A KPN eladta Vodafone-részesedését

Vágólapra másolva!
A holland KPN távközlési vállalat 572 millió euróért eladta Vodafone-részvényeit - közölte a távközlési cég pénteken. A KPN-nek az angol mobilcég a részvényekkel fizetett, amikor eladta a Vodafone-nak az ír Eircell mobiltársaságot. A pakett visszavásárlásáról a két vállalat már akkor megállapodott.
Vágólapra másolva!

A KPN a tranzakcióval kis lépést tett 23,2 milliárd eurós adóssága csökkentése érdekében. Az adósság a német E-Plus mobilszolgáltató tavalyi megszerzése és német és brit harmadik generációs mobilkoncessziók tavalyi megvásárlása nyomán keletkezett.

A KPN a múlt héten közölte, hogy egyesülés lehetőségéről kezdett puhatolódzó tárgyalásokat több távközlési vállalattal, és elsősorban a szomszédos Belgacomot szemelte ki leendő partnerévé. A Belgacom ezt követően közölte, hogy hajlandó a fúzióra. A belga távközlés cég tavaly nem szerzett harmadik generációs mobilkoncessziót, és adóssága mindössze 1,6 milliárd euró.

A KPN márciusban bejelentette, hogy mintegy 5 milliárd euróért értékesíteni kívánja a nem a cég főprofiljába illeszkedő tevékenységeit. Ebből mintegy 1,5 milliárdot a kelet-európai érdekeltségek eladásából remél. A holland vállalat a Pannon GSM 44,7 százalékának és a PanTel 75,2 százalékának tulajdonosa.

(MTI)

Ajánlat:

KPN

Korábban:

A KPN lemondta a részvénykibocsátást
(2001. június 26.)

A Standard & Poor's leértékelheti a KPN-t
(2001. június 13.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!