Az olasz ENI lehet az első külföldi olajtermelő Oroszországban

Vágólapra másolva!
Az olasz ENI olaj és gázipari vállalat várhatóan két hónapon belül olaj és gáztermelési megállapodást ír alá az orosz Gazprommal, így az első külföldi cég lehet, amely olajat termelhet ki Oroszországban azon belül a kaszpi régióban - írta pénteken a Financial Times internetes kiadása.
Vágólapra másolva!

A termelési megállapodás első lépcsője lenne annak a tervnek, amely szerint az olasz vállalat egy kisebb részesedéshez jutna a Gazprom orosz óriásvállalatban. A két vállalat még 1999-ben egyezett meg erről, miszerint az ENI 500 millió dollárt fektetne be egy közösen megépítendő, Oroszországot a Fekete-tengeren keresztül Törökországgal összekötő gázvezeték építésébe. Jelenleg egyetlen cég, a német Ruhrgas rendelkezik kismértékű részesedéssel a Gazpromban.

Bár már több vállalat szerzett jogot korábban, hogy kőolajat termeljen ki Oroszországban, különböző jogi, illetve technikai problémák miatt eddig senki nem kezdhette meg tevékenységét. Az olasz vállalat vezetői ennek ellenére bíznak abban, hogy megkezdhetik a kitermelés a Kaszpi-tenger térségében, amely alatt a becslések szerint egymilliárd, más számítások szerint akár 20-30 milliárd hordónyi kőolaj rejlik. Az ENI arra kapott ígéretet, hogy a termelést 2005-ben elkezdhetik, a teljes kapacitást azonban várhatóan 2010 után érik el.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

ENI

Gazprom

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!