Jövőre 10 százalékkal is drágulhat az arany ékszer

Vágólapra másolva!
A rúdarany tőzsdei árát közel nyolcéves csúcsra, troy unciánként 409 dollár fölé repítette a héten az élénk befektetői kereslet. A dollár gyengesége és a terrorakciók miatt a trend folytatására számítanak az elemzők. A fentiek és a forint gyengülése miatt jövőre 5-10 százalékkal nőhet a hazai arany ékszer bolti ára.
Vágólapra másolva!

A dollár árfolyamesése, valamint az újabb terroristamerényletek (Irakban és Oroszországban) az elmúlt napokban újabb lendületet adtak az arany iránti befektetői keresletnek és ezzel a tőzsdei jegyzéseknek. A londoni napi piacon a hét elején 409,35 dollárra emelkedett az arany troy unciánkénti ára (1 troy uncia 31,1 gramm), amire 1996. február eleje óta nem volt példa.

Az árszint mintegy 50 százalékkal haladja meg a két évvel ezelőttit, és a drágulásnak még aligha van vége. A befektetői kereslet a harmadik negyedévben is a négyszeresére bővült, s az ékszeripar kereslete is nőtt. Az 1980. januári 870 dolláros abszolút rekord várhatóan nem ismétlődik meg, de egy a Bloomberg által idézett amerikai elemző szerint az arany általában annyiba kerül, mint egy jó öltöny. Ez ez utóbbi ára közel 600 dollár.

Profitűző a beteg dollárhttp://vg.hu/index3.php?app=cikk&datum=2003-12-10&d=2003-12-10&r=&c=51&fr=orEU-lobbizásból elégtelenhttp://vg.hu/index3.php?app=cikk&datum=2003-12-10&d=2003-12-10&r=&c=30&fr=orRichter: a világ 25 legjobb befektetésének egyikehttp://vg.hu/index3.php?app=cikk&datum=2003-12-10&d=2003-12-10&r=&c=2&fr=orDrasztikus csatornadíj-emelés a fővárosbanhttp://vg.hu/index3.php?app=cikk&datum=2003-12-10&d=2003-12-10&r=&c=26&fr=or

Az arany ékszerek piacára nem jellemzők a markáns ármozgások, ám 5-10 százalékos drágulásra fel kell készülni - véli a meghatározó hazai forgalmazó, az Orex Kereskedőház Rt. elnök-vezérigazgatója, Reményik Kálmán. Az arany (és a platina) ékszerek 35 százalékos fogyasztási adóját ugyan ez év július elsejével eltörölték, de időközben megugrottak az alapanyagárak, részben a forint árfolyamgyengülése miatt. A mostani karácsonyi idényben azonban ebből még keveset tapasztalnak a hazai vásárlók. Az év elejéhez képest alig 3-5 százalékos emelkedést az idén már nem követi újabb, ugyanis a nagyobb kereskedők, még korábban gondoskodtak a készleteik feltöltéséről.

(vg.hu)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!