A sérült reaktort lezáró betonszarkofág építésében mintegy 200 000 ember vett részt közvetlenül. Őket likvidátoroknak nevezték, és tartalékos katonaként sorozták be, majd vitték Csernobilba. Közülük néhány tucatnyian olyan sugárdózist kaptak, ami a közvetlen halálukat okozta. Sokan azonban hosszú lappangási idő után kezdtek el különböző betegségekben szenvedni. A besorozott kényszermunkások közül 13 000 likvidátor már négy évvel később nem élt – 20 százalékuk öngyilkos lett –, és 70 000 volt súlyos beteg – írta korábban az Origo.
A mentésben részt vevő katonák kaptak ugyan vegyvédelmi ruházatot, de az nem nyújtott elegendő védelmet az erős sugárszennyezettség ellen, ráadásul nagyon kényelmetlen és meleg is volt.
A katonákon kívül más szervezetek tagjai is részt vettek a mentésben, ők pedig azt viselték, ami volt: a milicisták rendőregyenruhában, a vegyészek laboratóriumi köpenyben, az egyszerű munkások kezeslábasban dolgoztak, amelyet gyakran házi készítésű anyagokkal, például olajjal elkevert mosószappannal impregnáltak – számolt be a combatgear.blog.hu.
A tragédia utáni években összesen 600 000 ember vett részt a mentési munkálatokban, amelyek egyik fő célja az volt, hogy elzárják a megrongálódott reaktort. Egy modern szarkofág még most is épül, és bár a tervek szerint idén el kellett volna készülnie, a befejezés dátumát 2017-re módosították.
A Greenpeace szerint azonban a 2,15 milliárd euróra becsült mentesítési költségvetésből még hiányzik 615 millió euró.
A likvidátorok egyébként 100 rubel jutalmat kaptak – akkoriban 17 forintot ért egy rubel –, és persze oklevelet is.
A mentést végzők között dolgozott a helyszínen orvosként Vladisz Zatlersz, Litvánia későbbi államfője is.
„Csak egy hónap után kaptunk sugárzásmérőket, és azok többsége sem működött. Így fogalmunk sem volt arról, hogy mekkora dózist kaptak a munkások, akik az erőmű tetején dolgoztak. De azt láttuk, hogy sokan haldokolnak” – emlékezett vissza a mentés első heteire.
Több ENSZ-szervezet és a három leginkább érintett ország – Ukrajna, Fehéroroszország és Oroszország – részvételével 2006-ra készült el az addigi legátfogóbb egészségügyi tanulmány a tragédia hatásairól. A katasztrófa körülbelül 50 ember azonnali halálát okozta. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség és az Egészségügyi Világszervezet jelentése azt állítja, a közvetlenül a sugárzás miatti halálozások száma 9000-re tehető. A jelentés leszögezi: „nem lehetséges a halálos rákbetegségek számának pontos megbecslése”.
A hosszú távú egészségügyi hatások vonatkozásában komoly vita alakult ki a szakértők között. A Greenpeace 52 nemzetközi szakértő bevonásával szintén vizsgálta a katasztrófa egészségügyi következményeit. Összesítésük szerint a csernobili baleset mintegy 270 000 rákos megbetegedésért és 93 000 rákos megbetegedés miatti halálesetért felelős.
A jelentés szerint nagyságrendekkel több megbetegedés (többek között pajzsmirigyrák, leukémia, impotencia és szaporítószervi megbetegedés, terhességi és születési rendellenesség) várható a vizsgált három országban. A társadalmi hatások pedig felbecsülhetetlenek.