A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:30VívásSouth Korea-Hungary

Eseménytelen kereskedésben stagnált a forint

Vágólapra másolva!
A bankközi devizapiacon hétfőn fél négykor 6,44 százalékon állt a forint a sáv erős oldalán, 8 bázisponttal erősebben a pénteki zárásnál. A forint/euró kurzus 264,20/50 forint volt a pénteki 264,20/60 forintos záró árfolyamhoz képest.
Vágólapra másolva!

A kereskedők alacsony forgalmú, eseménytelen kereskedésről számoltak be: a forint 6,04-6,61 százalék között ingadozott, az euró kurzusa 263,70 és 265,30 forint között mozgott. A kereskedők szerint a hét további részében sem várható lényeges változás, az euró árfolyama 263-266 forint között marad. A dollár árfolyama ismét 230 forint fölé emelkedett: délután 230,20/30 forinton kereskedtek az amerikai devizával, szemben a péntek délutáni 229,60/230,20 forintos kurzussal.

Pénzváltóhttp://origo.eco.hu/bank/penzvalto/penzvalto.phpAz Üzleti Negyed szolgáltatása

Az overnight kamatszint a jegybanki overnight kamat szintjéig, 8,50 százalékig süllyedt a pénteki 9,60/90 százalékos szintről. A piacon úgy vélik, hogy a hét közepén végződő tartalékolási periódus alatt a bankok gond nélkül teljesítik a tartalékolási kötelezettségüket. A hosszabb lejáratokon egyelőre teljes passzivitásról számoltak be a kereskedők.

Az állampapírok másodpiacán is csendes nap volt a hétfői. Az államkötvény hozamok csak a hosszabb lejáratokon emelkedtek 5-6 bázisponttal, a többi lejáraton lényegében nem változtak. A kereskedők szerint az államkötvény piac csendes marad a hét további részében is, az államkötvények helyett a diszkont kincstárjegyek kerülnek előtérbe. A héten 3, 6 és 12 hónapos diszkont kincstárjegy aukciókat tartanak összesen 90 milliárd forint névértéken. Emellett augusztus 6-án mintegy 152,5 milliárd forintnyi diszkont kincstárjegy jár le, ezért a kereskedőknek dönteniük kell a megújítások tekintetében is.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!