Források

1."A magyar nemesség az ő jussaira [jogaira], szabadságaira és polgári állapotjára nézve a legelső az esmért világon. [...] Általjában örömmel és nemzeti büszkeséggel mondhatjuk, megvallja azt egész Európa is, hogy ezen legformáltabb világrészben mi valánk eddig a legvitézebb nemzet: Attila és a hunok idejétől fogva a mái napig [...]."
(Kisfaludy Sándor: Hazafiúi szózat a magyar nemességhez. In: uő: Minden munkái, kiadja Angyal Dávid, Budapest, Franklin, 1893, VIII., 12., 33.)

2."Igenis kisdedóvó intézetek [óvodák] azok, mik által nemzetiségünk terjedését s nemzeti egységet, ezen minden áldások egyik főbbikét legkönnyebben s legbiztosabban elérhetjük [...]. A tót, rác, oláh vagy német kisgyermek megtanul magyarul munka s fáradság nélkül. [...] Egész helység népessége, a kisdedóvó intézet létrejöttétől számított húsz év múlva, meg lesz magyarosítva, azaz fog tudni s beszélni magyarul."
(Báró Wesselényi Miklós: Szózat a magyar és szláv nemzetiség ügyében, S. a. r., jegyz. Gál István, Kolozsvár, Minerva, é. n.)

3. Az organikus nemzetfelfogás korabeli leírásban:
"A nemzet [...] szerves egész, tudatos önálló lény ("Selbst"), hatványra emelt Én, és az etnikum-eszme hordozójaként morális együttes személy ("Gesammtperson"), akinek szubjektivitása a nyelvben, a vallásban és a jogban nyilvánul meg. Az eredendő jogok, melyek az emberi társadalomban, az államban az individuumot megilletik, megilletik a nemzetet is mint együttes személyt a népek társadalmában, az emberiség organizmusában.
A legfontosabb eredendő jogok:
1) Az együttes személy és individualitás teljes fennmaradásához való jog.
2) Az önvédelemhez való jog.
3) A nemzeti tevékenységhez és tökéletesedéshez való jog.
4) A megbecsüléshez és a nemzeti méltóság teljes érvényesítéséhez való jog.
5) A szabadsághoz és önállósághoz való jog.
6) A tulajdonhoz és annak megtartásához való jog."
(Johann Swoboda: Der Kampf der Nationalitäten in Österreich und die Constituirung Deutschlends zu Einem Staate, Freiberg, J. G. Engelhardt, 1848, 7. Gángó Gábor fordítása.)

4. Az államnemzet-felfogás egy-két szószólója:
"Ez országban a kapocs az alkotmány, de az enyvezet a deák [=latin] nyelv volt, mely a magyart, szászt, székelyt, oláhot, oroszt, görögöt, tótot, németet, svábot, rácot, stb. úgy összeforrasztva tartotta, s a bölcs kormány alatt közöttök oly egységet alkotott, melynek erejével századokon át lehetett bástyája a kereszténységnek a török hatalma ellen." (Szűcs Ábrahám: A pipás nemesek véleménye az adó, háziadó, örökváltság, ingatlanbírhatás, emancipáció, ősiség, magyar és deák nyelv iránt, Kecskemét, 1844, 100-101.)

5. "A firma [= vállalat, cég] a miénk. A magyar nép viselte gondját mindazon más népfajoknak, melyek hazája területén laktak; az ő neve alatt, az ő szellemében, az ő felelőssége mellett ment itt minden mindenkoron." (Mocsáry Lajos: Nemzetiség, Pest, Ráth Mór, 1858. A társadalomtudományok magyar klasszikusai. Reprint, 11.)

6. A magyar nyelvű állandó színház dicsérete Vörösmarty Mihály: Árpád ébredése című egyfelvonásosában, különböző szereplők szájából:
"Megemlékezzél, kisfiam, míg élsz,
Hogy nyolcad évü gyermek láthatád,
Mit sok megaggott ősz hiába várt.
Ez a magyar játékszín, a legelső,
Mely Pesten épült sok küzdés után."
[...]
"Most áll, szerényen bár, de díszesen,
A honfi szívek áldozatjain,
És honfi kéznek fáradalmiból,
S minden magyarnak tárja kebelét [...]".

7. A Millennium hatalmi mámorának egy jellemző, reprezentatív leírása Jókai Mór A magyar nemzet története című munkájának utolsó bekezdéseiben:
"Kitéphetetlen gyökeret vert a lelkekben a kettős igazság, hogy a magyar nemzetnek, ha államalkotási és kulturális küldetését teljesíteni akarja, azon trón körül kell csoportosulnia őszintén, melynek mennyezete alól Szent István koronája ragyog szét az ország minden népeire - viszont e trónnak legszilárdabb talpkövét, oszlopát képezi az az igaz szeretet, melyet egy szabadságot évező s e szabadságot államalkotási és közművelődési céljaira bölcsen felhasználó nép önként hoz eléje.

Ezeréves ittléte ünnepét fényesen megülte ez a nemzet. Hármas hivatással bízta meg az országok ura, midőn őt ismeretlen hazájából e földre kihozta. E hármas küldetés: az államalkotás, a szabadság védelme s a közművelődés terjesztése.
A Mindenható megadta, hogy amely nagy művet Árpád fejedelem megkezdett és dicső uralkodónk, I. Ferenc József az ezredik év beteltével bekoronázhatott, felségesen országló királyunk még sokáig magasabbra emelhesse, s a jövő századokban a magyar nemzet nagy hivatásának csak dicsőséges folytatása legyen, de sohase legyen - vége."
(Jókai Mór: A magyar nemzet története regényes rajzokban I-III. S. a. r., utószó Egyed Ilona, Budapest, Unikornis, 1996, III., 246.)

8. A kultúrfölény-gondolat gróf Klebelsberg Kunó 1922. évi programbeszédében:
"Mikor visszagondolok régi tervezgetéseinkre, akkor fájdalom is nyilal át lelkemen, mert mi terveztünk intézkedéseket Kolozsvár, Kassa, Pozsony érdekében, s ezeket az iratokat most pihenni kell hagynunk. De azért nem szabad, hogy a magyar ember tetterejét a honfibú megbénítsa, nem szabad magunkat csüggedésnek adni oda. Nekünk dolgozni kell és ne feledjük, hogy a magyar hazát ma elsősorban nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg és teheti ismét naggyá. Éppen ezért rajtam és különösen rajtam óriási felelősség terhe nyugszik, és én ennek teljes tudatában jöttem ide. [...] Nekünk elsősorban tudománypolitikára van szükségünk. Vissza kell térni azokra a nagy tradíciókra, melyeket Trefort és Wlassics honosítottak meg. Ismét fel kell venni a tudományok nagyarányú támogatásának munkafolytonosságát."
(Tőkéczki László: Válogatás Klebelsberg Kunó írásaiból, Budapest, 1986, 123.)

9. Eötvös nemzetiségelméletének legfontosabb tézise:
"Mindazon irányok között, melyet az európai emberiség jelenleg követ, nincsen nehezebben megérthető annál, melyhez a népeknek az a törekvése szolgáltatja az alapot, hogy magukat nemzetként elismertessék. Bármennyire általános is a nemzetiség érzése, mégiscsak érzés, melynek fogalma éppoly kevéssé van körülhatárolva, mint más érzéseké, melyek egyes embereket - és gyakran népeket - elfognak, a legnagyobb erőfeszítésekhez vezetnek, a legnemesebb cselekedetekre ragadtatnak anélkül, hogy számot tudnánk adni arról, miért nem állhattunk ellent a belső késztetésnek. [...] Valamennyi [nemzeti érzés]nek közös alapja és közös célja van. Minden nemzeti érzés alapja az a meggyőződés, hogy előny bizonyos néphez tartozni, mert felülmúlja lelki vagy erkölcsi tulajdonságaiban a többit. Ezekről a kiválóbb képességekről vagy a múlt tesz tanúbizonyságot, vagy a jövőnek kell azokat érvényre juttatni. A cél: maradéktalanul érvényt szerezni a nép kiválóbb képességeinek. Ezért mindenekelőtt arról kell gondoskodni, hogy a népben szunnyadó erők kifejlődjenek, hogy azután az biztosítsa egy népnek az őt megillető uralmat más népek fölött. Minden nemzetiségi törekvés alapja a kiválóbb képesség érzése, célja az uralkodás."
(Eötvös József: Über die Gleichberechtigung der Nationalitäten in Österreich, Pest, Hartleben, 1850, 17. (Gángó Gábor ford.)

10. Jászi Oszkár tudományos célkitűzése:
"[A] nemzeti államok természetrajzának és genezisének ismerete nélkül, az ember pusztán tapogatózik a nemzetiségi harcok tüneteinek kaleidoszkopikus tarkabarkasága közepette. Hogyan jöttek létre a nemzeti államok és a nemzetiségi törekvések? [...] Miben különbözik a modern nemzeti államalakulás egyéb történelmi képletektől? Hogyan állt elő az asszimiláció törekvése s mily fejlődés felé tör? Mi rejtőzik a nemzeti elv és a nemzetiségi mozgalmak összeütközésének legmélyén? [...] És ezen a nyomon elindulva, mindjobban átéreztem a goethei szó bölcsességét: "Aki nem képes magának háromezer évről beszámolni, az a homályban tájékozatlan marad s kénytelen máról holnapra élni."
(Jászi Oszkár: A nemzeti államok kialakulása és a nemzetiségi kérdés. (Válogatás) Bev., vál., jegyz. Litván György, Budapest, Gondolat, 1986, 58-59.)

11. Bibó István a társadalom erkölcsi érzületéről:
"Emberséghez és bátorsághoz kellenek természetesen személyes vonások is, de ezek kibontakozásának a lehetősége közösségi feltételeken múlik, azon, hogy annak a közösségnek a működő tekintélyei a szétesés vagy megzavarodás erőivel szemben képesek-e a teljes értékű erkölcsi helytállás irányelveit kötelezővé, iránymutatóvá tenni a közösség látható vagy láthatatlan szervezeteiben, képesek-e a fizikailag bátrak támadó kedvének az erkölcsi szenvedély lendületét, a jó szándékú ingadozók, félénkek és kényelmesek számára pedig a közösség helyeslésének, támogatásának, szolidaritásának a hátvédjét megadni."
(Bibó István: Zsidókérdés Magyarországon 1944 után. In: Uő: Válogatott tanulmányok I-III, Szerk. Vida István, Vál., utószó Huszár Tibor, Budapest, Magvető, 1986, II., 646-647.)