Eséssel reagáltak az ázsiai tőzsdék az USA válaszcsapására

Vágólapra másolva!
Az ázsiai-csendes-óceáni térség tőzsdéin a hétfői kereskedés első óráiban eséssel reagáltak a részvényárfolyamok az Afganisztán ellen intézett amerikai-brit csapásokra, amelyek újabb bizonytalansági tényezőt hoztak az amúgy is ideges piacokra.
Vágólapra másolva!

Bár a kereskedők a szeptember 11-i amerikai terrormerényletek nyomán számítottak a katonai válaszcsapásra, annak időzítése meglepetésként hatott, és sok befektető távol maradt a piacoktól, a Wall Street reagálására várva. Az iránymutatásra azonban egy napot várni kell, mivel úgy a New York-i értéktőzsde, mint Ázsia legnagyobb tőzsdéje, a tokiói értéktőzsde hétfőn zárva tart nemzeti ünnep miatt.

A tőzsdék korai kereskedésében Új-Zélandon 0,4, Ausztráliában 1,4, Szingapúrban 2,3, Tajvanon 0,7, Dél-Koreában 0,8 százalékkal, Malajziában pedig 1,9 százalékkal estek a részvények árfolyamai, tükrözve ezzel azt a bizonytalanságot, amelyet a katonai akció idézett elő. Egy elemző arra hívta fel a figyelmet, hogy a befektetők idegesek, mert úgy gondolják, ha az Afganisztán elleni akció hosszú ideig tart, akkor elhúzódhat az Egyesült Államok gazdaságának gyengélkedése.

Olcsóbbodott a kőolaj is az ázsiai szabadpiacon: a nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate könnyűolajfajta ára novemberi szállításra közép-európai idő szerint hétfő hajnalban hordónként 22,39 amerikai dollár volt, 24 centtel olcsóbb a pénteki New York-i zárásnál. Drágult viszont az arany: a hongkongi árutőzsdén az arany unciánkénti ára két dollárral 293,50 dollárra nőtt.

MTI

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!