Két évre tízmilliárd forint jut vidékfejlesztési céltámogatásra

Vágólapra másolva!
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium meghirdette az idei és a jövő évi vidékfejlesztési céltámogatási rendszert, amelynek keretében összesen 10 milliárd forint nyerhető el a falusi lakosság élet- és munkakörülményeinek javítására. A pályázati célok közül kiemelkedik az ökológiai alapú komplex gazdasági fejlesztési programok, valamint a helyi jellegzetességű mezőgazdasági tevékenységek támogatása.
Vágólapra másolva!

Kékkői Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón közölte: az idei évre a vidékfejlesztési céltámogatásra 4,5 milliárd forint, jövőre pedig 5,5 milliárd forint áll rendelkezésre.

A pályázati rendszer célkitűzése, hogy az elsősorban mezőgazdaságból élő vidéki népesség esélyegyenlőségét javítsa. Továbbá a vidéki területeken fellelhető helyi adottságokra alapozott alternatív vagy kiegészítő jövedelemszerzési lehetőséget biztosítson, valamint a helyi tevékenységet segítő és megalapozó infrastrukturális fejlesztéseket támogasson.

A célok közül a legfontosabbak az ökológiai alapú komplex gazdasági fejlesztési programok támogatása, a helyi jellegzetességű mezőgazdasági tevékenységek és az ezekre épülő élelmiszer-feldolgozás támogatása. Emellett a céltámogatásokból kiemelten részesülhetnek a hagyományos kézműipari mesterségek. Kiemelt jelentőségű a programban a falusi és agroturizmus fejlesztése is.

A minisztériumban az idén mintegy 2 ezer pályázatra számítanak a céltámogatási keret elnyerésében. A pályázók 2-20 millió forintos nagyságrendben nyerhetnek el pénzeket aszerint, hogy mire pályáznak. Feltétel azonban, hogy a program teljes forrásigényének legalább 25 százalékával a pályázónak rendelkeznie kell. A pályázatokat a jövő év őszéig folyamatosan nyújthatják be az igénylők.

A múlt évben mintegy 1150 pályázat érkezett a tárcához, és a benyújtott programok 40 százaléka nyert támogatást.

(MTI)

Ajánlat:

Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!