A vártnál jóval több tagja van a magánnyugdíj-pénztáraknak

Vágólapra másolva!
A kormány hosszú távon is számít a magánnyugdíj-pénztárakra, amelyek az új nyugdíjrendszernek is szerves részét képezik majd - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter azt követően, hogy a kormány által elhatározott nyugdíjreform irányairól tájékoztatta a magánnyugdíj-pénztárak képviselőit csütörtökön, Budapesten.
Vágólapra másolva!

Varga Mihály elmondta: az új nyugdíjrendszerben az állami felosztó-kirovó, s a magánnyugdíj-pénztárak nem versenytársakként vesznek részt, bár a két pillér közel hasonló felépítésű lesz. Varga Mihály arra is kitért, hogy a még nyitott kérdéseket az elkövetkezendő fél évben szakmai bizottságok vitatják és oldják meg. A nyitott kérdések között a pénzügyminiszter említette a garanciáikat, valamint a rokkantsági és egyéb szociális kérdések kezelését, illetve a pályakezdők választási lehetőségét is.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az egyéni számlákon alapuló új állami pillér adatnyilvántartásához figyelembe veszi a magánnyugdíj-pénztárak tapasztalatait.

A nyugdíjpénztárak képviselői elmondták: a jövőben sem tartanak attól, hogy az általuk kezelt vagyon mértéke csökken. A várakozásoknál ugyanis mintegy 25 százalékkal több tagja van a magánnyugdíj-pénztáraknak, ami fedezi azt a kiesést, amit a részükre fizetett járulékmérték elmaradt emelése okoz.

A nyugdíjpénztárak képviselői szerint kiemelten kell foglalkozni a garanciális kérdésekkel, amelyeket nemcsak a magánnyugdíj-pénztárak, hanem a biztosítottak felé is rendezni kell.

(MTI)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!