Varga Mihály elmondta: a minisztérium háromféle inflációs prognózist készítet: az első, amely kedvező világgazdasági és hazai tendenciákkal számol - vagyis az olajárak csökkenését, az euró árfolyamának erősödését és az élelmiszerárak mérsékelt emelkedését feltételezi - 7-7,5 százalékos idei inflációt prognosztizál. A "közepes prognózis" 8-8,5 százalékos, míg a kedvezőtlen 8-9 százalékos idei pénzromlással számol.
A pénzügyminiszter szombaton még azt nyilatkozta, hogy 2001 végére 6-7 százalékos inflációra számít, és a Gazdasági Kabinet szerdai ülése ezt a prognózist vitatja meg.
Varga Mihály azt is elmondta, hogy a tárca számításai szerint a magasabb infláció miatt keletkező többletbevételek és többletkiadások azonos mértékűek lesznek.
A pénzügyminiszter kijelentette: amennyiben a kabinet módosítja az inflációs előrejelzést, akkor foglalkozni fog a nyugdíjasok kompenzációjával is, ami szerinte júliusban lehetséges. Hozzátette: a közszféra fizetései esetében ezt nem látja szükségesnek.
Varga Mihály a prognózis módosítását azzal indokolta, hogy a keresetek jóval az inflációt meghaladó mértékben emelkedtek, ezért bővült a kereslet, ami növelte a szolgáltatások és az élelmiszerek árát. A pénzügyminiszter elmondta: a kabinetet meglepetésként érte, hogy a versenyszféra bérei az év első két hónapjában a vártnál jobban emelkedtek. Emlékeztetett: a kormány a közszférában 16-17 százalékos, a versenyszférában 12-13 százalékos béremelést prognosztizált 2001-re.
(MTI)
Ajánlat:
Makro
(az Üzleti Negyed rovata)
Korában:
A GKI 9 százalékos inflációra számít
(2001. április 2.)
A Pénzügyminisztérium 6-7 százalékra módosítaná az inflációs prognózist
(2001. március 31.)
A Pénzügykutató 4,9 százalékos idei növekedésre számít
(2001. március 30.)