Nem lesz olcsóbb az új nyugdíjrendszer

Vágólapra másolva!
Az állami nyugdíjrendszer továbbra is a felosztó-kirovó elv alapján működik, ezt azonban a bevezetendő számlarendszer kiegészíti a tőkefedezeti elvvel, illetve az öngondoskodás elvével is - derült ki a Varga Mihály pénzügyminiszter által tartott, az új nyugdíjrendszer ismertetéséről szóló keddi tájékoztatóján. A kormány által a hét végén elfogadott új rendszer 2003. január 1-jén léphet életbe, teljes mértékben 2006-2007 táján alakulhat át a jelenlegi szisztéma.
Vágólapra másolva!

Az új rendszer alapvető célja egy tisztességes és átlátható, valamint a kereseteken alapuló nyugdíjellátás kialakítása - mondta Varga Mihály. Az új rendszerben mindenkinek egyéni számlát vezetnek, amely alapján önmaga döntheti el bizonyos feltételek mellett, hogy mikortól vonul nyugdíjba.

A számlarendszer a svéd mintán alapul, hasonló rendszer működik jelenleg többek között Lengyelországban, Lettországban és Olaszországban is. Arra a kérdésre, hogy német mintára miért nem pontrendszert vezetnek be, a pénzügyminiszter úgy válaszolt: "mert a kormány így döntött".

Varga Mihály hozzátette, hogy az állami nyugdíjrendszer továbbra is a felosztó-kirovó elv alapján működik, így vagyonkezelésre nem lesz szükség; nem hoznak létre állami nyugdíjpénztárt sem. Az új rendszerben elkülönítetten kezelnék a nyugdíjkockázatokat, így a nyugdíjjárulék kizárólag csak az öregségi nyugdíjra fordítható. Az egyéb kockázatokat önálló fedezettel elkülönített rendszerben akarják kezelni. rendszerből kikerül a rokkantsági nyugdíj, amelynek kezeléséről később határoznak. Nincs döntés arról sem, hogy milyen indexálás alapján történjenek a kifizetések - mondta a miniszter. Elképzelések szerint a számla indexálása bérkövető, állampapírhozam-követő, állampapírhozam vagy inflációkövető lehet.

A korábbi években befizetett járulékok nem vesznek el, ugyanakkor az elmúlt évekről jóváírandó összegek pontosításához a pénzügyminiszter szerint négy-hat évre lesz szükség.

A kormány döntése alapján a jövőben a nyugdíjak kikerülnének a személyi jövedelemadó alapjából, azaz amennyiben egy nyugdíjas egyéb jövedelemmel is rendelkezik, csak ez után kell majd adóznia. A minisztérium számításai szerint a jelenlegi jövedelemviszonyok között ez havonta 10 ezer forint megtakarítást jelenthet a nyugdíjasok számára.

Varga Mihály elmondta, hogy a pontos részleteket az elkövetkezendő másfél évben dolgozzák ki. A miniszter hangsúlyozta, hogy fontos az óvatosság, hiszen a legkisebb lépés is milliárdos kiadásokat jelenthet. Szerinte az új rendszerben a jelenlegihez hasonló mértékű, azaz évi 150 milliárd forintos központi költségvetési támogatásra lesz szükség.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a miniszter e hét csütörtökön találkozik a magán-nyugdíjpénztárak képviselőivel, ahol a problémás kérdésekről akarnak egyeztetni.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Az Üzleti Negyed Nyugdíj rovata

Pénzügyminisztérium

Korábban:

Alacsony hozamok a nyugdíjpénztáraknál
(2001. június 19.)

Változatos nyugdíjrendszerek Európában
(2001. május 24.)

Finanszírozható a nyugdíjrendszer
(2001. április 20.)

Látszatszabadságot kínál a rugalmas nyugdíjkorhatár
(2001. április 19.)

OECD-országok a magánnyugdíjpénztárak mellett
(2001. április 19.)

A jövőben pontokra kaphatunk nyugdíjat
(2001. április 17.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!