Tovább bővül a hazai sörpiac

Vágólapra másolva!
Idén is néhány százalékkal növekedett a sörfogyasztás Magyarországon, folytatódik az egy évtizedes csökkenést megszakító tavalyi növekedés. A cégek ugyan még nem hozták nyilvánosságra az idei eladási adatokat, azonban valamennyien arról beszéltek: folyamatosan növekszik forgalmuk.
Vágólapra másolva!

Hosszú és forró nyarat remél a Magyar Sörgyártók Szövetsége. Ilyenkor fogy ugyanis a legtöbb sör az országban. Az idei nyár ugyan késve jött meg, de reményeik szerint sokáig tart majd - mondta a Népszavának Tömör László, az érdekvédelmi szövetség elnöke. Az időjárás nagymértékben meghatározza a sörfogyasztást. Átlagosan a júniustól augusztusig terjedő időszakban az éves mennyiség több mint egyharmadát értékesítik a sörgyártók. A Borsodi Sörgyárnál elmondták, hogy egy meleg nyári hónapban a téli hónapokhoz képest akár kétszer-háromszor több sört is leszállítanak partnereinknek.

A sörfogyasztás az elmúlt évtizedben folyamatosan csökkent, illetve stagnált. Míg a kilencvenes évek elején az egy főre eső éves sörfogyasztás elérte a száz litert, addig néhány évvel ezelőtt már mindössze évi hetven liter sört ittak meg a magyarok. A sör kedveltsége főként azért csökkent, mert a fogyasztási adókat folyamatosan és egyenlőtlenül növelték: a sörök ára lépten-nyomon emelkedett, szemben a borok és az üdítők viszonylagosan lassabb drágulásával. A söriparban dolgozó megkérdezettek nem véletlenül tartják fontos lépésnek a bor jövedéki termékké nyilvánítását, hiszen az olcsó, rossz minőségű, esetleg hamisított borok fogyasztása a söreladások rovására ment.

Szakértők szerint a sörfogyasztás mérséklődésének a gazdaság növekedése és a háztartások kedvezőbb anyagi helyzete vetett véget. Erre utal az is, hogy a megkérdezett sörgyártók és -forgalmazók tapasztalatai szerint a drágább sörkülönlegességek eladási mutatói növekednek a legdinamikusabban. A sörforgalmazók egyébként a piac tovább növekedésére számítanak, tekintettel arra, hogy a "polgárosodás", azaz az életszínvonal további emelkedése jól hat majd a sörfogyasztásra is. A megkérdezettek szerint az ország gazdaságának javulásával és a fizetőképes kereslet növekedésével egyre több ember számára válnak megfizethetővé a drágább, jobb minőségű sörkülönlegességek. Az alsóbb kategóriás söröknél is a fogyasztás emelkedését remélik, de a számítások szerint ezen termékek eladása csak kisebb arányban változik majd.

Mindesetre a gyártók is megteszik a magukét a sörfogyasztás növelése érdekében. Mind több- féle csomagolásban kínálnak egyre növekvő számú sörtípust. A hipermarketek megjelenése, illetve az ott vásárlók igényeinek következtében már korábban megjelent multipack csomagolás például egyre népszerűbb, így természetesen ebben a formában is forgalmazzák a sörgyárak. Nem is csoda: Nyugat-Európában is akkor kaptak igazi lendületet az értékesítések, amikor a dobozban árult italok ára lecsökkent, és elérte az üveges változatét.

Az úgynevezett egyutas kiszerelésű, azaz a dobozos sörök 1993-ban még nem játszottak lényeges szerepet, piaci részesedésük nem érte el a fél százalékot sem - derül ki a sörgyártók eladási statisztikáiból. 1998-ra a fémdobozos kiszerelésű sörök aránya elérte a 2,2 százalékot, majd 5 százalékról tovább növekedett és megközelítette a 7 százalékot. A sörforgalmazók a dobozos kiszerelésű italok további térhódítására számítanak. Ezért bővítette például a Dreher Sörgyárak Rt. is palackozóüzemét egy multipack- csomagológéppel, amely egyaránt alkalmas a 0,33-as és a 0,5 literes üveges, illetve dobozos kiszerelésű termékek csomagolására. Ennek révén gyakorlatilag bármikor képesek újabb és újabb márkákat a piacra dobni mindenféle csomagolásban.

A Borsodi Sörgyár is folyamatosan fejleszti termékei csomagolását. Elmondták: az akciós kiszerelések, azaz a papírcsomagolással egybekötött csomagok nagyon kelendőek a piacon. A cég tervei között szerepel a literes kiszerelésű sör bevezetése is, és a dobozos csomagolás további elterjedésére számítanak.

A söriparban három kategóriát különböztetnek meg. A hagyományos megközelítés szerint standard (a legnagyobb mennyiségben eladott világos sörök), prémium és specialitások osztályba sorolják a söröket. A Borsodi Sörgyárnál hazai, licenc- és importsörökre osztják fel a piacot. Molnár Géza, a gyár koordinációs osztályának munkatársa a Népszavának elmondta: a legtöbb sör a hazai gyártású, ismert márkákból fogy. Hozzátette: a licencengedéllyel itthon gyártott típusokból egyre nagyobb arányban adnak el.

Kollányi Bence

(Népszava)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!