Hibás az IMF-jelentés

Vágólapra másolva!
Az inflációs adatokkal kapcsolatban meglehetősen optimista, több helyen hibás adatokat közölt a Nemzetközi Valuta Alap (IMF).
Vágólapra másolva!

Mint ismeretes az IMF szerda délután hozta nyilvánosságra a világgazdaság várható alakulására vonatkozó több mint 150 oldalas jelentését. Mint arról már korábbi írásunkban számot adtunk ebben mind az idei évre mind jövőre 4,5 százalékos GDP növekedést valószínűsítenek Magyarországon. Bár ez is kissé optimistának tekinthető, az inflációs adatok nagymértékben eltérnek a valóságtól.

Az IMF az idei évre 4,5 százalékos, míg jövőre 4,0 százalékos éves átlagos árnövekedést jósolt. Ennek bizonyára a piaci szereplők mellett az MNB örülne a legjobban. A hibára azonban a 2000-es adatok azonnal rávilágítanak. A jelentésben 2000-re 8,2 százalékot írtak, míg a tényadat 9,8 százalék volt.

Egyértelmű hibát tartalmaz az elemzés szöveges része is, ahol arról írnak, hogy Magyarországon a második félévben ismét kétszámjegyűvé vált a fogyasztói áremelkedés üteme.

Az IMF jelentésben olyan mértékű tárgyi tévedések is helyet kaptak, amelyek már kizárják az egyszerű gépelési hiba lehetőségét. Amennyiben az Európai Uniós csatlakozás időpontját (2004) hasonló biztonsággal valószínűsítették, úgy Magyarország akár már jóval hamarabb, vagy akár jóval később is tagja lehet az Európai Uniónak.

(e-Broker)

Ajánlat:

IMF

e-Broker

Korábban:

A valutaalap szerint 4,5 százalékkal bővül a magyar gazdaság
(2001. szeptember 26.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!