A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
HUNVas Kata Blanka
14:00KerékpározásVerseny

Jövő héten csak hároméves állampapírra lesz aukció

Vágólapra másolva!
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) a jövő héten csak hároméves állampapírra hirdet aukciót, ugyanis a december 11-i aukción - a szokásostól eltérően - nem lesz 15 éves állampapír értékesítés.
Vágólapra másolva!

Az Államadósság Kezelő Központ csütörtökön, a honlapján hirdetett meg 30 milliárd forint értékben, 2006/G jelű, hároméves kötvényt, melynek aukciójára december 11-én kerül sor. A kötvény az első évben 7,43 százalékos, a következő két évben 6,5-6,5 százalékos kamatot fizet.

Korábban a szokásos aukciókon a hároméves értékpapírokból 60 milliárd forint értékűt kínált fel az ÁKK eladásra. Várható volt, hogy az ÁKK ezt a mennyiséget csökkenti, minthogy már korábban nyilvánosságra hozta, hogy húsz százalékkal mérsékli az állampapírok kibocsátását. A december 11-i aukcióra azonban a szokásos mennyiségnek csak a felét hirdette meg a hozamcsökkenés reményében.

Befektetéshttp://www.origo.hu/uzletinegyed/befektetes/index.htmlAz Üzleti Negyed rovata

A december 11-i aukción - a szokásostól eltérően - nem lesz 15 éves állampapír értékesítés. Ebből az értékpapírból korábban általában 15 milliárd forint volt a felkínált mennyiség. Csütörtökön a másodlagos kötvénypiacon a befektetők körében olyan hírek terjedtek el, hogy az Államadósság Kezelő Központ egyáltalán nem hirdet aukciót a jövő hétre. Ez arra ösztönözte a befektetőket, hogy a másodpiacon vásároljanak értékpapírokat, és jelentős, több mint 100 bázispontos hozamcsökkenést eredményezett.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!