Az Alitalia sürgősen külföldi partnert keres

Vágólapra másolva!
Az olasz nemzeti légitársaság, az Alitalia kedden bejelentette, hogy mindenképpen nemzetközi partner után kell néznie, különben képtelen lesz versenyre kelni európai és tengerentúli vetélytársaival. Az elmúlt évben kudarccal végződtek a holland KLM légitársasággal folytatott tárgyalások egy esetleges fúzióról.
Vágólapra másolva!

Az Alitalia azt követően tette közzé nyilatkozatát, hogy nyilvánosságra került a várakozásokat meghaladó 495 milliárd lírás - 224,5 millió dolláros - tavalyi nettó vesztesége, valamint bejelentette, hogy várhatóan 2001 végéig nem ér el számottevő nyereséget.

Az Alitalia a holland KLM légitársasággal folytatott tavalyi tárgyalások sikertelenségét követően keres új partnert, azonban az Air France, illetve a Swissair társaságokkal is megrekedtek az egyeztetések.

A társaság a KLM-mel folytatott párbeszéd kudarcát, a Malpensa repülőtér körül kialakult botrányokat, a magas üzemanyagköltségeket, illetve a gyenge eurót okolta 2000-es kudarcáért. Az 53 százalékban az olasz kormány által birtokolt légitársaság jelentős késésben van, ugyanis legnagyobb riválisai már csatlakoztak különböző globális szövetségekhez.

Az Altialiánál egyébként februárban új ügyvezető igazgatót neveztek ki Francesco Mengozzi személyében, mivel elődje, Domenico Cempella sikertelen tárgyalásokat folytatott a lehetséges partnerekkel. A társaságnál most azt remélik, hogy az Európai Bizottság felülvizsgálja azon korábbi határozatát, miszerint visszatartotta az olasz kormány 2,75 billió lírás tőkeinjekcióját.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Alitalia

KLM


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!