A kockázati tőke egyre inkább a kivásárlásokra koncentrál

Vágólapra másolva!
A globális recesszió hatására trendváltás következett be a kockázati tőketársaságok stratégiájában - derül ki az Advent International magyarországi képviseletének tanulmányából. A fejlesztési tőkebefektetések helyett inkább kivásárlások, az egy-egy országra koncentráló alapok helyett a regionális befektetések kerültek előtérbe.
Vágólapra másolva!

Tóth Zoltán, az Advent International magyarországi ügyvezető igazgatója szerint trendváltás történt a kockázati tőkebefektető társaságok stratégiájában. Egyre inkább a kivásárlásokra koncentrálnak a társaságok, valamint - az országspecifikus alapok ellenében - növekszik a regionális befektetések szerepe. Ennek egyik indoka az, hogy a kis országokban, mint például Magyarország viszonylag kevés a befektetési lehetőség.

Az igazgató szerint a jövő év elejére számos kivásárlási bejelentés várható Magyarországon, az elmúlt hetek tapasztalatai szerint nagyon sok vállalat szeretné egyes ágazatait értékesíteni. A régióban a kockázati tőketársaságok rendelkezésre álló összege 2,3 milliárd dollár, ezen belül ez Magyarország esetében 600 millió dollár.

Az idei évre vonatkozóan már most biztosnak látszik, hogy a magyarországi tranzakciók száma meg sem közelíti a tavalyi 47-et, a 100 millió dolláros értéket - derül ki a tanulmányból. 2000-ben a kockázatitőke-beruházások összege mintegy 31 milliárd forint volt.

A fejlesztési tőkebefektetésekre az a jellemző, hogy az invesztált összeget a társaság fejlesztésére használják, majd a felfutó társaságot később értékesítik. A kivásárlási tőkebefektetések esetében a társaság működési hatékonyságának növelésén van a hangsúly, amely fontos a recessziós időszakokban.

Az Advent International 1996 óta van jelen Közép-Európában és Magyarországon, hazánkban eddig összesen öt befektetést hajtott végre, összesen 60 millió dollár értékben. A társaság elsősorban 10 millió dollár fölötti befektetésekkel foglalkozik, iparági és befektetési típusmegkötés nélkül, legismertebb és legsikeresebb befektetései az Euronet, a Synergon Rt. és az Elender Rt. voltak, amelyeket sikeresen értékesített. Jelenleg csupán a Hajdú-Bétben van részesedése.

Az Advent Magyarország mellett Lengyelországban, Romániában, Horvátországban, Szlovákiában tart fenn irodákat, Csehországban pertner alapok segítségével képviselteti magát.

A tanulmány szerint a magyarországi kockázatitőke-törvény nem eléggé vonzó a társaságok számára, így az itt működő kockázatitőke-befektető társaságok nem ennek hatálya alatt működnek, nem Magyarországon vannak bejegyezve, hanem más országokban, mint például az Egyesült Államokban, vagy Hollandiában.

(Üzleti Negyed - MTI)

Ajánlat:

Advent International

Korábban:

Bátrabbá váltak a kockázatitőke-társaságok
(2001. június 9.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!