyás emlékmenet, Fáklyásemlékmenet
Fáklyás emlékmenet, Fáklyásemlékmenet
Fáklyás emlékmenet, Fáklyásemlékmenet
Fáklyás emlékmenet, Fáklyásemlékmenet
Fáklyás emlékmenet, Fáklyásemlékmenet
Fáklyás emlékmenet, Fáklyásemlékmenet
Fáklyás emlékmenet, Fáklyásemlékmenet
Fáklyás emlékmenet, Fáklyásemlékmenet
Fáklyás emlékmenet, Fáklyásemlékmenet
Bem tér koszorúzás, Bemtérkoszorúzás, Kövér László

Bem tér, fényfestés
Bem tér, fényfestés
Bem tér, fényfestés
Bem tér, fényfestés
Bem tér, fényfestés
Bem tér, fényfestés

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!