Az első félév adatai alapján az erősödő forint és ehhez kapcsolódóan az exportpiacok mérsékelt szűkülése a nagyvállalatok számára nem jelentett komolyabb gazdálkodási problémát, és nemzetgazdasági szinten sem okozott komolyabb mérlegromlást - áll az összefoglalóban.
A felmérés adatai szerint a magyar gazdaság következő félévi kilátásait a nagyvállalatok 49 százaléka javulónak, 29 százaléka változatlannak ítéli, míg kis mértékű rosszabbodást 22 százalékuk vélelmez. Saját vállalatának növekedését a július havi 38 százalékkal szemben a válaszadók 51 százaléka várja, helyzetének rosszabbodásával a cégek 15 százaléka számol.
A társaságok közel háromnegyede mérsékelt, 0-5 százalék közötti, 16 százaléka 5-10 százalék közötti, 12 százaléka pedig ennél magasabb növekedést prognosztizál. A júliusi 51 százalékról 38 százalékra szűkült azon cégek aránya, amelyek nem látnak lehetőséget tevékenységük bővítésére.
A cégek beruházási, fejlesztési aktivitása elmarad a várakozásoktól: az augusztusi felmérésben 50 százalékuk jelzett beruházási szándékot a következő fél évre, ez az érték az idei évben még nem volt ilyen alacsony. A kutatók szerint ez azt jelzi, hogy ezen cégek érzékenyek a külgazdasági visszaesésre, vagyis amíg külpiacaikon kedvezőbb folyamatok nem mutatkoznak, addig meglévő kapacitásaik jobb kihasználásával, és nem a beruházások beindításával oldják meg termelési feladataikat.
Az Ecostat által megkérdezett cégek szerint az év hátralévő részében folytatódik az infláció ütemének júliusban megkezdődött csökkenése. A Top-100 felmérésben megkérdezett cégek 87 százaléka arra számít, hogy az év egészében a fogyasztói árszínvonal növekedése 10 százalék alatti lesz.
A kis- és középvállalkozások (kkv) várakozásait tükröző konjunktúra-index augusztusban 44,9 százalék lett, gyakorlatilag nem változott, ami azt jelzi, hogy e vállalati kör szereplői sem saját helyzetükben, sem a gazdaság egészében nem számítanak jelentős fordulatra.
A kutatók szerint ugyanakkor várható, hogy a kkv-k gazdálkodását hátrányosan érintő körülmények - az EU konjunktúra lassulása, a nemzeti valuta erősödése, az élesedő belpiaci verseny, s a hazai fogyasztás vártnál szerényebb bővülése - a következő hónapokban fennmaradnak. Éppen ezért indokolt tovább vizsgálni a számukra létfontosságú társasági adót érintő kedvezmény, az adóalapot csökkentő jogcímek, a beruházási adókedvezmények és a kifejezetten számukra kidolgozott fejlesztő programok kiszélesítésének lehetőségeit - áll az összefoglalóban.
Az augusztusi felmérés során a kis- és középvállalati kör egyharmada a magyar gazdaság helyzetét javulónak, ennél valamivel nagyobb hányada változatlannak ítélte. Saját vállalkozásuk helyzetét a cégek közel fele változatlannak, 31 százaléka javulónak várta a következő hat hónap során. Kis mértékben bővült, 21 százalékról 24 százalékra a helyzetének romlását feltételezők köre.
A felmérés szerint nem stabilizálódik a kkv-szektor pénzügyi helyzete. A következő hat hónapban pénzügyi helyzete rosszabbodását várja a vállalkozások 32 százaléka, míg 53 százalék likviditásában nem számít változásra.
Az exportpiacok szűkülése, a belföldön élesedő piaci verseny és az importáruk okozta bővülő kínálat következtében a kkv-szektor számára egyre kevésbé járható út a bevételek áremelés útján történő növelése - áll az Ecostat összefoglalójában.
Augusztusban a vállalkozások 76 százaléka nem tervezte értékesítési árai emelését az év hátralévő részében, inflációt meghaladó értékesítési áremelési szándékot pedig egyetlen cég sem jelzett.
A fogyasztói árak ez évi alakulására vonatkozó prognózisokban a korábbi hónapok pesszimizmusa tükröződött augusztusban is: a cégek 41 százaléka akár 10 százalék feletti éves inflációt is elképzelhetőnek tart.
(MTI)