Pont hatvan éve vonultak be a szovjetek

Soviet army tanks take position in Budapest 12 November 1956. The Red Army, stationed in Hungary under the 1947 peace treaty, attacked and seized 12 November 1956 the Hungarian capital and crushed the anti-communist uprising. / AFP PHOTO / INTERCONTINENTALE

A 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye az 1956-os forradalom és szabadságharc. A forradalom a budapesti és debreceni diákok, az egyetemekről kiinduló békés tüntetésével kezdődött október 23-án és a fegyveres felkelés vérbefojtásával végződött november 11-n. Rövid tűzszünet után 1956 november 4-én vonultak be ismét a szovjet csapatok, hogy megpecsételjék a felkelés és az ország sorsát.

Október 23-án reggeltől a diákok által meghirdetett tüntetés engedélyezése körül óriási zűrzavar alakult ki a fővárosban. Reggel a rádió és a legnagyobb számú napilap, a Szabad Nép tényként adta hírül a demonstrációt.Később a Kossuth Rádió közvetítette Gerő Ernő beszédét,[amelyben sovinisztának, nacionalistának és antiszemitának nevezte a tüntetést, önmagát a reformok képviselőjének nyilvánította, addigi politikáját helyesnek ítélte és a tüntetők minden követelésétől elzárkózott.A képen tüntetők a Bródy Sándor utca a Múzeum körút sarkán Forrás: Fortepan/Nagy Gyula

Este a Dózsa György úti Sztálin-szobornál is tömeg gyűlt össze. A tüntetők a Himnusz éneklése mellett fél tíz körül ledöntötték a 10 méter magas és csaknem 6 tonna súlyú szobrot Forrás: AFP

A tömeg felháborodásában a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épülete elé vonult. Itt azonban az Államvédelmi Hatóság őrségként odavezényelt felfegyverzett egységei fogadták őket. Miután sem könnygázzal, sem tűzoltófecskendőkkel nem tudták a rohamosan növekvő emberáradatot feloszlatni, a rádió vezetése a tömeg rendelkezésére bocsátott egy felvevőkocsit, hogy a tizenhat pontot beolvashassák. Azonban hamarosan kiderült, hogy becsapásról van szó, mivel az elhangzottakból semmit nem közvetítettek. A tüntetők ezért a felvevőkocsival betörték az épület kapuját. A rádió vezetése ezután hajlandó volt fogadni egy tárgyalóküldöttséget, akiket azonban úgy tűnt, hogy odabent letartóztattak. Az összegyűlt tömegben egyre inkább elszabadultak az indulatok. A híradóezred katonái megpróbálták a Múzeum körútig szorítani a tömeget szuronyt szegezve rájuk. Ekkor azonban két, erősítésként érkezett harckocsi tévedésből áttörte a kordont, és nyomukban a tömeg újra a főbejárathoz nyomult. Ekkor a sötétben a katonák lövöldözni kezdtek a levegőbe, amit az épületben levő ÁVH-katonák támadásként értelmeztek és tüzet nyitottak a tömegre. Egy katonatiszt meghalt és két tüntető megsebesült. Az ÁVH egy mentőautóban megpróbált lőszer- és fegyverutánpótlást bejuttatni az épületbe, de a tüntetők leleplezték és megakadályozták az akciót. A rádióhoz kivezényelt katonák közül erre egyre többen átálltak a tüntetők pártjára, illetve átadták fegyverüket, a sapkájukról pedig letépték a vörös csillagot. A tüntetők között ezenkívül több gyári munkás is fegyvert osztogatott, amelyeket az időközben feltört budapesti fegyverraktárakból szereztek. Két órával a véletlen incidens után a lövöldözés kiújult, és ezzel kezdetét vette a budapestiek fegyveres felkelése. A felkelők hajnalra elfoglalták a Rádió épületét. Az ottani stúdiók azonban addigra már használhatatlanná váltak, mivel a pártvezetőség lekapcsoltatta őket a rádióadóról, és a parlamentben rendeztek be ideiglenes stúdiót. Innen szólt a Kossuth Rádió műsora a forradalom alatt. Forrás:Fortepan/ Nagy Gyula

Október 25-én hajnalra a szovjet csapatok visszafoglalták a Rádió épületét, majd reggel hat órakor a rádió beolvasta a kormány közleményét, mely szerint „az ellenforradalmi puccskísérletet felszámolták. A hírek hatására a délelőtt folyamán fegyvertelen tüntetők tömege gyűlt össze Budapest több pontján: a Deák téren, a Bartók Béla úton, az Amerikai úton, az Astoria Szállónál. A tüntetési menetek az Országház elé, a Kossuth térre vonultak, ahol Nagy Imre megjelenését követelték. A Földművelésügyi Minisztérium, illetve a tér körüli más épületek tetejéről az ÁVH mesterlövészei tüzet nyitottak a tüntetőkre. Erre a szovjet harckocsik egyik része is a tömeg közé lőtt, míg a forradalomhoz pártolt másik részük a háztetőkön megbújó orvlövészekre tüzelt. A tömeg csak nehezen tudott a térről elmenekülni. A vérengzésnek az ENSZ jelentése szerint 61 halálos áldozata és több mint 300 sebesültje volt Forrás: Fortepan/Nagy Gyula

A fegyveres felkelés sikere és gyors terjedése, meglepte és először összezavarta a politikai vezetés tagjait. Október 28-án reggel a szovjetek az éjszakai megállapodás ellenére támadást indítottak a Corvin köznél. A Kilián laktanyában lévő Maléter Pál ezredes és katonái, valamint a Kossuth Tüzér Tiszti Iskola odavezényelt százada megtagadták a részvételt a felkelők elleni támadásban. A felkelők sorra semmisítették meg a szovjet harckocsikat. Kemény ellenállásuk miatt végül az utolsó nagy szovjet roham is kudarcba fulladt, és a támadók visszavonultak. Délben a kormány kihirdette a tűzszünetet és a felkelés követeléseinek elfogadását. A Parlamentben megalakult és ülést tartott az új kormány. Forrás: Fortepan/Nagy Gyula

Október 30-án reggel a Köztársaság téren, az MDP budapesti bizottságának épülete előtt harcok kezdődtek. A konfliktus oka az volt, hogy a pártház védelmére kirendelt 46 ÁVH-s katona annak ellenére az épületben maradt, hogy Nagy Imre kormánya 28-án feloszlatta a szervezetet, amely így illegális fegyveres csoportnak minősült. A helyzetet súlyosbította, hogy az ÁVH-sok rendkívül provokatívan viselkedtek és a téren átvonuló nemzetőrökre, illetve fegyvertelen járókelőkre rálőttek, sőt többüket elfogták és az épületbe vitték. A történtek miatt délelőtt a nemzetőrök, katonák és rendőrök spontán szerveződő csoportjai a tér bokrai és fái fedezékéből megkezdték a pártház ostromát, azonban a védők az ablakokból távcsöves puskáikkal zúdítottak rájuk folyamatos tüzet. Az ostromlóknak a tér bokrai csak gyenge fedezéket nyújtottak, az épület felé rohanva pedig könnyű célpontot jelentettek a mesterlövészeknek, ezért igen sok volt a halottjuk és sebesültjük. Amikor a földön fekvő sebesültek elszállítására mentők érkeztek a helyszínre, az ÁVH-sok agyonlőtték őket is. Kora délután a pártház védelmére odarendelt magyar honvédségi harckocsik jelentek meg, ezek azonban helyismeret hiányában, a helyzetet tévesen felmérve magát az épületet lőtték szét. Ekkor Mező Imre, a védők parancsnoka – akit a párt Katonai Bizottsága kért fel arra, hogy október 24-étől lássa el a Budapesti Pártbizottság épületében lévő civilek irányítását – és két másik katonatiszt fehér zászlóval kijött az épületből, azonban valahonnan tűz zúdult rájuk, és sebesülten mindhárman elterültek a földön. Az ostromlók ezután behatoltak az épületbe, és az ellenálló ÁVH-s katonákat tűzharc után elfogták, míg a védők nagyobb része és az épületben megbújó belügyi és pártvezetők a szomszédos házak udvarán át elmenekültek. A pártház elfoglalását követően az épület előtt összegyűlt fegyveres civilek egy kisebb csoportja bosszút követelt. Amikor az elfogott ÁVH-sokat az épületből kivezették, akkor ez az agresszív csoport kilenc ÁVH-s kiskatonát a falhoz állítva agyonlőtt, holttestüket pedig a pártház előtt brutálisan meggyalázták. A kegyetlenkedést a nemzetőrök és a helyszínre érkező corvinisták fékezték meg. A pártház védői közül 25 személy vesztette életét, és az ostromlók halottainak száma is körülbelül ekkora lehetett. Forrás: Fortepan/Nagy Gyula

Az ostromot megelőzően az a hír terjedt el, hogy a pártbizottság épülete alatt hatalmas kazamaták vannak, ahol ártatlan fiatalokat őriznek és kínoznak. Az ostrom után így több napos kutatás kezdődött a téren titkos föld alatti helyiségek, bunkerek, kazamaták után. A kutatáshoz nehéz munkagépeket is felhasználtak, állítólag volt 10 méter mély munkagödör is. Egy korabeli újságbeszámoló szerint az egyik aknában végül hangokat hallottak, a lent lévők foglyoknak mondták magukat, azt mondták 147-en vannak odalenn és a kiszabadításért könyörögtek. A kutatásra alig néhány nap állt rendelkezésre, ennek során nem találtak föld alatti létesítményeket Forrás:Fortepan/ Nagy Gyula

Október 31-én a média hírül adta a leginkább várt hírt: a szovjet kormány határozatot hozott csapatainak Magyarországról történő kivonásáról - nem sejtve, hogy ez csupán taktika, és a szovjetek ugyanezen a napon döntöttek Moszkvában a végső katonai invázióról. Nagy Imre kora délután beszédet mondott a Kossuth téren, amelyben bejelentette, hogy tárgyalások kezdődtek az országnak a Varsói Szerződésből való kilépéséről és hogy október 23-a nemzeti ünnep lesz Forrás: Fortepan/Pesti Srác

November 4-én hajnalban az ország egész területén megindult a szovjet támadás. A szovjet csapatok a Forgószél-hadművelet keretében már hajnalban bevonultak a fővárosba is egyszerre három irányból, előbb a pesti oldalt a Duna teljes vonalában ellenőrzésük alá vonva, majd Budára is átkelve. A harcot a Budaörsi úti laktanya megtámadásával kezdték, majd a város számos más megjelölt célpontja ellen is támadásba lendültek. Hamarosan valódi háborús helyzet alakult ki, és a kora reggeli órákban már a város szinte minden kerületében a szovjet ágyúk és harckocsilövések robaja hallatszott. Reggel 8 körül a Parlamentet védő magyar egységek a szovjet támadás nyomására letették a fegyvert Forrás: Getty Images/Keystone

November 5-én a szovjetek összehangolt támadást intéztek a Kilián laktanya és a Corvin közi harcosok ellen, akik azonban visszaverték őket. Kőbányán, Óbudán, a VIII. kerületben - Baross tér, a IX. kerületben - Ferenc tér, Tűzoltó utca, Tompa utca, a Széna téren és a főpályaudvarokon az ellenállók szintén tovább tartották magukat a szovjet támadással szemben. A küzdelem jóval keményebb volt, mint amire a szovjetek számítottak. Budapesten kívül Magyarország számos más helységében is komoly katonai ellenállás bontakozott ki, a legjelentősebb Sztálinvárosban (Dunaújváros). Csak november 6-án omlott össze az óriási túlerővel szemben a vidéki ellenállás, majd a budapesti ellenálló központok, így a Széna téri, a Gellért-hegyi és az óbudai, végül pedig a Corvin közi is, ahol mintegy 500 személy esett fogságba Forrás: AFP PHOTO / INTERCONTINENTALE

Élet a pincében a forradalom idején, rádión hallgatják az események híreit. A kormánytagok közül ekkor már csak Bibó István államminiszter maradt a Parlamentben, ahonnan kiáltványát szétküldte a nyugati országok nagykövetségeinek. A kiáltvány vége így hangzott:
A magyar népet felszólítom, hogy a megszálló hadsereget vagy az általa esetleg felállított bábkormányt törvényes felsőbbségnek ne tekintse, s vele szemben a passzív ellenállás összes fegyverével éljen... Magyarország népe elég vérrel adózott, hogy megmutassa a világnak a szabadsághoz és igazsághoz való ragaszkodását. Most a világ hatalmain van a sor, hogy megmutassák az Egyesült Nemzetek alapokmányában foglalt elvek erejét és a világ szabadságszerető népeinek erejét. Kérem a nagyhatalmak és az Egyesült Nemzetek bölcs és bátor döntését leigázott nemzetem szabadsága érdekében Forrás: Fortepan/Nagy Gyula

Sír a Károly-kertben. A harcokban a titkosítás alól 1993-ban feloldott statisztikai adatok szerint 2652 magyar és 720 szovjet állampolgár esett el Forrás: Fortepan/Pesti Srác

Szovjet tankok november 12-én a Margit híd pesti hídfőjénél. A harcok véget értek, de elsősorban a munkástanácsok, de más forradalmi szervek is december elejéig folytatták a politikai sztrájkot. Tárgyalóasztalhoz kényszerítették a Kádár-kormányt, szívósan képviselték a forradalmi célkitűzéseket Forrás: AFP

December 4-én gyászruhás asszonyok sok ezres menete vonult végig Budapesten, az elesettek előtt tisztelegve Forrás: Fortepan/Nagy Gyula

A következő három évben mintegy 400 embert végeztek ki a forradalomban való részvételért, több mint 21 668 személyt börtönöztek be, 16-18 ezer főt internáltak. Az országból mintegy 200 ezren menekültek el Forrás: AFP

Az 1956-os forradalom leverését követően létrehozták a Munkásőrséget, A közvetlen pártirányítás alatt álló félkatonai szervezet, 1957-ben több erőfitogtató felvonulást tartott Forrás: AFP

1957.Szabadság tér. Megemlékezés a szovjet hősi emlékműnél. Apró Antal, Kállai Gyula, Kiss Károly, jobbról Dobi István, Kádár János, Münnich Ferenc, Marosán György, középen Benke Valéria. 1958. június 9. és 15. között zajlott le az úgynevezett Nagy Imre-per. Nagy Imre volt miniszterelnököt, Gimes Miklóst és Maléter Pált halálra ítélték, Kopácsi Sándort életfogytiglani börtönre, Donáth Ferencet 12 évi, Jánosi Ferencet 8 évi, Tildy Zoltánt 6 évi börtönre, Vásárhelyi Miklóst pedig 5 évi börtönre ítélték. 16-án hajnalban Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimes Miklóst a budapesti Gyűjtőfogház udvarán kivégezték. Holttestüket a börtön udvarán a legnagyobb titokban bebetonozták. Az első részleges amnesztia 1959-ben volt, majd 1963. március 21-én egyszerre 3480 főt engedtek szabadon. A forradalmárok egy jelentős csoportja, mintegy 600 fő csak az 1970-es években kerülhetett szabadlábra Forrás: Fortepan/SZENT-TAMÁSI MIHÁLY